HTML

2010.03.18. 20:38 nyuszi1948

Imák 50

 

Ezer ima- ezer fohász - folytasd!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1000./Jézus, add, hogy  úgy szóljak mindig,  mintha ez lenne  az utolsó  szavam,

  amelyet kimondok! Add,  hogy mindig  úgy cselekedjem, mintha  ez lenne  az

  utolsó tettem, amelyet végbeviszek! Add, hogy úgy tudjak szenvedni mindig,

  mintha ez lenne  az utolsó gyötrelmem,  amelyet felajánlhatok Neked!  Add,

  hogy mindig úgy imádkozzam,  mintha ez lenne az  utolsó lehetőségem itt  a

  földön, hogy beszélgessek Veled!

  (Chiara Lubich)

 

999./ Én Istenem! Felajánlom magamat égő áldozatul irgalmas szeretetednek,  hogy

   életem a tökéletes szeretet egyetlen hősi tette legyen. Könyörgök  Hozzád,

   hogy a Benned rejlő végtelen szeretetnek árját öntsd át lelkembe, hogy  az

   engem felemésszen, és a Te szeretetednek vértanújává tegyen.

   Igen, így akarok  elkészülni rá, hogy  Előtted megjelenhessek: a  szeretet

   mártírhalálával akarok meghalni, s így  egyenest a Te irgalmas  szereteted

   karjaiba repülni.

   (Lisieux-i Szent Teréz)

 

998./ Ó,  Mária, irgalmasság  Anyja,  tekints  mindannyiunkra,  hogy   Krisztus

   keresztje erejét ne veszítse, hogy az  ember le ne tévedjen a jó  útjáról,

   el ne veszítse  bűntudatát, gyarapodjék  reménye Istenben,  aki gazdag  az

   irgalomban, szabadon tegye jó  cselekedeteit, melyeket Ő előre  elrendelt,

   és így egész életével Isten dicsőségének dicsérete legyen.

   (II. János Pál pápa)

 

997./ Miasszonyunk, Istennek  szent Anyja,  minden  asszonyok között  első,  aki

  fogadalommal az Úrnak  szentelted szüzességedet, kérlek  téged, nyerd  meg

  nekem szent Fiadtól  azt a kegyelmet,  hogy a mai  naptól kezdve ő  legyen

  lelkem jegyese.

  Megígérem neked  és neki,  hogy soha  nem lesz  más jegyesem,  mint ő,  és

  mindent megteszek, ami tőlem függ, hogy tisztán és folt nélkül őrizzem meg

  magam, egyedül neki, napjaim során életem alkonyáig.

  (Sziénai Szent Katalin)

 

996./ Mária, Jézus Anyja és  a papok Anyja, engedd,  hogy így szólítsunk  téged,

  hogy ünnepelhessük  anyaságodat, s  Fiad és  fiaid papságát  szemlélhessük

  nálad, Istennek szent Anyja!

  Jézus  Krisztus  Anyja,   ki  Fiad   mellett  álltál   élte  kezdetén   és

  küldetésében, kerested Őt, a Mestert a sokaságban, mellette álltál, amikor

  fölmagasztalták a földről, s odaadta magát egyetlen és örök áldozatul; aki

  fiadként kaptad  meg Jánost,  fogadd el  az öröktől  fogva  meghívottakat,

  oltalmazd növekedésüket, kísérd életükben és szolgálatukban a te  fiaidat,

  Papok Édesanyja! (II. János Pál pápa)

 

995,/ Szentséges Szűz Mária, Isten Anyja,

   Te ajándékoztad a világnak

   az igaz világosságot,

   Jézust, a te Fiadat - Isten Fiát.

   Te teljesen ráhagyatkoztál

   Isten meghívására,

   s így a jóság forrásává lettél,

   mely Istenből fakad.

   Mutasd meg nekünk Jézust. Vezess minket Őhozzá.

   Taníts meg minket megismerni és szeretni Őt,

   hogy mi magunk is

   valóban szerető emberek

   és az élő víz forrásai lehessünk

   egy szomjazó világban.

  (XVI. Benedek pápa)

 

994./ Áldott legyen  a  buzgalom, mely  Isten  karjába vezet!  Áldott  legyen  a

  lemondás  erről  az   egynéhány  nyomorult  dologról,   amely  ily   magas

  méltósághoz juttat! Gondoljátok csak  meg, hogy ha  egyszer az Úr  karjain

  hordoz benneteket, mit  törődtök ti majd  akkor azzal, ha  az egész  világ

  kígyót-békát kiált reátok! Elég hatalmas Ő arra, hogy bárkivel szemben  is

  megvédelmezzen benneteket.

  (Nagy Szent Teréz)

 

993./ Irgalmasságnak Atyja,  ki  a  Szentlélek által  és  szent  igéddel  kisded

  nyájadat  összegyűjtötted,  és  széles  e  világon  elterjesztvén,   annyi

  tévelygés, üldözés, háborúság között e mai napig megtartottad, igazgattad,

  vezérletted, igaz  tanítók  által  legeltetted  és  a  pokol  kapui  ellen

  győzelmessé tetted.  Add  szent nevedért,  hogy  a Te  hajódat  a  háborgó

  tengeri habok el ne nyomják és el ne merítsék; add meg segítségedet,  hogy

  a Te épületed amaz igaz  fundamentumon, az erős sziklán épen  megmaradjon;

  őrizz  minket,  Uram,  szárnyad   alatt,  hogy  az  igazságban   mindvégig

  tökéletesen megmaradván  egy  szívvel,  egy  lélekkel  dicsérhessük  szent

  Felségedet.

  (Pázmány Péter)

 

992./ Segíts rajtam, Uram, hogy tudjak  erős lenni, amikor jön a  megpróbáltatás

  órája! Tégy erőssé és nagylelkűvé,  hogy ne jajveszékeljek és ne  kerüljem

  el azt, aminek történnie kell!  Erősen szembe nézve a kereszttel,  mondom:

  Atyám, a Te hívásodat szeretném benne fölfedezni!

  (Romano Guardini)

 

991./ Köszöntelek, ó örömünknek Anyja. Te valóban áldott vagy, mert az asszonyok

   között egyedül te voltál méltó  arra, hogy Teremtőd anyja légy.  Boldognak

   mondanak téged  minden  nemzetek.  Ó Mária,  ha  beléd  vetem  bizalmamat,

   üdvözülni fogok. Ha oltalmad  alatt leszek, nincs  mitől félnem, mert  aki

   téged tisztel,  annak birtokában  vannak az  üdvösség fegyverei,  melyeket

   Isten csak azoknak ad meg, akiket üdvözíteni akar.

   (Jeruzsálemi Szent András)

Szólj hozzá!


2010.03.18. 20:35 nyuszi1948

Imák 49

966./ Uram, Jézus! Mint  ember, szabad akaratommal  vesztembe rohantam, s  akkor

jöttél Te, Isten és ember, megszabadító kegyelmeddel! A gőg veszítette  el

az első embert, és hol lennék én, a második ember, ha Te nem jöttél volna?

         (Szent Ágoston)

 

967./ Krisztus született értünk, jöjjetek, imádjuk! Hozzád jövünk, Betlehem édes

   Gyermeke, aki  megszületvén elrejtetted  istenségedet, hogy  osztozz a  mi

   törékeny emberi természetünkben.

   A hit  világánál  felismerünk téged  mint  igaz Istent,  aki  megtestesült

   értünk. Te vagy az ember egyetlen Megváltója!

   (II. János Pál)

 

968./ Ó Jézus,  add, hogy  családjainkban béke  és egyetértés  uralkodjék,  hogy

   tiszteletben  tartsák  az  imát  és  Isten  törvényét,és  hogy  a  törvény

   megtartása ennek szeretetét is jelentse.

   Ó Jézus,  élj úgy  minden keresztény  családban, amint  egykor  Názáretben

   éltél. Tartsd meg szereteted által  a család egységét minden  pillanatban,

   és az örökkévalóságban.

   (Boldog XXIII. János pápa)

 

969./ Uram, sötétlő lelkeinkre vesd a Bölcsességed ragyogó világát, hogy  fényre

   gyúl mind, hogy  Téged követ, szolgál  Neked újítva tisztaságát.  Napkelte

   hív: ember, munkába kezdj! De te, Uram, szívünkbe úgy költözz be, hogy  ez

   a Nap  ragyogjon benn  örökre,  hogy Érted  égő  tüzet sose  veszt.  Uram,

   ragyogtasd ránk a Te napod, amely nem ismerhet sosem alkonyatot.

   (Szent Efrém)

 

970./ Imádkozzunk, hogy a Szentlélek lépjen be életünkbe, bárhol legyünk is,  és

   tanítson bennünket,  hogy Jézushoz  hasonlóvá  válva lefelé  lépkedjünk  a

   létrán, s fölfedezzük a Megváltót a szegények szívében, hogy  megkaphassák

   méltó helyüket a társadalomban és az egyházban.

   (Jean Vanier)

 

971./ Ó, Nagyasszony,  tudom,  hogy  te végtelenül  jó  vagy,  s  legyőzhetetlen

   szeretettel szereted  azokat,  kiket Fiad  és  Istened benned  és  általad

   királyi  kedvességgel  szeret.  Kezeidben  vannak  az  Úr  irgalmasságának

   kincsei, s te vagy egyedül ilyen  tisztességre rendelt. De kezed nem  őrzi

   féltékenyen e  kincseket,  mivel keresed  az  alkalmat, hogy  megmentsd  a

   nyomorultakat, és kiáraszd az irgalmasságot. Dicsőséged nemhogy csökkenne,

   hanem  növekszik,  amikor   a  bűnbánók  megkapják   a  bocsánatot,  s   a

   megigazultak a dicsőséget!

   (Damiani Szent Péter)

 

972./ Isten Anyja,  apostolok  királynéja, te  adtad  Krisztust a  világnak.  Te

   voltál szent Fiad első apostola, amikor őt Erzsébethez vitted, amikor őt a

   pásztoroknak,  a  napkeleti   bölcseknek  és   Simeonnak  bemutattad.   Te

   gyűjtötted  magad  köré   az  apostolokat  az   utolsó  vacsora   termének

   elhagyatottságába, és lobbantottad lángra apostoli buzgalmukat.

   Adj nekem éber szívet, amely harcos és egyszersmind összeszedett!  Szívet,

   amely arra késztet, hogy  mindenkor valljam és  hirdessem: Krisztus, a  te

   szent Fiad a  világ világossága,  hogy egyedül ő  az élet  értelme, és  az

   emberek csak az ő országában találják meg a békét!

 

973./ Ima az Úr Jézushoz


Ha bánatod van, keresd Jézusodat,
borulj le előtte, sírd el bánatodat.
Ő majd bekötözi vérző sebeidet,
meggyógyítja bánatos szívedet.
Ha nagyon egyedül vagy, már senkid nincsen,
ne félj, mindig veled van az Úr Isten.
Ha nehéz a kereszted nem bírod viselni,
veled van az Úr Jézus, vállaira veszi.
Szegény a házad, mindenki elhagyott,
nézz rá a keresztre, megsegít Jézusod!
Rosszak az emberek, nagyon megbántottak,
gondolj Jézusra, Rá halált kiáltottak!
De mégse keseregj, töröld le könnyedet,
hajtsd Jézus vállára bánatos fejedet!
Ott nyugalmat találsz, békét szeretetet,
amit tőled soha, senki el nem vehet!
Bármit hozzon a sors, azt kell imádkoznod,
legyen meg Szent Atyám a Te akaratod!
Így végezd el imád, egész életedben,
elvezet Jézusod, Atyádhoz a mennybe.

 

974./ Az Úr Jézus által kért ima:

"Lábunk együtt járjon.

Kezünk együtt gyűjtsön.

Szívünk együtt dobbanjon.

Bensőnk együtt érezzen.

Elménk gondolata egy legyen.

Fülünk együtt figyeljen a csöndességre.

Szemünk egymásba nézzen és tekintetünk összeforrjon.

Ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért.

Ámen."

 

975./ Úr Jézus, segíts megértenünk, hogy csak saját magunk és önző vágyaink

  gyakori halála vezethet el minket a teljesebb élethez; hiszen ha Veled

  együtt nem halunk meg, akkor Veled együtt föl sem támadhatunk.

  (Boldog Kalkuttai Teréz anya)

 

976./ Minden szerzett bölcsességem, okosságom, lelki vidámságom lehull rólam, és

   nem tudok  mást  tenni, mint  imádságban  ahhoz menekülni,  akiben  akkora

   irgalom volt,  hogy  Isten  létére  meztelen  földi  gyermekként  jött  el

   hozzánk.

   Amikor megszabadultam  a  külvilágtól  és  minden  idegenségtől,  boldogan

   térdeltem színe előtt,  és az alázat  és a bánat  édes könnyét  onthattam,

   akkor éreztem, hogy  új, kimondhatatlan áldás  egész árja áradt  rám, s  a

   hosszú sötétség után  újra világosság gyúlt  bennem: Ő az  Úr, aki  mindig

   közel van hozzánk, örömben és balsorsban.

   Nem értelmetlenül kerültünk a világba, itt kell megérnünk egy másik  világ

   számára. Nagy bűneimnek  teljes tudatában vagyok,  mégis bizalom tölt  el,

   mivel tudom, hogy Isten az örök szeretet és kegyelem, s hogy Megváltóm él,

   s híveit az örökkévaló és az Igazságos kegyelmében részesíti.

   (Carl Ritter: Az imádság áldása)

 

977./ Ha  tanítás,  prédikálás  a  te  dolgod,  előbb  buzgón  tanulj,   mindent

  megtegyél: munkálkodj ügyesen  Isten szerint.  Úgy hirdesd  az igét,  hogy

  előbb te  azt megéld!  Ha nem  teszed, a  nép azt  látja! A  szavával  ezt

  hirdeti,  életében  amazt  teszi!  Szavad  bizony  gúnyt,  nevetést   kelt

  közöttük, nép fejet ráz, megvet: s igéd légbe zendült.

  (Borromeo Szent Károly)

 

978./ Mind,  aki  tanításra  vállalkozik,   kell,  hogy  eltöltve  légyen   mély

         szeretettel, legnagyobb  türelemmel  és  legfőként:  mélységes  alázattal!

         Munkájuk' végezzék legodaadóbb buzgalommal. És így, alázatos imáik  által,

         az Úr méltónak leli  őket, hogy munkatársai legyenek  Őneki az Igazság  és

         lelkek ügyében.

        (Kalazanci Szent József)

 

979./ Ó, Uram,  nem merem  már  ígérni, hogy  megjobbítom  életemet! Ha  te  nem

  segítesz, csak  rosszat tudok  tenni. Ha  nem segítesz,  még szeretni  sem

  tudlak. Magamban  semmit sem  bízom, Jézusom.  Bizalmatlan vagyok  önmagam

  iránt, benned azonban bízom!

  (Néri Szent Fülöp)

 

980./ Nagyirgalmú  Atyánk,  Ez  év  legyen  a  kitárulkozás,  a  dialógus  és  a

  találkozás ideje mindazokkal,  akik Krisztusban hisznek,  és más  vallások

  követőivel mérhetetlen szeretetedben  légy gazdag  az irgalomban  mindenki

  iránt. Dicsérünk téged  Atyánk, mindörökké!  Istenünk, mindenható  Atyánk,

  engedd összes  gyermekednek megtapasztalni,  hogy  úton vannak  feléd,  az

  ember végső célja felé, s hogy van kísérőjük, aki jót akar nekik; Mária, a

  tiszta szeretet képe, akit eleve arra választottál, hogy Krisztus Anyja és

  az Egyház Anyja legyen. Dicsérünk téged, Atyánk mindörökké!

  (II. János Pál pápa)

 

981./ A becsületesség s  őszinteség sebezhetővé tesz,  mégis légy becsületes  és

  nyílt! Amit évek  alatt felépítesz,  lerombolhatják egy  nap alatt,  mégis

  építs! Az embereknek szükségük van  segítségedre, de ha segítesz,  támadás

  érhet, mégis  segíts! A  legjobbat add  a világnak,  amid csak  van, s  ha

  verést kapsz cserébe, mégis a legjobbat add a világnak, amid csak van!

  (Boldog Kalkuttai Teréz anya)

 

982./ Uram,  Istenem,  én  reményem,  hallgass   meg  engem!  Ne  engedd,   hogy

   belefáradjak  keresésedbe.  Adj  erőt,  hogy  mindig  és  mindenütt  Arcod

   látására törekedjem.  Önts belém  reményt, hogy  minden lépéssel  közelebb

   kerüljek Hozzád. Te ismered erőimet és gyengeségeimet, Őrizd az egyiket  s

   gyógyítsd a másikat! Te juss eszembe mindenütt, szeretnélek megismerni  és

   szeretni!

   (Szent Ágoston)

 

983./ Életem  Ura  és  Uralkodója,  ne  engedd  hozzám  a  jóra  való   restség,

   könnyelműség,  pénzvágy   és   megszólás  szellemét!   Ajándékozd   inkább

   szolgádnak a  józanság,  alázatosság, állhatatosság  és  szeretet  lelkét!

   Igen, Uram és Királyom, add, hogy  megismerjem bűneimet és meg ne  ítéljem

   felebarátomat, mert Te áldott vagy mindörökké. Ámen.

   (Szent Efrém)

 

984./ Jézus  karjai  kitárva,   hogy  átöleljen  engem,   feje  lehajtva,   hogy

         megcsókoljon, lábai szorosan  szögezve, hogy szabaddá  tegyen engem.  Vére

         kiöntve, hogy  lelkemet mossa,  szíve  szélesen kitárva,  hogy  befogadjon

         engem. Akkor tudom, hogyan szeretett Jézus engem.

         (Boldog Kalkuttai Teréz anya)

 

985./ Tisztítsd meg  Uram szívemet,  hogy a  vigasztaló lélek  kellemes  otthont

         találjon benne, s feldíszítse azt kegyelmével és vigasztalásával.

         (Szalézi Szent Ferenc)

 

986./ Életem  Ura  és  Uralkodója,  ne  engedd  hozzám  a  jóra  való   restség,

  könnyelműség,  pénzvágy   és   megszólás  szellemét!   Ajándékozd   inkább

  szolgádnak a  józanság,  alázatosság, állhatatosság  és  szeretet  lelkét!

  Igen, Uram és Királyom, add, hogy  megismerjem bűneimet és meg ne  ítéljem

  felebarátomat, mert Te áldott vagy mindörökké.

  (Szent Efrém)

987./Mennyei Atyánk!
Hálát adok neked azért, hogy
képviselhetem országunkat és egyházunkat
előtted és az emberek előtt.
Kérlek segíts, hogy bűneim ellenére
jól végezzem el a rám bízott feladatokat.
Kérünk Téged, add,
hogy az erőtlenek erőben részesüljenek,
a buzgók az életszentség teljességére eljussanak,
a bűnösök megtérjenek,
a betegek meggyógyuljanak,
a sötétségben élők megszabaduljanak a gonoszság erőinek kötelékeiből,
a szűkölködők és szenvedők gondjaikban enyhülést kapjanak!
Bennünket pedig vezess el a teljes egységre
Jézus Krisztus nevében,
a mindenkor segítő Szűzanya közbenjárására,
hogy hazánk, mint a Szeretet földje felvirágozzon és minden helyzetben megdicsőítse a Te neved a Szentlélek ajándékai és kegyelmei által.
Köszönöm Atyám, hogy kedves neked ez a föld és megsegítesz minket. Ámen.

988./ Uram, rád bízom magam, és  arra kérlek, vess véget nyugtalanságomnak!  Rád

  bízom  akaratomat.  Rád  bízom  gondolataimat.  Rád  bízom  terveimet.   A

  gondjaimat és az  embereket mind  rád bízom,  Uram! Ha  félek az  ellenség

  túlerejétől, rád bízom magam. Ha rettegek saját árulásaim miatt, rád bízom

  magam.  Megoldatlan   kérdéseimet,  fáradozásaimat   önmagamért,   kínlódó

  reménységemet rád bízom,  Uram! Feladom a  harcot a zárt  ajtók ellen,  és

  várok terád. Csak te tudod kinyitni azokat.

  (Jörg Zink)

 

989./ Add, Uram,  hogy szeresselek  és testvéri  szeretettel szeressek!  Áradjon

  egész szeretetem  a keresztények  felé, az  Egyház minden  tagja felé,  ó,

  Jézusom!  Add,  hogy  szeretetem  kiterjedjen  az  egész  világra,  a   te

  szereteted által, hogy tagjaid átöleljék az egész világot!

  (Szent Ágoston)

 

990./ Krisztus-keresés

         Kiknek osztatik ki égi malaszt étke?

         Lesd szavam, tanuld meg! Nem a tunya népre!

        Nem kik városokban, mint a zsinagógán,

        Nagy világi rangban pompáznak palotán.

        Arra, Krisztus után ki jár pusztaságba!

        Föl nem fuvalkodó lel majd Krisztusára!

        Ilyenekhez Isten Igéje tisztán szól,

        nem világról, kincsről: hanem Mennyországról.

        (Szent Ambrus)

Szólj hozzá!


2010.03.18. 20:34 nyuszi1948

Imák 48

944./ Ima szülőkért és testvérekért

   Mennyei  Atyám,  köszönöm  neked, hogy szüleimen  keresztül számtalan

   jótéteményben részesítettél. Fizess meg nekik a sok jóért, amit velem az

   első naptól kezdve tettek; és segíts, hogy hálás lehessek irántuk.

   Áldd meg  munkájukat és fáradozásukat, tartsd meg őket jó egészségben,

   vigasztald őket a  megpróbáltatások idején. Engedd, hogy gazdagodjanak  a

   jóban és őrizd meg őket minden rossztól.

   Áldd meg testvéreimet is  és minden rokonomat. Ne engedd, hogy családunk

   egy tagja is  elvesszék örökre, hanem egyesíts mindannyiunkat újra örök

   atyai házadban. Ámen.

 

945./ Áldalak téged,  dicsőséges Atya,  aki nekem  rettenthetetlen szívet  adsz,

   hogy hozzád menjek még a lángokon át is! Íme, amit hittem, azt most látom!

   Amiben reméltem, azt  most birtoklom! Amit  óhajtottam, azt most  magamhoz

   ölelhetem! Ajkam  és  szívem  téged vall  meg,  lényem  legmélyéből  feléd

   törekszem. Megyek,  igen, megyek  hozzád,  egyedül igaz  Isten, aki  a  Te

   Fiaddal, a mi Urunk Jézus Krisztussal és Szentlelkeddel élsz és  uralkodsz

   mindörökkön örökké!

   (Szent Ágnes)

 

946./ Ha eltávolodunk tőle, elveszünk,

   ha felé fordulunk, feltámadunk,

   ha benne maradunk, rendíthetetlenek leszünk,

   ha visszafordulunk feléje, újjászületünk,

   ha benne lakunk, akkor élünk.

   (Szent Ágoston)

 

947./Milyen nagy a te  türelmed, Istenem! Tőled születik  minden egyes nap,  te

   öntöd a  napsugarat  jókra,  gonoszokra; te  áztatod  a  földet  esőiddel,

   jótéteményedből senki sincs kizárva, megkülönböztetés nélkül adod a  vizet

   igazaknak és gonoszoknak.  Egyforma türelemmel  bánsz a  bűnösökkel és  az

   ártatlanokkal, azokkal, akik  ismernek téged, és  azokkal, akik  tagadnak,

   akik hálálkodnak és akik hálátlanok.

   Gyakran, sőt  állandóan  keserítenek  a sértések,  de  te  mégsem  engeded

   szabadjára méltatlankodásodat, türelmesen vársz az ítélet napjára. S mivel

   a te hatalmadban  van a megtorlás,  inkább türelemmel, hosszan  várakozol,

   vagyis kegyességedben inkább elhalasztod az ítéletet, arra várva, hogy  az

   ember gonoszsága, ha egyáltalán lehetséges, végül mégis megváltozzék.

   (Szent Ciprián)

 

948./ Uram, gyújtsd föl bennem a lelkek üdvözítésének szenvedélyes lángját! Hadd

   legyek kész arra, hogy ezért mindent megtegyek, hadd tudjam a lelkek javát

   minden elé  helyezni,  hadd használjak  fel  minden lehetséges  eszközt  a

   hitetlenek megtéréséért és üdvözítéséért!

   (Boldog Charles de Foucauld)

 

949./ Mutasd meg,  Uram, a  Szegénységet,  amelyet annyira  szerettél!  Irgalmas

   Jézus, légy irgalommal irántam; teljesen eltölt a vágy Úrnőm, a Szegénység

   után, aki nélkül nem lelek nyugalmat.

   Te lobbantottad fel, Uram, szívemben az érte epedő szerelmet; add meg  hát

   a jogot is, hogy enyém lehessen! Arra vágyom, hogy ebben a kincsben legyek

   gazdag! Állhatatosan kérlek, had' lehessen mindig az enyém!

   Uram, Jézus, Te  egészen szegény  voltál, s így  én sem  kívánok e  földön

   semmit  sem  a  sajátomnak  mondani,  és  csak  abból  akarok  élni,  amit

   felebarátaim adnak nekem!

   (Assisi Szent Ferenc)

 

950./ Mindenható Atyánk! Kérünk, küldj Egyházadba szent papokat, akik  kegyelmed

   eszközeivel megszentelik a te népedet. Küldj sok megszentelt életű  férfit

   és nőt,  hogy megmutassák  a világnak  a te  szentségedet. Küldj  szőlődbe

   szent munkásokat, akik lángoló  szeretettel dolgoznak, és a  Szentlélektől

   indíttatva elviszik Krisztus megváltását egészen a föld végső határáig.

   (II. János Pál pápa)

 

951./ Ó, Mária áldott  rózsafüzére, édes  lánc, mely  Istenhez láncolsz  minket,

   szeretet köteléke, mely  az angyalokkal egyesítesz,  az üdvösség tornya  a

   pokol szakadékában, biztos kikötő  az általános hajótörésben, nem  hagyunk

   el soha  többé. Te  légy erősségünk  halálküzdelmünk óráján.  Tiéd  legyen

   kialvó életünk utolsó csókja.  És ajkunk utolsó lehelete  a te édes  neved

   legyen, ó  Rózsafüzér  Királynője, ó  drága  Anyánk, ó  bűnösök  Menedéke,

   szomorúak hatalmas Vigasztalója. Légy áldott mindenütt, ma és  mindörökké,

   a földön és az égben.

   (Bartolo Longo)

 

952./ Istenem! Önts a szívembe olyan vágyakat, amelyeket egyedül Te tudsz

   kielégíteni!

   Adj ajkamra olyan kéréseket, amelyeket egyedül Te tudsz meghallgatni!

   Hadd vigyek véghez olyan tetteket, amelyeket egyedül Te tudsz megáldani!

   (Ókeresztény imádság)

 

953./ Isten, én Istenem, mert te az enyém vagy, semmim sem hiányzik. És mert  én

   a  tied  vagyok,  benned,  Szabadítómban,  dicsekszem  mindörökké.  Minden

   szomorúságomban te vidítasz  fel ünnepi  terített asztaloddal.  És hol  is

   volna jó sora az én lelkemnek, ha nem tebenned, életem Istene? Ha ily édes

   a te  dicséretedre  való  emlékezés,  mi  lesz  majd  akkor,  Istenem,  ha

   istenséged sugárzásában megjelenik dicsőséged!

   (Nagy Szent Gertrúd)

 

954./ Jézus Szíve Te tudsz mindent,

   Jézus Szíve Te látsz mindent,

   Jézus Szíve Te megtehetsz mindent.

   Jézus Szíve Te gondot viselsz reám,

   Jézus Szíve Te meghallgatod imám. Ámen.

 

955./ Igazán szomorú dolog, hogy olyan  nagyra vagyunk egyes dolgokkal,  amiket,

   Uram, teérted teszünk. Holott jobb volna oda sem figyelni rájuk, ha mégoly

   nagy számmal volnának is!

   Boldogok azok, akik  nagy tetteket  vihetnek végbe a  Te dicsőségedre!  Ó,

   Uram! Tégy engem képessé valami jóra, ha már annyira szeretsz!

   (Avilai Szent Teréz)

 

956./ Urunk, irgalmas Isten, szentséges, hatalmas,  te vagy a békesség, te  vagy

   az egység,  te vagy  a  tisztaság, te  vagy a  jóság.  Atyja és  Ura  vagy

   mindazoknak, akik  szívükben  békés  gondolatokat  táplálnak.  Adj  nekünk

   alázatosságot, reményt és  erős hitet! Add,  hogy a szeretet  Lelke, a  te

   Lelked éltessen minket;- segíts egymáshoz tiszta szeretetben  közelednünk,

   mert ez minden parancs foglalata és beteljesítése! Segíts, hogy a békesség

   és az egyetértés fiai legyünk, és így méltók legyünk arra, hogy  boldognak

   nevezzen minket  szent  Fiad! Általa  és  vele legyen  neked  dicsőség  és

   hatalom, a jóságos Szentlélekkel együtt!

   (Jeruzsálemi Szent Cirill)

957./ Imádság internetezés előtt

   Mindenható Istenünk! Azt mondtad, hogy hajtsuk uralmunk alá a Földet, és Szentlelked sugalmazta azt is, hogy minden szabad, de nem minden használ nekem. Add, hogy a számítógép valóban a hasznomra legyen. Kérlek, vezesd érdeklődésemet; hogy azokat a dolgokat kutassam, melyek használnak nekem, s amelyekkel használni tudok másoknak; azt keressem, ami Hozzád vezet, minden tudás birtokosához. Adj érzékenységet, hogy a számítógéppel úgy éljek, ahogy Fiad Jézus követőjéhez méltó és illő. Áldd meg törekvésemet, hogy embertársaimmal kapcsolatba kerülve segítségükre lehessek. Ne engedd, hogy a gép mögé bújva hamis, képmutató legyek. Légy velem, hogy én is veled lehessek. Kérlek, segíts, hogy fantáziámat az ragadja meg a kínálkozó oldalakból, ami érték, ami Neked is kedves. Kérlek, ülj mellém és irányítsd te az egeret  és a billentyűzetet, ha úgy gondolod, nem nekem való, ami látható, figyelmeztess. Ha Te velem vagy, meg is beszélhetjük a látottakat. Közelebb kerülhetek így másokhoz, az új hírek, információk, feltölthetnek energiával, és elindíthatnak a segíteni akarás útján. Add, hogy így legyen, és súgd meg azt is, hogy mikor elég, mikor kapcsoljam ki a gépet. Ámen.

958./ Nem kísérlem meg, Uram,  hogy behatoljak lényed mélységének  gazdagságába,

   mert semmiképpen  sem  mérhetem  azzal  össze  értelmemet.  Mégis,  vágyom

   valamennyire megismerni igazságodat,  amit hisz  és szeret  az én  lelkem.

   Mert nem  azért törekszem  az értésre,  hogy higgyek,  hanem hiszek,  hogy

   értsek. Mert azt  is hiszem,  hogy ha  nem hiszek,  nem foglak  megérteni.

   Azért hát, Uram, aki  megadod a hitnek az  értését, add, amennyire  tudod,

   hogy javamra szolgál, értsem meg létedet hitünknek megfelelően.

   (Canterbury Szent Anzelm)

 

959./ Urunk, irgalmas Isten, szentséges, hatalmas,  te vagy a békesség, te  vagy

   az egység,  te vagy  a  tisztaság, te  vagy a  jóság.  Atyja és  Ura  vagy

   mindazoknak, akik  szívükben  békés  gondolatokat  táplálnak.  Adj  nekünk

   alázatosságot, reményt és  erős hitet! Add,  hogy a szeretet  Lelke, a  te

   Lelked éltessen minket;- segíts egymáshoz tiszta szeretetben  közelednünk,

   mert ez minden parancs foglalata és beteljesítése! Segíts, hogy a békesség

   és az egyetértés fiai legyünk, és így méltók legyünk arra, hogy  boldognak

   nevezzen minket  szent  Fiad! Általa  és  vele legyen  neked  dicsőség  és

   hatalom, a jóságos Szentlélekkel együtt!

   (Jeruzsálemi Szent Cirill)

 

960./ Uram, te  nem feded  föl eljöveteled  napját, hogy  mindig virrasszunk  és

   készen álljunk a harcra, és állhatatosan gyakoroljuk az erényeket.

   Azt akarod, hogy  állandó várakozásban  éljünk és  mindig buzgók  legyünk.

   Ezért hagysz minket bizonytalanságban a vég felől.

   Biztosak lévén eljöveteledben, kérünk, hadd virrasszunk, hogy  eljöveteled

   ne érjen meglepetésként. (Aranyszájú Szent János)

 

961./ RÁM VÁRAKOZTÁL ISTENEM ÉS ÉN TERÁD...

         Kerestelek, meg akartam győződni valóságodról,

          világosságot kapni ennek a zavaros létnek értelméről,

          és Te rám vártál.

          Kerestelek a mennyben, de Te a földön vártál.

          És most az a gondolat gyötör, hogy hiába vártál rám.

          Minden túl nagy nekem, én pedig kicsiny vagyok,

          Uram, ne engedj csüggednem!

          Ha nem tudok nagyot tenni, akkor tegyem a kicsit hűen!

          Uram, hálámra vársz?

          Teljes szívemből köszönöm, amit nekem adtál.

          Te vársz azokban, akikkel naponta találkozom.

          Tégy figyelmesebbé, önzetlenebbé!

          Tudom, hogy keveset haladok,

          ezért csak Krisztusban merem hinni,

          hogy nem mondasz le rólam.

          Töltsd meg a bennem lévő űrt,

          tőled nyerjem azt, amit elajándékozhatok.

          Mert ami tőled van, az áldás, és annak jövője van.

          Te vársz rám Istenem,

          ne hagyd, hogy hiába várj reám.

 

962./ Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem

   tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli

   jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az

   ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben,

   kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem

   boldogságod birtoklására!

   (Szent Ágoston)

 

963./ Ó, hosszan tűrő, jóságos Úr, ments meg engem!

Ments meg engem, Isten Fia, Krisztus, aki egyedül vagy bűn nélkül.

Engedd meg,  Üdvözítőm,  hogy  részem legyen  isteni  életedben,  hogy  ne

maradjon  többé  bennem  semmi  idegen,  és  mindenkor  a  te   akaratodat

cselekedjem.

(Szent Efrém)

 

964./ Mária, te sohasem kételkedtél,  ellenben mindig hittél,  és el is  nyerted

   hited jutalmát.  "Boldog  vagy,  mert  hittél."  Mi  is  boldogok  vagyunk

   azonban, mert  hallottunk  és hittünk:  minden  hívő lélek  megfoganja  és

   megszüli Isten szavát és elismeri az Ő műveit.

   Eszközöld ki, ó Mária, hogy bennünk  legyen a te lelked, s úgy  dicsőítsük

   az Urat; hogy bennünk legyen a te lelked, és úgy ujjongjunk Istenben.  Bár

   testileg egyedül csak te  vagy Krisztus anyja, a  hitben mi is  mindnyájan

   életet adhatunk  neki.  Ó Mária,  segíts,  hogy befogadjam  magamba  Isten

   Igéjét!

   (Szent Ambrus)

 

965./ Uram, ne engedd, hogy azt higgyem:  a jóság, a barátságos magatartás  csak

   afféle  kis  erény!  Ellenkezőleg,  igen  nagy  erény,  mivel   önuralmat,

   önzetlenséget, az  igazság buzgó  keresését, a  testvéri szeretet  ragyogó

   kifejezését jelenti:  kegyelmeddel,  ó,  Jézus, az  emberi  és  az  isteni

   tökéletesség találkozik bennem.

   (Boldog XXIII. János pápa)

Szólj hozzá!


2010.03.18. 20:33 nyuszi1948

Imák 47

924./ Jézus Krisztusom, az örök Atyának Fia, Uram és királyom! Mit hagytál te  a

   világra, tieidre, mit örökölhettünk tőled? Mit mondhattál mást a magadénak

   a szenvedésen, gyötrelmeken és szégyenen kívül, a kereszten kívül,  melyen

   kínlódva fejezted be életed?

   Ha igazi  gyermekeid akarunk  lenni, Uram,  ha örökségünkről  nem  akarunk

   lemondani, akkor  vállalnunk kell  a szenvedést  nekünk is,  s nem  szabad

   elmenekülnünk előle!

   (Avilai - Nagy - Szent Teréz)

 

925./ Uram, sötétlő lelkeinkre vesd a Bölcsességed ragyogó világát, hogy  fényre

   gyúl mind, hogy  Téged követ, szolgál  Neked újítva tisztaságát.  Napkelte

   hív: ember, munkába kezdj! De te, Uram, szívünkbe úgy költözz be, hogy  ez

   a Nap  ragyogjon benn  örökre,  hogy Érted  égő  tüzet sose  veszt.  Uram,

   ragyogtasd ránk a Te napod, amely nem ismerhet sosem alkonyatot.

   (Szent Efrém)

 

926./ Imádság munka előtt

   Szentháromság  egy   Isten,  buzdíts,   erősíts,  támogass   kötelességeim

   teljesítésében, hogy a  munka, amelyet Nevedben  megkezdek, a  Boldogságos

   Szűz és a mennyei Szentek  közbenjárása által Istennek dicsőségére,  nekem

   és embertársaimnak  pedig  lelki üdvösségére  váljék.  A mi  Urunk,  Jézus

   Krisztus által. Ámen.

 

927./ Áldott legyen  a  buzgalom, mely  Isten  karjába vezet!  Áldott  legyen  a

   lemondás  erről  az   egynéhány  nyomorult  dologról,   amely  ily   magas

   méltósághoz juttat! Gondoljátok csak  meg, hogy ha  egyszer az Úr  karjain

   hordoz benneteket, mit  törődtök ti majd  akkor azzal, ha  az egész  világ

   kígyót-békát kiált reátok! Elég hatalmas Ő arra, hogy bárkivel szemben  is

   megvédelmezzen benneteket.

   (Nagy Szent Teréz)

 

928./ Ima a Szűzanyához

   Könyörgünk Nagyhatalmú Szűz, pártfogónk és oltalmazónk,

   Tengernyi sok bánat, baj és keserűség közepette

   Emeld fel hatalmas szavadat isteni Fiad előtt,

   Hogy akik köteles hűsséggel tisztelünk

   És anyai szeretetednek örvendezünk,

   Könyörgésed által itt a földön

   Minden gonosztól megszabaduljunk,

   A mennyekben pedig örökkévaló örömökbe jussunk,

   Szent Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus által,

   Aki az Atyával és a Szentlélekkel egyetemben él és uralkodik,

   Most és mindörökkön örökké. Ámen.

 

929./ Ima a Szűzanyához

   Könyörgünk Nagyhatalmú Szűz, pártfogónk és oltalmazónk,

   Tengernyi sok bánat, baj és keserűség közepette

   Emeld fel hatalmas szavadat isteni Fiad előtt,

   Hogy akik köteles hűsséggel tisztelünk

   És anyai szeretetednek örvendezünk,

   Könyörgésed által itt a földön

   Minden gonosztól megszabaduljunk,

   A mennyekben pedig örökkévaló örömökbe jussunk,

   Szent Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus által,

   Aki az Atyával és a Szentlélekkel egyetemben él és uralkodik,

   Most és mindörökkön örökké. Ámen.

 

930./ Ha bárhol is  kiomlik Krisztus  Vére, a  bűnök bocsánatára  omlik, én,  ki

   annyit vétkeztem, épp én kell, hogy  gyakran Őt vegyem! Oly szükségem  van

   gyakorta erre az orvosságra. E Kenyérről mondatott: Mind, ki Tőled távolra

   megy, az elvész! Ha távol tartod Tőle magadat, te is majd el fogsz veszni.

   Az elveszőket önhanyagságuk veszti el!

   (Szent Ambrus)

 

931./ Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben,

   Tarts meg minket szeretetben,

   Áldott Szemed ne vegyed le rólunk,

   Akkor se, ha méltatlanul szólunk.

   Tudjuk, sokszor panaszos az ajkunk,

   Kereszt súlya nyomokat hagy rajtunk.

   Bűneinket ne ródd fel, óh nékünk,

   Rég fizetett érte, magyar népünk.

   Jöjjön el a Te országod,

   Legyen velünk atyai jóságod,

   Minden magyar szerte e világban,

   Térdre hulljon hálaadó imában.

   Add, hogy egymás kezét megtaláljuk,

   Kopogtató testvért ki ne zárjuk.

   Fülünk úgy figyeljen magyar szóra,

   Mintha hozzánk Édesanyánk szólna.

   Add meg a mindennapi kenyerünket,

   Lágy eső öntözze földjeinket,

   Éltető Nap arany napsugara

   Áldást hozzon a magyar hazára.

   Szőlőtől roskadjon minden hegyhát,

   Virág nyíljék, merre csak szem lát.

   Legyen bőség halakban, vadakban,

   Gyermekáldás a magyar falvakban.

   Ne vígy minket a kísértésbe,

   Zárj bennünket jóságos Szívedbe,

   Adjál nékünk édes békességet,

   Barátunknak minden nemzetséget.

   Add, hogy minden népek világában

   Gyarapodjunk javakban és számban.

   Magyarságban legyünk bátrak, hűek,

   Bajban sohse legyünk kishitűek.

 Tied az ország, a hatalom, a dicsőség,

   Mindenható hatalmas istenség,

   Kérünk, hallgasd meg esdeklő szavunk,

   Lássad, milyen nagy szűkségben vagyunk.

   Széttépett honunkban népünk zokog,

   Megkínzott arcunk könnyektől ragyog.

   Hallgasd meg bús, könyörgő imánkat,

   Óh, add vissza nagy magyar hazánkat. Ámen.

 

932./ Uram Jézus, taníts meg arra, hogy nagylelkű legyek,

   És úgy szolgáljalak, amint megérdemled:

   Hogy adjak számolgatás nélkül,

   Hogy harcoljak nem gondolva arra,

   Hogy sebeket kaphatok,

   Hogy dolgozzam pihenés nélkül,

   Egészen odaadva magam a Te szolgálatodra,

   Nem várva más jutalmat, mint azt,

   Hogy tudom: a Te szent akaratodat teljesítem. Ámen.

 

933./ Szeretet nélkül a kötelesség elkedvetlenít,

   Szeretet nélkül a felelősség kíméletlenné tesz,

   Szeretet nélkül az igazságosság keménnyé tesz,

   Szeretet nélkül a kedvesség képmutatóvá tesz,

   Szeretet nélkül az okosság kegyetlenné tesz,

   Szeretet nélkül a rend kicsinyessé tesz,

   Szeretet nélkül a becsületesség kevéllyé tesz,

   Szeretet nélkül a tulajdon kapzsivá tesz,

   Szeretet nélkül a hit fanatikussá tesz,

   Szeretet nélkül az élet értelmetlen,

   Ám szeretetben élni: boldogság és öröm!

 

934./ Szentlélek, te minden emberben benne élsz

   és jössz, hogy elültesd bennünk

   az Evangélium ezen igazságait:

   a szívjóságot és a megbocsátást.

   Szeretni és ezt életünkkel kifejezni,

   szeretni szívjósággal és megbocsátani:

   így segítségeddel megtaláljuk

   a béke és az öröm egyik forrását.

 

935./ Nagy vagy, Uram, és fenségednek  nincsen mértékei Minden Te vagy!  Mindent

   megtehetsz! Végtelen életed teljességében  nem szorulsz rá semmire,  hanem

   örök szabadságban  nyugszol! A  Te hatalmad  azonban nemcsak  erő,  hanem

   igazság és jóság isi És a Te Fiad nemcsak valóság, hanem szent értelem is!

   Te olyannyira vagy igaz, amennyire  létező vagy. Olyannyira vagy  jóságos,

   amennyire erős vagy; és a Te valóságod, Uram, amely előtt nem állhat meg a

   miénk, teljesen  egy szentségeddel,  ó örök  Fényi így  vagy ,,az  Úr,  az

   Isten, az Egyeduralkodó,  aki van,  és aki  volt", és  ,,aki" méltó,  hogy

   fogadja a magasztalást, a tiszteletet és a hatalmat".

 

936./ Szabadíts meg ó Jézus!

A vágytól, hogy szeressenek,
A vágytól ,hogy magasztaljanak,
A vágytól ,hogy tiszteljenek,
A vágytól, hogy dicsőítsenek,
A vágytól, hogy előnyben részesítsenek,
A vágytól, hogy kérjék véleményemet,
A vágytól, hogy helyeslésre leljek,
A vágytól, hogy népszerű legyek.

A félelemtől, hogy megalázzanak,
A félelemtől,hogy megvetnek,
A félelemtől,hogy megütnek,
A félelemtől,hogy megrágalmaznak,
A félelemtől,hogy elfelejtenek,
A félelemtől,hogy bántanak,
A félelemtől,hogy kigúnyolnak,
A félelemtől,hogy meggyanúsítsanak.

                                        (Teréz anya)

 

937./ Reggeli felajánló ima:
   Fogadj el ,Uram a Te tulajdonodnak!
   Összes tervemet a lábaidhoz teszem.
   Használj fel ma is szolgálatodra!
   Maradj velem,s engedd,hogy minden
   munkámat Tebenned végezzem! Ámen.

 

938./ Uram!

     Segíts ma sorra vennem jótevőimet. Ha már nem tudom

     szeretetüket viszonozni, mert megelőztek engem az

     örökkévalóságba vezető úton, akkor indíts hálaadó

     imádkozásra Isten előtt. Legalább emléküket áldjam. Ha

     velem együtt élnek még - s úgy lehet, nehezebb

     helyzetben, mint én -, emlékeztess velük szemben

     fönnálló kötelezettségeimre.

     És segíts elfelejtenem minden olyan jótettemet, mely

     fölfuvalkodottá tehet.

     Főként ne engedj Isten előtt a hitelező szerepében

     tetszelegnem, hanem meglátnom igazi helyemet - az

     adósok padján. Mert mindenért az Ő adósa vagyok, aki

     mindig csendben, külsőleg talán észrevétlenül

     meggazdagít minden napon.

 

939./ Ajándékozd nekem,  jóságos  Uram,  kegyelmedet; az  legyen  velem,  és  Te

   tevékenykedj bennem! Maradj velem a végső beteljesedésig! Akaratod  legyen

   a saját törekvésem: azt szeretném követni, mindenben egyetértve vele.

   Engedd, hogy Benned találjam  meg megnyugvásomat, mert  egyedül Te vagy  a

   béke. Rajtad kívül  csak viharok és  zavarok találhatók itt  a földön,  Te

   azonban a legfőbb jó vagy, a szív öröme örökkön örökké.

   (Aquinói Szent Tamás)

 

940./ Uram!

     Gyógyító irgalmadról tanúskodom. De tudom:

     amíg itt élek a földön, a bűn fertőzése állandóan

     fenyeget - a sok csodás gyógyulás után is.

     Ahányszor fertőz, annyiszor add belém az akaratot is a

     vele való szakításhoz, az őszinte töredelmes bánatot,

     és annyiszor gyógyíts meg szentségeidben

     hűséges orvosom!

 

941./ Én Uram, Istenem, te csak attól  vagy távol, aki maga távolodik el  tőled.

     Minden pillanatban szerethetlek, és  így minden az  enyém lehet: Isten  az

     enyém és minden az enyém, ha szeretek! Isten maga az enyém és énértem van!

     Krisztus is az enyém, egészen értem van!

     (Keresztes Szent János)

 

942./Áldjon meg benneteket  az Úr és  őrizzen meg titeket. Mutassa meg  nektek

   orcáját és könyörüljön rajtatok. Fordítsa  felétek arcát és adjon nektek,

   nővéreimnek és leányaimnak békességet, és mindazoknak, akik közétek

   jönnek, és meg is maradnak közösségetekben, és a többi most élő és

   eljövendő nővérnek is, akik mindvégig állhatatosan kitartanak a szegény

   úrnők monostoraiban.

   A mennyei  Atya adja meg nektek és erősítse is meg rajtatok ezt a

   szentséges áldást a mennyben és a földön: a földön, a küzdő Egyház szolgái

   és szolgálói között, sokszorozza meg bennetek kegyelmét és erejét, a

   mennyben pedig, a  győzelmes Egyház szent  férfiai és szent asszonyai

   között, magasztaljon fel és dicsőítsen meg benneteket!

   (Assisi Szent Klára áldása)

 

943./ Ó Jézus, te  mindenkinek egyforma nagylelkűséggel  felajánlod szavadat  és

   tanításodat. Ahogy a  magvető nem tesz  különbséget a földre  vonatkozóan,

   hanem egyszerűen mindenütt vet, éppúgy te is egyformán intézed tanításod a

   gazdaghoz,  a  szegényhez,  a  bölcshöz,  a  tudatlanhoz,  a  buzgóhoz,  a

   lustához, a  bátorhoz és  a  gonoszhoz. Megkülönböztetés  nélkül  beszélsz

   mindenkihez.

   Add, Uram, hogy tanításodat  figyelemmel hallgassam és állandóan  eszemben

   tartsam, s erővel és bátran megvalósítsam.

   (Aranyszájú Szent János)

Szólj hozzá!


2010.03.18. 20:32 nyuszi1948

Imák 46

 900./   Ima szentmise után

           Uram, Jézus, hálát adok, hogy tanítottál, szavaid kísérjék végig  napomat,

           alakítsák életemet!  Hálát  adok,  hogy a  Te  odaadásodhoz,  áldozatodhoz

           kapcsolhattam jó szándékaimat, minden gondomat is.

           Hálát adok, hogy a szent áldozás által bennem élsz, és általam másokhoz is

           el akarsz jutni.  Szentségi jelenléted tegyen teljesen hasonlóvá  Hozzád. Ámen.

 

901./   Örök Szentháromság, aki fényesség vagy, add, hogy lelkem részesedjék a  te

 világosságodban!

 Te, aki tűz vagy, részesíts magaddal a tűzben, s ebben a tűzben  egyesítsd

 akaratomat a tieddel.

 Te, aki bölcsesség vagy,  add meg lelkemnek azt  a bölcsességet, hogy  fel

 tudja ismerni és meg tudja különböztetni a te igazságodat.

 Te, aki  erő vagy,  adj lelkemnek  erőt; legyen  annyira erős,  hogy se  a

 gonoszlélek, se teremtmény ne tudja megfosztani erősségétől.

 (Sziénai Szent Katalin)

 

902./  Életem  Ura,  és  Uralkodója,  ne   engedd  hozzám  a  jóravaló   restség,

 könnyelműség, pénzvágy és megszólás szellemét!

 Ajándékozd inkább  szolgádnak a  józanság, alázatosság,  állhatatosság  és

 szeretet lelkét! Igen, Uram, Királyom! Add meg, hogy megismerjem bűneimet,

 és meg ne ítéljem felebarátomat, mert áldott vagy örökkön-örökké. Ámen.

 (Szent Efrém)

 

903./   Uram, te mindig jobban szerettél minket,  mint saját magadat, s egyre  ezt

  teszed ma is, amikor az  Oltáriszentségben ételként adod magad nekünk.  Te

  azt akarod, hogy bennünk is oly  nagy legyen a kölcsönös szeretet, hogy  a

  másikat mindig jobban szeressük, mint saját magunkat.

  Taníts  meg   arra,   hogy  szeretetemet   tettekkel   bizonyítsam,   hogy

  testvéremért megtegyem mindazt a jót, amit megtehetek, imádkozzak érte, és

  minden kínálkozó alkalommal  szolgáljam őt. Tégy  felkészültté arra,  hogy

  minden fenntartás nélkül elkötelezzem  magam testvéreim szolgálatában,  és

  életemet adjam értük. Add  meg azt is, hogy  mások elképzelése és  akarata

  szerint is szolgálni tudjam őket szeretetből, mivel te, drága Üdvözítőm, a

  kereszten haldokolva erre tanítottál engem!

  (Szalézi Szent Ferenc)

 

 904./  Járuljunk hát a Jézus Szívéhez, a magasztos Szívhez, a titokzatos Szívhez;
           a Szívhez, mely mindennel gondol és mindent tud-érez; a Szívhez, a mindent
           szeretőhöz! Szeretet-tűzben  emésztődik,  legyünk mi  is,  járulva  Hozzá,
           szívszerűek.(Szent Bernát)

 

905./  Hálát adunk neked, Atyánknak,
          az életért és az ismeretért,
          amelyet nekünk, szolgáidnak
          Krisztus által kinyilatkoztattál;
          dicsőség legyen neked mindörökké!
          (Ókeresztény ima)

 

906./  Krisztus-keresés

   Kiknek osztatik ki égi malaszt étke?

   Lesd szavam, tanuld meg! Nem a tunya népre!

   Nem kik városokban, mint a zsinagógán,

   Nagy világi rangban pompáznak palotán.

   Arra, Krisztus után ki jár pusztaságba!

   Föl nem fuvalkodó lel majd Krisztusára!

   Ilyenekhez Isten Igéje tisztán szól,

   nem világról, kincsről: hanem Mennyországról. (Szent Ambrus)

907./ Jézus Krisztus!  Benső  hang  ébred  bennünk,  ami  talán  már  imádságunk

         kezdete. Bár ajkunk  még néma,  de szívünk figyelmes  és megszólít  Téged.

         Néha  meglepődünk,  mikor  felismerünk  magunkban,  fölfedezve  titokzatos

         jelenlétedet.

        Föltámadt Krisztus, Te  minden embert  megszólítasz és  hívsz: "Engedd  át

        magad bizalommal a benned lakozó,  Lelkemből fakadó életnek; a te  kicsiny

        hited is elég nekem. Soha nem hagylak el, soha."

        (Roger testvér)

 

908./ Jézus Krisztus!  Benső  hang  ébred  bennünk,  ami  talán  már  imádságunk

         kezdete. Bár ajkunk  még néma,  de szívünk figyelmes  és megszólít  Téged.

         Néha  meglepődünk,  mikor  felismerünk  magunkban,  fölfedezve  titokzatos

         jelenlétedet.

         Föltámadt Krisztus, Te  minden embert  megszólítasz és  hívsz: "Engedd  át

         magad bizalommal a benned lakozó,  Lelkemből fakadó életnek; a te  kicsiny

         hited is elég nekem. Soha nem hagylak el, soha."

         (Roger testvér)

 

909./ Istenünk, Te a szeretetet orvosságként  adtad nekünk, és azt akarod,  hogy

   az orvos részesüljön  ebből a  szeretetből, így gyógyítva  meg a  beteget.

   Amint  a  Te  szeretetednek  nincsen  vége,  úgy  a  mi  kutatásunknak  és

   szolgálatunknak sem  lehet  vége. A  Te  segítséged nélkül  tehetetlen  az

   orvos, de veled a legnagyobbra is képes. Te felhasználsz bennünket, mert a

   legszívesebben rejtekben  maradsz.  Te  általunk  akarod  meggyógyítani  a

   betegeket. Te adod meg  a szívnek az  örök élet örömét,  s mind, aki  hisz

   benned, felfog támadni  és nem  ízleli meg a  halált. Te  fogtad össze  az

   emberben titokzatos  módon  minden  elem  erejét, mint  az  orvos,  aki  a

   növények nedvéből kivonja  a gyógyító  erőt. Add, hogy  mindent a  legjobb

   tudásom és megítélésem szerint  a betegek javára  rendeljek, s hogy  távol

   tartsak tőlük minden ártalmas dolgot. Add, hogy szentül és tisztán őrizzem

   meg mesterségemet és életemet!

   (Paracelsus)

 

910./  Ó Te, az ég meg a csillagok egy-ura, Isten-atyánk, nézz,

 Nézz le, örök hatalom, nyomorult földünkre, szegényre:

 Bősz Mars dúl mindenfele, hosszú háborúságok

 Pusztítják -- megláthatod -- itt régóta a népet.

 Adj nékünk, jóságos Atyánk, békét valahára,

 Múljanak el tőlünk a bajok s a halál riadalma.

 (Janus Pannonius)

 

911./   Ó  Krisztus,   élő  Isten   Fia,  szent   angyalaid  vigyázzák   álmunkat,

 pihenésünket, fehérlő ágyunkat.

 Mutassanak  nekünk  szendergésünkben   igaz  álomképeket,   világmindenség

 fenséges fejedelme, nagy, titokzatos Király!

 Sem démonok;  sem baj  vagy  pusztulás, sem  gonosz álmok  ne  zavarhassák

 pihenésünket, mély, zavartalan álmunkat.

 Szent legyen  ébredésünk, munkánk  és  egész napunk,  amint az  álmunk  és

 pihenésünk zavartalan és szüntelen.

 (Óír-kelta esti ima)

 

912./  Mi nem tudjuk, hogy mi a jó, és miért kell imádkoznunk. Te tudod, hogy  mi

a jó, add meg azt nekünk!

(Indiai imádság)

 

913./ Mennél  hangosabban  káromolják   azt  a  nevet,   amelyben  egyedül   van

   üdvösségünk, annál hangosabban  és annál nagyobb  örömmel valljuk:  Benned

   lakozik az Istenség teljessége! Neked szólnak a karácsonyi harangok! Neked

   ujjonganak a  gyermekszívek!  Előtted  hajoljon  meg  minden  térd,  téged

   valljon  meg  minden   nyelv!  Te  vagy   minden  kor  sarokköve,   minden

   világosságot kereső fényessége, minden éhező eleven kenyere, az örök  béke

   hirdetője. Te vezesd mindazt, ami  békétlen Isten békességére! A  szeretet

   kötelékével fűzd össze  mindazokat, akik idegenek  lettek egymás  számára!

   Engeszteld ki egymással mindazokat, akik ellenségek lettek! Add meg nekünk

   a békét!

   (Michael Faulhaber)

 

914./ Világok nagy építőmestere,

   hálát adok neked, hogy láthattam,

   milyen egyedülállóan szép

   és rendezett a Te világod.

   Megfogadom, hogy ezentúl

   a hazaszeretet és az emberszeretet művein munkálkodom,

   és életemet csendesen a Te teremtő kezedbe helyezem.

   Te uralkodsz örökkön örökké,

   Te vagy minden igazság és igazságosság foglalata!

   (Edwin Aldrin)

 

915./ Mindenható Úr és  Isten, bensőségesen  szemléljük azt  a nagy  szenvedést,

   amelyet Jézus, egyszülött Fiad viselt el, hogy elégtételt adjon értünk.  Ó

   Uram, adj  nekem  igaz bűnbánatot,  hogy  őszintén sajnáljam  bűneimet  és

   megjavuljak! Ezt kérem tőled teljes  szívemből! Uram, Te győztél,  engedd,

   hogy részesedjem a győzelmi koszorúban!

   Ó Istenszülő,  a  legmagasabb  trón  mennyei  Királynője,  minden  bűnösök

   legnagyobb reménysége, kérlek téged szent Fiadért, Jézusért, aki teremtett

   téged, hadd lássam meg megváltó  művét! Üdvözlégy Krisztus keresztje!  Aki

   nem hisz benned, nem talál nyugalmat. Kérlek téged, légy mellettem mindig,

   oltalmazz a  világtól, a  test  és az  ördög  cseleitől, és  segíts  végső

   küzdelmemben, amikor a keserű halál érkezik!

   (Albrecht Dürer)

 

916./ Uram, Jézus Krisztus ! Tudom, hogy itt vagy. Szeretsz és megbocsátasz és fölemelsz,

          mert  hatalmas vagy.

         Hatalommal állsz az éjszaka és a lelki elsötétülés, a bűnösség és a belső összeomlás felett.

         Te egészen fény vagy és beragyogod a sötétséget.

         Te vagy az irgalmasság, elengedsz minden tartozást.

         Te vagy a szeretet teljessége s jelenléteddel betöltöd üres létünket.

         Te vagy az Atya képmása, benned lehetek én is a mennyei Atya gyermeke

 

917./ Uram, Isten, ha hozzád tartozom, ez nem azt jelenti: a te birtokod vagyok;

   ezen a síkon helyezkedik el titokzatos kapcsolatunk. Nemcsak hogy Te

   szabadság  vagy,  hanem  engem  is   szabadnak  akarsz.  Engem  is,   mint

   szabadságot  támasztasz  életre,  arra   szólítasz  fel,  hogy   önmagamat

   teremtsem; Te azonos vagy ezzel a hívással.

   Ha ez így van, akkor elismerni, hogy hozzád tartozom, hozzád, annyi,  mint

   elismerni, hogy én csak  ezzel a feltétellel  tartozom önmagamhoz, sőt  mi

   több: ez a hozzád  tartozás összeolvad azzal az  egyetlen igazi és  teljes

   szabadsággal, amelyre törekedhetem: ez a szabadság ajándék; de el kell azt

   fogadnom.

   (Gabriel Marcel)

 

918./ Mikor nyugtalan voltam, csillapítottad gyötrelmeimet.

         Mikor fáradt voltam, Te adtál pihenést.

         Mikor egyedül voltam, szeretetet hoztál.

         Mikor beteg voltam, gondoskodtál rólam.

         Mikor megsértettek, Te segítettél.

         Mikor idősödtem, mosolyt varázsoltál arcomra.

         Mikor gondjaim voltak, megosztottam veled és segítettél.

         Mikor boldog voltam, örömömben is részt vettél.

        (Boldog Kalkuttai Teréz)

 

919./ Hiszem,Istenem és  Megváltóm,  erősen hiszem,  hogy  az  Oltáriszentségben

         vagy, mint igaz Isten és igaz ember.

         Hiszem, hogy a  te tested, a  te véred, a  te lelked, a  te Istenséged  és

         szent emberséged egészen bennfoglaltatik  e szent ostyában, habár  szemeim

         mindebből semmit sem látnak.

         (Szalézi Szent Ferenc)

 

920./ Imádság: Havas B.A.

   Üdvözlégy, édes Úrnő! Csodálatos virágot  szültél, aki beragyogja az  eget

   és a földet. Világosítsd meg értelmemet, hogy fölismerjem jóságodat.  Most

   aludni térek. Csak Isten tudja, fölkelek-e holnap. Lelkemet neked  ajánlom

   és szeretett  Fiadnak, Jézusnak,  Istenemnek! Jézusom,  előtted van  egész

   életem! Őrangyalom vigyázzon rám ez éjjel és őrizzen egész nap,  reggeltől

   estig. Igen,  édes Fiadnak  ajánlom lelkemet,  hogy ne  essen áldozatul  a

   kísértésnek, hanem kegyelmed mennyországában legyen! Ámen.

 

921./ Jézusom, vezess engem a te utadon.

   Ne engedjem el soha a te kezedet.

   A Te kegyelmed éltessen engem.

   A Te szereteted lakjék bennem.

   A Te tisztaságod költözzék belém.

   Ne a test legyen a szemem előtt, hanem a lélek.

   Ne a jelen, hanem az örök élet.

   Ne csak másoknak, de magamnak is szívből megbocsássak.

   Mindig és mindenért, Neked hálát adni tudjak,

   és ha választanom kell kettőnk között Jézusom,

   mindig csak Te, Te és sohasem én legyek az első!

 

922./ Uram!

   Te a tieidet a sokak által elhanyagolt, vagy elhagyott

   keskeny útra tanácsolod. Szentlelkeddel - kérésünkre -

   kész vagy megadni nekik a jellemerőt is és a szellemi

   önállóságot is. És ami ennél is nagyobb kegyelem: a

   hit szemének megmutatod mindkét útnak a végét. A

   széles útnak a végén a "veszedelmet", a kárhozatot, a

Szólj hozzá!


2010.03.18. 20:31 nyuszi1948

Imák 45

880./Minél jobban múlik  az idő, Uram,  bennem annál jobban  növekszik a  vágy,

         hogy bárcsak tehetnék valamit egyik-másik  lélek javára. Igen sokszor  úgy

         érzem magam,  mint aki  nagy kincset  őriz, s  szeretne abból  mindenkinek

         juttatni.

         Uram, könyörgök, ejtsd valamiképpen módját,  hogy én is tehessek  valamit!

         Legalább néhány lelket tudjak megnyerni  számodra! Ha már egyéb nem  telik

         is tőlem, legalább imádságommal legyek képes valamit elérni.

         (Avilai Szent Teréz)

 

881./ Isten, kitől  a mennyben  és  a földön  minden  származik, Atyánk,  aki  a

        Szeretet és az Élet vagy, add meg, hogy a földön minden család Fiad, Jézus

        Krisztus által, ki asszonytól született, és a Szentlélek által, legyen  az

        isteni kegyelem forrása, az élet és szeretet igazi szentélye a  nemzedékek

        számára, melyek egymásra következnek.

        Add  meg,   hogy  kegyelmed   vezérelje  a   házastársak  gondolatait   és

        cselekedeteit családjuk és a világ minden családjának javára. Add, hogy  a

        fiatal  nemzedékek  erős   támaszt  találjanak   a  családban   emberségük

        érdekében, hogy igazságban és szeretetben növekedjenek!

        Add, hogy a szeretet, megerősítve  a házasság szentsége által,  erősebbnek

        mutatkozzék, mint bármely gyöngeség  és minden válság, mely  családjainkat

        néha sújtja!

       ( II. János Pál pápa)

 

882./ Istenünk, aki a  világ Ura  és minden ember  Atyja vagy,  Fiad által  arra

   tanítottál,  hogy  szeressük  az  ellenséget,  tegyünk  jót  a   bennünket

   gyűlölőkkel, és imádkozzunk üldözőinkért.  Sokszor azonban a  keresztények

   megtagadták az evangéliumot,  és az erő  logikáját követve megsértették  a

   népek és  csoportok  jogait  azáltal,  hogy  lebecsülték  kultúrájukat  és

   vallási hagyományaikat. Légy türelmes és irgalmas irántunk, és bocsáss meg

   nekünk!

   (II. János Pál pápa)

 

883./  A kereszt útján,

   gyermekeim,

   csak az első lépés nehéz.

   Legnagyobb keresztünk

   nem maga a kereszt,

   hanem az, hogy félünk tőle.

   Nincs meg a bátorságunk,

   hogy hordozzuk,

   jóllehet tudjuk

   s tapasztaljuk,

   hogy kikerülni

   nem lehetséges;

   utolér bennünket.

   (Vianney Szent János)

884./ Michelangelo utolsó imája              

       Üllőd a föld s az égi boltra állván
       oly ívet írsz karoddal, mint a nap.
       Hetvenhat éve állok fenn az állvány
       deszkázatán, de nem találtalak.

       Vésőm alatt porladva hullt a márvány
       s öklömben torzó, vagy bálvány maradt.
       Nem leltelek meg, illanó szivárvány,
       ki ott ragyogtál minden kő alatt.

       Magam lettem vén kőtömb, száz bozótban
       megszaggatott, mogorva, durva, szótlan,
       de lelkemben még égi fény ragyog.

       Hogy tudnám testem börtönét levetni?
       Üss rám, ha tudsz vén bűnöst szeretni,
       Istenszobrász! A márvány én vagyok.

 

885./ Uram, Jézus, édesanyád  közbenjárása által  kérem tőled  azt a  kegyelmet,

   hogy egész életemben  hű maradhassak  hozzád. A hűség  kegyelmét add  meg,

   amely erősebb a halálnál, és a síron túl is él.

   Apostolodnak  lenni  valami  egészen  mást,  sokkal  többet  jelent,  mint

   elszálló lelkesedést, átmeneti  elfoglaltságot. Add,  hogy ezt  mindjobban

   megértsem!

   Kitartó odaadásra van itt szükség!  Ezt az odaadó lelkületet pedig  komoly

   életprogrammal kell ébren  tartani, hogy a  veled való szoros  kapcsolatom

   egy pillanatra se szűnjék meg!

   És ha este fáradtan  tekintek vissza napi  munkámra, küldd rám  áldásodat,

   töltsd el szívemet új örömmel!

   Szítsa lángra újra a belőled  áramló erő buzgalmam hamvadó parazsát,  hogy

   világító fáklyaként éljek, hűségesen a körülöttem terjedő sötétségben!

 

886./     Krisztus-keresés

   Kiknek osztatik ki égi malaszt étke?

   Lesd szavam, tanuld meg! Nem a tunya népre!

   Nem kik városokban, mint a zsinagógán,

   Nagy világi rangban pompáznak palotán.

   Arra, Krisztus után ki jár pusztaságba!

   Föl nem fuvalkodó lel majd Krisztusára!

   Ilyenekhez Isten Igéje tisztán szól,

   nem világról, kincsről: hanem Mennyországról.

   (Szent Ambrus)

 

887./    Urunk, irgalmas Isten, szentséges, hatalmas,  te vagy a békesség, te  vagy

az egység,  te vagy  a  tisztaság, te  vagy a  jóság.  Atyja és  Ura  vagy

             mindazoknak, akik  szívükben  békés  gondolatokat  táplálnak.  Adj  nekünk

alázatosságot, reményt és  erős hitet! Add,  hogy a szeretet  Lelke, a  te

Lelked éltessen minket;- segíts egymáshoz tiszta szeretetben  közelednünk,

             mert ez minden parancs foglalata és beteljesítése! Segíts, hogy a békesség

és az egyetértés fiai legyünk, és így méltók legyünk arra, hogy  boldognak

nevezzen minket  szent  Fiad! Általa  és  vele legyen  neked  dicsőség  és

hatalom, a jóságos Szentlélekkel együtt!

(Jeruzsálemi Szent Cirill)

 

888./  Az Igazi Út

Ha mindig a járt utat követed,
Ha magadba is néz tekinteted,
Ha sose látod torzan a valót,
Ha bölcsességgel forgatod a szót,
Ha dolgos kézzel teszed ,amit kell,
Ha a jó ösvényt sosem hagyod el,
Ha szavad gyémántja mindig a tett,
Értelmes és teljes lesz életed.
/Shati Kantha/

 

   889./ Tekintsd, uram, néped sóhaját,

   hallgasd meg a szegények,

   özvegyek és árvák

   hozzád felsíró jajkiáltásait!

   Tekints az engesztelésre kész ártatlanokra,

   és ne feledkezzél meg

   irgalmasságod cselekedeteiről,

   melyekkel hajdan oly kegyesen

   elárasztottad szolgaságban sínylődő

   választott népedet...

   Vezéreld cselekedeteinket,

   erősítsd karunkat,

   hogy egyesült erővel szolgálhassunk

   akaratodnak...

   Add, hogy rendelkezésed útjáról

   le ne térjünk,

   hanem igazságtételeid őreivé lévén,

   utunk nyugalomban

   és békességben vezessen tehozzád!

   (II. Rákóczi Ferenc)

 

890./    Urunk, irgalmas Isten, szentséges, hatalmas,  te vagy a békesség, te  vagy

   az egység,  te vagy  a  tisztaság, te  vagy a  jóság.  Atyja és  Ura  vagy

   mindazoknak, akik  szívükben  békés  gondolatokat  táplálnak.  Adj  nekünk

   alázatosságot, reményt és  erős hitet! Add,  hogy a szeretet  Lelke, a  te

   Lelked éltessen minket;- segíts egymáshoz tiszta szeretetben  közelednünk,

   mert ez minden parancs foglalata és beteljesítése! Segíts, hogy a békesség

   és az egyetértés fiai legyünk, és így méltók legyünk arra, hogy  boldognak

   nevezzen minket  szent  Fiad! Általa  és  vele legyen  neked  dicsőség  és

   hatalom, a jóságos Szentlélekkel együtt!

   (Jeruzsálemi Szent Cirill)

 

891./     A kereszt útján,

gyermekeim,

csak az első lépés nehéz.

Legnagyobb keresztünk

nem maga a kereszt,

hanem az, hogy félünk tőle.

Nincs meg a bátorságunk,

hogy hordozzuk,

jóllehet tudjuk

s tapasztaljuk,

hogy kikerülni

nem lehetséges;

utolér bennünket.

(Vianney Szent János)

 

892./     Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd  be szívem sötétségét, és adj  nekem

   igaz hitet, biztos  reményt és tökéletes  szeretetet, érzéket és  értelmet

   Uram, hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat.

   (Assisi Szent Ferenc)

 

893./    Jézus Krisztus!  Benső  hang  ébred  bennünk,  ami  talán  már  imádságunk

   kezdete. Bár ajkunk  még néma,  de szívünk figyelmes  és megszólít  Téged.

   Néha  meglepődünk,  mikor  felismerünk  magunkban,  fölfedezve  titokzatos

   jelenlétedet.

   Föltámadt Krisztus, Te  minden embert  megszólítasz és  hívsz: "Engedd  át

   magad bizalommal a benned lakozó,  Lelkemből fakadó életnek; a te  kicsiny

   hited is elég nekem. Soha nem hagylak el, soha."

   (Roger testvér)

 

 

894./    Uram, Te  szeretsz engem  a  szenvedésben is!  Uram, hiszek  irántam  való

   jóságodban és szeretetedben.  Biztosan tudom, hogy  Te gondoskodsz  rólam.

   Sok  kegyetlenség  van   a  világban.  De   a  világ  minden   természetes

   összefüggésével együtt egy magasabb hatalomnak van alávetve. Hiszem,  hogy

   Te vagy a világ Ura és Teremtője.  Hiszem, hogy minden a Te kezedben  van,

   minden ember, én is. Te Atyánk vagy, és szeretsz mindannyiunkat. Köszönöm,

   hogy Te  vagy  az  állandó  változásban  az  élet  nyugvópontja,  amelyhez

   tarthatom magam. Köszönöm, hogy szilárd életem van Benned, és így a  jövőm

   nincs a véletlenre  bízva. Add,  hogy erre mindig  gondoljak, különösen  a

   nehéz és váratlan  helyzetekben! Maradj  mindig velem, hogy  magamat a  Te

   szeretetedben és biztonságodban tudjam!

 

895./    Essél az Ő karjaiba! Isten nem húzódik el, hogy földre essél; s mitől fél,

            aki karjai  közt  nyugszik? Amit  itt  tűr,  üdvére tűri,  nem  kárára!  A

            hadvezérnél őrt áll két apród és nem  fél ez: halandó őriz halandót, s  az

            biztonságot érez! Halandót, ha Halhatatlan véd, hogy merné félelem elfogni

            annak a szívét? Mit akar Isten házában a háborgó bizalmatlan szív?

            (Szent Ágoston)

 

896./     "Égi Édesanyám!

Oltalmazd meg Magyarországot,

bíborosunkat, püspökeinket, papjainkat,

szerzeteseinket, családtagjainkat, közösségünket

és az egész magyar egyházat!

Mindazoknak, akik még nem tudnak hinni,

a Szentlélek ereje és világossága által

add meg az élő hit kegyelmét,

hogy ez az ország MÁRIA ORSZÁGA,

a Te országod lehessen.

Tisztíts meg minket a bűntől

és vezess el Szent Fiadhoz, Jézushoz.

Ámen."

 

897./     Én Istenem! Felajánlom magamat égő áldozatul irgalmas szeretetednek,  hogy

   életem a tökéletes szeretet egyetlen hősi tette legyen. Könyörgök  Hozzád,

   hogy a Benned rejlő végtelen szeretetnek árját öntsd át lelkembe, hogy  az

   engem felemésszen, és a Te szeretetednek vértanújává tegyen.

   Igen, így akarok  elkészülni rá, hogy  Előtted megjelenhessek: a  szeretet

   mártírhalálával akarok meghalni, s így  egyenest a Te irgalmas  szereteted

   karjaiba repülni.

   (Lisieux-i Szent Teréz)

 

898./     Mindenható Isten tiszta szívből kérünk,

   Fogadd imádságunk, buzgó könyörgésünk.

   Amit eddig végzett töredelmes lelkünk,

   Vagy amit mulasztva eddig még nem tettünk,

   Pótolja szent Fiad drágalátos Vére,

   Legyen buzgó lelkünk megszentelésére.

   Tedd boldoggá Isten, aki remél Benned,

   Szenvedő hazánkról töröld le a könnyet.

   Add meg híveidnek kik a sírba tértek,

   Adjon drága Jézus örök üdvösséget.

   Ámen.

 

899./    Ima szentmise előtt

   Uram, Jézus, segíts,  hogy olyan  lelkülettel vegyek  részt a  szentmisén,

   ahogy apostolaid vettek Téged körül az utolsó vacsorán, ahogy tieid álltak

   a kereszt alatt.

   Te azért jössz közénk, hogy eléd vigyem minden örömöm, bánatom. Add,  hogy

   ezzel a szentmisével is mélyüljön barátságunk. Testeddel, véreddel tápláld

  bennem az örök életet. Ámen.

Szólj hozzá!


2010.03.18. 20:29 nyuszi1948

Imák 44

861./ Szent vagy, egyetlen Úristen,
ki csodákat művelsz.

Erős vagy, nagy vagy, fölséges vagy,
te vagy a mindenható király,
Szentséges Atya, ég és föld királya.

Hármas és egy Úr vagy, istenek Istene,
te vagy a jó, minden jó, a legfőbb jó,
az Úr, az élő és igaz Isten.

Te vagy a szerelem, a szeretet;
te vagy a bölcsesség,
te vagy az alázat,
te vagy a türelem.
te vagy a szépség,
te vagy a kedvesség,
te vagy a biztonság,
te vagy a megnyugvás,
te vagy az öröm,
te vagy reményünk és vígasságunk,
te vagy az igazságosság,
te vagy a mértékletesség,
te vagy a minket egészen betöltő gazdagság.

Te vagy a szépség,
te vagy a kedvesség,
te vagy védelmezőnk,
őrállónk és oltalmazónk;
te vagy az erősség, te vagy az enyhülés.

Te vagy a reményünk,
te vagy a hitünk,
te vagy a szeretetünk,
te vagy minden édességünk,
te vagy a mi örök életünk:
Nagy és csodálatos Úr,
mindenható Isten, irgalmas üdvözítő.

    (Assisi Szent Ferenc) 

 

862./ Szűzi lelkek őre és atyja,Szent József,
akinek hűséges őrizetére bízta Isten magát az ártatlanságot,Jézus Krisztust és a szüzek Szent Szüzét,Máriát!
E két drága zálogra,Jézusra és Máriára kérlek,
és könyörgök,segíts meg,hogy minden tisztátalanságtól mentesen,szeplőtelen elmével,tiszta szívvel,bűntelen testtel mindig tökéletes tisztaságban szolgáljak Jézusnak és Máriának. Ámen

 

         863./ Isteni Üdvözítőnk, aki földi tartózkodásod alatt olyan gyöngéd szeretettel

               viseltettél a szegények  iránt, adj a  mi szívünkbe is  a tiedhez  hasonló

               megértést. Engedd, hogy érzéki természetünk ellenkezését legyőzzük!

               Engedd,  hogy   a   szegényeket  segítsük,   fájdalmaikban   vigasztaljuk,

               tudatlanságukban  tanítsuk,   s   minden   nyomorúságukban   könnyebbséget

   igyekezzünk nekik szerezni.

   Add, hogy a  szegényekkel szemben tanúsított  barátságunk a te  barátaiddá

   tegyen bennünket,  ki  az  Atyával  és  a  Szentlélekkel  együtt  élsz  és

   uralkodol örökkön örökké! Ámen.

   (Páli Szent Vince)

 

        864./ Szent Imréhez:

"Istenünk, tisztaságnak kedvelője, ki szent Imrét az

Ifjúkor virágával, a szűzi tisztasággal ékesítetted és szentjeid közé

magasztaltad: engedd kérünk, hogy nemzetünk ifjúsága híven kövesse az ő

nyomdokait a földön, hogy színed látásának egykor vele együtt örvendhessen

a mennyben.

 

Téged pedig, Isten választottja, kérünk, segíts, hogy ifjúságunk lelke

nemességét szerető gonddal ápolgassuk, hogy tiszta életét megbecsülje, az

ártatlanságát veszélyeztető kísértéseket legyőzze, és teste-lelke

romlatlanságát hűséggel őrizze. Ámen"

 

    865./ Milyen  nagy  a  te  irgalmasságod,  Krisztus  Urunk,  milyen  nagy  a  Te

             jóindulatod  és  jóságod,  hiszen  megengeded,  hogy  Isten   jelenlétében

             imádkozzunk és Őt Atyánknak nevezzük! Ahogy Te Isten Fia vagy, úgy  minket

is fiaknak hívnak. Saját magától senki  sem merte volna imájában ezeket  a

szavakat használni, arra volt szükség, hogy Te magad bátoríts erre.

Ó Jézus,  emlékeztess,  hogy  amikor  Istent  Atyánknak  szólítjuk,  Isten

gyermekeként viselkedjünk!  Ha nekünk  örömünk  telik Atyánkban,  neki  is

 kedvét kell találnia bennünk.

Atyánk,  hadd   legyünk   templomod,  amelyben   az   emberek   felismerik

 jelenlétedet!

 (Szent Ciprián)

 

   866./ Ma, Istenem,  meg akarom  ismételni  ígéretemet, amelyet  a  keresztségben

         fogadtam: ellene  mondok  az  ördögnek, a  világnak,  az  érzékiségnek,  a

         pompának, a test kívánságainak.

         Igen, ebben a szándékomban egyúttal Neked szentelem egész lelkemet  minden

         erejével, és testemet minden képességével.

         (Szalézi Szent Ferenc)

 

   867./ Istenem! Most nyugodni térek a te áldásoddal. Egyszer eljön életem  utolsó

estéje is,  amikor örök  nyugalomra térek.  Engedd, hogy  úgy éljek,  hogy

             minden cselekedetem  előkészület  legyen  erre az  örök  nyugalomra,  hogy

hitemből  kivirágozzék  a  színről   színre  való  látás,  reményemből   a

birtoklás, s tökéletlen szeretetemből a veled való tökéletes egyesülés!

(Szalézi Szent Ferenc)

 

    868./ Üdvözlégy Királyné, Irgalmasság Anyja,

Életünk-édességünk, reménységünk üdvözlégy.

Hozzád kiáltunk Évának számkivetett fiai.

Hozzád sóhajtunk e siralom völgyéből.

Fordítsd tehát reánk irgalmas szemedet

És e számkivetés után mutasd meg nekünk Jézust

Méhednek áldott gyümölcsét,

Óh irgalmas, óh kegyes, óh édes Szűz Mária

Ámen.

 

    869./ Dicséret és  hála  neked, jóságos  Istenem,  Uram, amiért  engem,  szegény

             bűnöst egyszülötted lakomájában részesítettél!  Nem az én érdemem  szerint

             cselekedtél velem, hanem kegyelmed szerint.

             Nagy alázattal és  forrón kérem szent  Fölségedet, hogy ez  az áldozás  ne

             váljék ítéletemre, hanem bűneim bocsánatára és vezéremmé az örök életre.

             Adja meg  nekem  ez  a  szent egyesülés  a  hit  fegyverzetét,  a  bizalom

            növekedését, s a  jóakarat pajzsát.  Szabadítson meg hibáimtól,  s a  test

            kívánságaitól. Űzzön el belőlem minden hiúságot, segítsen, hogy  uralkodni

            tudjak nyelvemen, s erősítsen meg  minden jóban. De mindenekelőtt  gyújtsa

            föl bennem a  szent szeretetet, és  egyesítsen veled  elválaszthatatlanul,

            Uram, és Megváltóm!

 

   870./ Uram, adj  éleslátást a  dolgok észlelésére,  erőt azok  megragadására  és

           megtartására; képességet és rátermettséget  arra, hogy ezekhez még  mindig

           hozzá tudjak  tanulni! Adj  tévedhetetlen ítéleteket  a számba!  A  helyes

           beszéd kegyelméért  is  esdeklek!  Döntsd  el  nálam  mindig  a  kezdetet,

           határozd meg  előrehaladásom  irányát,  és biztosítsd  a  vég  sikeres  és

           eredményes kimenetelét!

           (Aquinoi Szent Tamás)

 

   871./ Teremtő Istenünk, te  úgy rendezel  mindent, hogy  aki felfuvalkodhatna  a

          neki juttatott ajándék  miatt, az  alázkodjék meg  hiányai miatt.  Egyszer

          kegyelmeddel fölemelsz valakit, más dologban meg megalázod.

          Uram,  add,   hogy  jól   gazdálkodjunk  sokféle   kegyelmeddel,   legyünk

          meggyőződve arról, hogy  a nekünk juttatott  adományok voltaképp  másokéi,

          mivel az  ő  javukra  adattak.  Add, hogy  a  szeretet  által  kölcsönösen

          szolgáljuk egymást.

          Ennek során megértjük, hogy mások adományai  egyben a mieink is, és  saját

         adottságainkat is úgy  ajánljuk fel  másoknak, mintha  valamennyi az  övék

         volna.

         (Nagy Szent Gergely)

 

872./ Jézus, te, aki a kicsinyek és elesettek felkarolására

        jöttél e világba, nézz rám. Tudom, csak a bajban

        fordulok hozzád ilyen kétségbeesetten, de kérlek

        téged, bocsásd meg korábbi hűtlenségemet. Tudom, sokan

        vannak a tieid közül, akik naponta követnek téged, de

        te jóságodban észreveszed az elveszettet is. Ezért

        nézz rám most szerető, irgalmas Jézus. Tétova a hitem,

        de hozzád szól, nálad remél gyógyulást. Ámen.

 

873./ Siess oltalmunkra, ó irgalmas Úrnő, és ne nézd bűneink sokaságát!  Gondold

       meg, hogy a mi Teremtőnk nem  azért vett magára embertestet belőled,  hogy

       elítélje a bűnösöket, hanem hogy üdvözítse őket.

       Ha csak a magad kedvéért  lettél volna Isten anyjává, elmondhatnánk,  hogy

       alig érdekel  téged, üdvözülünk-e  vagy elkárhozunk;  Isten azonban  a  te

       üdvösségedért és az összes emberek üdvösségéért öltött testet magára.  Mit

       használna nekünk,  hogy  oly  hatalmas  és oly  dicsőséges  vagy,  ha  nem

       részesítenél boldogságodban?  Segíts nekünk  és oltalmazz  minket,  hiszen

       tudod, mennyire szükségünk van segítségedre.

       Neked ajánljuk  magunkat,  segíts, hogy  el  ne kárhozzunk,  hanem  örökké

       szolgáljuk és szeressük a te Fiadat, Jézus Krisztust!

       (Canterbury Szent Anzelm)

 

874./ Urunk, Jézus, aki saját magaddal fizettél értünk, add meg nekünk, jóllehet

      méltatlanok vagyunk erre az  árra, hogy teljesen, tökéletesen és  mindenben

      megadjuk magunkat kegyelmednek.

      Így, kínszenvedésed képéhez alakulva, hadd szerezzük vissza, amit a bűnnel

      elvesztettünk: istenséged képét.

      (Szent Bonaventúra)

 

875./ Örökkévaló Isten, jóságos  Uram, te alkottad  testünket a föld  agyagából.

     Jóságos Szeretet, miután  megalkottad ezt  a silány  elemet, nagy  kincset

     helyeztél abba:  a te  képedre  alkotott lelket.  Örök  Isten, te  vagy  a

     mester, aki megsegítesz és  újjáalkotsz. Törd hát  szét testem edényét,  s

     alakítsd újjá tetszésed szerint.

     Örökkévaló Atya, újból neked ajánlom fel életemet a te kedves jegyesedért,

     az Egyházért. Szakítsd  el testemet, ahányszor  tetszik jóságodnak, s  adj

     vissza testemnek, mindig nagyobb fájdalommal az előbbinél. Csak  láthassam

     végre a megújhodását ennek a kedves jegyesnek, az Anyaszentegyháznak!

     (Sziénai Szent Katalin)

 

876./ Ó Úrnőnk, Isten rád bízta a kegyelem minden kincsét. Kegyelemmel teljesnek

     mondunk, mert a Szentlélek elhalmozott  vele, amikor reád szállott. A  nép

     gazdagjai, akik a te ajándékaidból  gazdagodtak meg, kérnek és  segítségül

     hívnak téged.

     Hallgasd meg, ó Szentséges Szűz, imádságainkat, és emlékezzél meg  rólunk.

     Részesíts gazdagságodból,  a  kegyelmek bőségéből,  melyeknek  teljességét

     birtokolod. A Főangyal köszöntött és kegyelemmel teljesnek nevezett téged;

     az összes nemzetek boldognak mondanak, a mennyei karok mind áldanak.

     Mi is, akik a földön élünk, mondjuk neked: Üdvözlégy, kegyelemmel  teljes,

     az Úr  van  teveled;  imádkozzál  értünk,  ó  Istennek  anyja,  úrnőnk  és

     királynőnk!

     (Szent Atanáz)

 

877./ Úr Jézus, aki Palesztina útjain zarándokolva

    kiválasztottad és meghívtad az apostolokat,

    és azzal bíztad meg őket,

    hogy hirdessék az evangéliumot,

    a híveknek jó pásztorai legyenek,

    és ünnepeljék az istentiszteletet,

    add, hogy ma se hiányozzon Egyházadból

    a sok szent pap, aki mindenkihez elviszi

    halálod és feltámadásod gyümölcseit.

    (II. János Pál pápa)

 

878./ Szentséges Atyánk, Teremtőnk, Megváltónk,

   vigasztalónk és Üdvözítőnk.

   Aki a mennyekben vagy,

   az angyalokban és a szentekben;

   te világosítsd meg őket tudásukban,

   mert te vagy, Uram, a fényesség;

   te gyújtasz szeretetre,

   mert te vagy a szeretet;

   te töltöd el őket

   bentlakásod által boldogsággal,

   mert te vagy, Uram, a legfőbb jó, az örök,

   akitől minden jó ered,

   aki nélkül semmi jó nincsen.

   (Assisi Szent Ferenc)

 

879./ Kerékpárosok imája

   Uram, Te kezedben minden ember sorsa,

   Vezéreld léptünket, s vigyázzál utunkra!

   Istenem, adjál nekünk biztos kezet, szemet,

   Hogy baj nélkül tegyük meg a kilométereket.

 

   Imádkozzunk azért, ki útra merészkedik,

   Adassék meg a teljes biztonság nekik.

   Az autókat vezessék figyelmes emberek,

   Hogy minket, bringásokat kikerüljenek!

 

   Szent Kristóf könyörgünk, te is vigyázz reánk,

   Kerüljön el minket baleset vagy halál.

Legyen utunk boldog, örömteli vidám!

Ez, mit a vidám bringás csapat kíván. Ámen.

 

Szólj hozzá!


2010.03.18. 20:28 nyuszi1948

Imák 43

843./ Imádság betegtársam gyógyulásáért

Uram, Istenem, nap, mint nap hallom betegtársam szenvedését, fájdalmának megnyilatkozásait.

Valahányszor fülembe jutnak sírása hangjai, aggódás és szorongás fog el. Az élet nagy ajándéka mintha most kiesne kezéből.

Könyörgöm érte, hogy bűnbánatban megtisztult lélekkel adhassa vissza Neked ezt a nagy ajándékot.

Adj neki türelmet nagy szenvedései között és gyógyítsd meg, hogy hálát adhasson.

Én pedig köszönhessem, hogy meghallgattál. Így tudok és akarok rajta segíteni, hogy Hozzád könyörgöm, aki a betegek pártfogója és gondviselője vagy most és mindörökké.

Ámen.

 

         844./ Elhagyatottságban.

 Uram, nem vagyok méltó, hogy bejöjj; de ha méltatsz és bejössz hozzám, szívem eltelik örömmel és hódolattal. Isten minden szívbe be akar jönni, ezt jelzi az írás: ,,íme, ajtódnál állok, s kopogtatok.''

Te; az Úr... Bebocsáttatást kérsz. Nem kényszerítesz, nem tolód föl magad és kegyelmeid. Értelek Uram, vágyódól utánunk.

Kopogtatsz szívünk ajtaján, várakozol ajtóm előtt. És kitartasz, el nem mégy! Ô édes, erős szeretet! Istenem, hol vagy: ugye közel vagy? Velem vagy? Így lehet tűrni a keresztet s a kínt: Ó Uram, hadd legyek veled! Vígy be országodba. Ámen. (Prohászka Ottokár)

 

        845./ Amikor lassú a gyógyulás

Istenünk, Jézus Krisztus Atyja, a Te kegyelmed erős, türelmed a béketűrés forrása. Köszönjük, hogy megszabadítottál bennünket a szomorúságtól, megőriztél a próba idején, nap, mint nap sokféleképpen megáldottál minket. Segíts, hogy mindvégig követhessünk Téged. Adj erőt, hogy legyőzzük az elkeseredést, türelmetlenséget, és legyen áldásod minden gyógyító próbálkozáson. Add gyermekednek, (X.Y.-nak), hogy együttműködjön azokkal, aki gondoskodnak róla. Add, hogy hite és reménye úgy megerősödjön, hogy soha ne panaszkodjon nyíltan ellened, vagy lázadozzon titokban. Gyújts világosságot az égből a nyomorúság idején, hogy a hit szemével túllásson a felhőkön és visszaemlékezve a múltban megmutatott kegyelmedre, megújuljon életünk. Segíts hinnünk, hogy gyengeségünk idején megérint bennünket kegyelmed, hogy Te még a betegségben is megsegítetsz minket. Adj hitet, hogy bár a gyógyulás lassú, de azoknak, akik Téged szeretnek minden a javukra, minden a javukra van. Szenteld meg napjainkat, és olyan éjszakát adj, hogy helyreálljon erőnk és egészségünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus által. 

Ámen.

 

 

      846./ Műtét előtt

Atyánk, köszönjük hitünket,

Te mindent tudsz rólunk.

Ismered múltunkat és jelenünket.

Tudod, mit tartogat a jövő.

Akkor is, ha mi nem tudjuk, elég azt tudnunk, hogy szeretsz minket. 

Csendes bizalommal tesszük kezünket, életünket kezedbe.

Erősíts minket hitünkben és segíts megértenünk örökkévaló szeretetedet, amely minden értelmet felülhalad, a mi Urunk, Jézus Krisztus nevében.

             Ámen.

 

 

847./ Emlékezzél meg, Uram, egyházadról,

   szabadítsd meg minden gonosztól,

   és tedd tökéletessé szeretetedben,

   és gyujtsd össze a négy szél irányából

   a megszenteltet országodba,

   amit neki készítettél!

   Jöjjön a kegyelem és múljon el e világ!

   Hozsanna Dávid Istenének!

   Aki szent, jöjjön, aki nem, térjen meg!

  Jöjj el, Uram! Ámen!

 

848./ Istenünk! A te erődben bízva fordulunk hozzád.

     Szükségünk van gyógyító kegyelmedre, egyedül erre

     számíthatunk. A magunk erejéből oly kevesek vagyunk,

     te vagy az, aki rajtunk segíthetsz. Ezért fordulunk

     hozzád, hogy adj gyógyulást lelkünknek, ha bajok és

     betegségek gyötrik. Adj hitet, hogy hozzád forduljunk

     segítségért, és ne másban, máshol keressük a

     gyógyulást, hiszen te vagy a mi Gyógyítónk. Ámen.

 

849./ Krisztusunk, ki  elfogadod  a keresztet  az  emberek kezéből,  hogy  Isten

   embereket üdvözítő  szeretetének jelévé  tedd, add  meg nekünk  és  korunk

   minden emberének,  hogy higgyünk  e határtalan  szeretetben, s  átadván  a

   kereszt jelét az új évezrednek, a megváltás hiteles tanúi lehessünk.

   Krisztusunk,   aki   elestél    bűneink   súlya    alatt   és    fölkeltél

   megigazulásunkra, kérünk, segíts minket és mindazokat, akiket földre  sújt

   a bűn, hogy föl tudjunk kelni és folytatni tudjuk utunkat.

   Krisztusunk, aki eljöttél e világba, hogy meglátogasd azokat, akik  várják

   az üdvösséget,  add,  hogy  a  mi  nemzedékünk  fölismerje  látogatásodnak

   idejét,  és  része  legyen  megváltásod  gyümölcseiben.  Ne  engedd,  hogy

   miattunk  és   az  új   évszázad  emberei   miatt  sírni   kelljen,   mert

   visszautasították az irgalmas Atya kezét.

   (II. János Pál pápa)

 

850./ Ó, Legszentebb Szűz,

   légy egyedüli és állandó vigasztalója

   az Egyháznak, melyet szeretsz és óvsz!

   Vigasztald meg a püspököket és papokat,

   misszionáriusokat, szerzeteseket

   és apácákat, akiknek meg kell menteniük

   és fel kell világosítaniuk

   a modern társadalmat,

   amely gyakran értetlen és ellenséges!

 

   Vigasztald meg a keresztény

   közösségeket azzal,

   hogy tagjaiban erősíted

   az elhivatottság érzését

   a papi vagy szerzetesi hivatás iránt!

 

   Vigasztald meg mindazokat,

   akiket polgári vagy vallási,

   társadalmi vagy politikai felelősség

   és hatalom nyomaszt,

   hogy mindig csak a közjót

   és az emberi fejlődést tűzzék ki célul

   a nehézségek és kudarcok ellenére!

 

851./ Ó, Uram, mily keveset teszünk mi teérted! Semmi olyat, amit érdemes  lenne

   megemlíteni!  Mert  hiszen  afféle   apró,  kicsiny,  só szemnyi   nagyságú

   dolgokat, amelyeket akár egy  madár is elvisz a  csőrében, csak nem  lehet

   nagy hatásnak és önmegtagadásnak minősíteni!

   Igazán szomorú dolog, hogy olyan  nagyra vagyunk egyes dolgokkal,  amiket,

   Uram, teérted teszünk. Holott jobb volna oda sem figyelni rájuk, ha mégoly

   nagy számmal volnának is!

   Boldogok azok, akik nagy tetteket vihetnek végbe a Te dicsőségedre!  Tőlem

   azonban semmi sem telik. Ó, Uram!  Tégy engem képessé valami jóra, ha  már

   annyira szeretsz!

   (Avilai Szent Teréz)

 

852./ Ó Uram, hogy bemutasd nekünk alázatod misztériumát, fáradtan leültél a kút

   szélére, és inni kértél  a szamariai asszonytól.  Te megajándékoztad őt  a

   hittel, s most szomjazol a hitére.  Vizet kérsz tőle, és fölgyújtod  benne

   Isten szeretetének tüzét.

   Add  meg  mérhetetlen  kegyelmességedben,   hogy  elhagyjuk  a  bűn   mély

   sötétségét, a bűnös szenvedélyek vizét, és állandóan teutánad szomjazzunk,

   ki az élet forrása és a jóság kútfője vagy!

   (Ókeresztény imádság)

 

853./ Add, hogy elégedett legyek!
   Egyedül Istennel legyek.
   Ne vágyódjam társaságra.
   Világi dolgok hallására.
   Rejtett csöndben éljek.
   Szívesen gondoljak Istenre.
   Bensőségesen kérjem segítségét,
   s őt tekintsem erősségemnek.
   Szeretetében egyre növekedjem.
   Kicsinységemet és nyomorúságomat
   mindig szem előtt tartsam.
   Erős kezében alázatos legyek.
   Bűneimet megsirassam.
   A nehézségeket türelemmel viseljem vezeklésül.
   Örömmel vállaljam itt a tisztítótüzet, derűsen a bánatot.
854./ Ó Jézusom, ki adja meg nekem azt a kegyelmet, hogy egy lélek legyek veled?
   Uram, elutasítom a  teremtmények sokaságát,  nem akarok  mást, mint  veled
   egyesülni!
   Uram Jézus, légy szívemnek mágnese! Szoríts magadhoz, öleld át,  egyesítsd
   lelkemet örökre atyai szíveddel!  (Szalézi Szent Ferenc)
855./ Ima városért
   Mindenható és irgalmas Isten, ég és föld Teremtője. Hallgasd meg szeretett
   gyermekeid imáját!  Töltsd be  fényeddel  ezt a  várost, amit  most  Neked
   ajánlunk, ahol oly régóta akarnak az emberek megismerni és szeretni Téged!
   Tárd ki az ajtókat és a szíveket, hogy Fiad beköltözhessen.
   Úr  Jézus  Krisztus,  az   emberiség  testvére.  Te  ismered   örömeinket,
   félelmeinket és  szükségeinket.  Engedd,  hogy  felismerjünk  Téged,  mint
   Megváltónkat és  Üdvözítőnket!  Adj  nekünk  reményt  és  vágyakozást  egy
   Istenben gyökerező  élet  után!  Áldd  meg  mindazokat,  akik  keresik  az
   igazságot, adj  erőt és  bátorságot azoknak,  akik országod  eljöveteléért
   fáradoznak!
   Szentlélek, szeretet Lelke. Újítsd meg Pünkösd csodáját egyházadban itt és
   most is. Készíts fel  minket, hogy befogadhassuk ajándékaidat,  amelyekkel
   el akarsz halmozni minket.
   Szűz Mária, Megváltónk Édesanyja. Rád bízzuk a városunkban élő  valamennyi
   embert. Érintsd meg a szívüket! Vezesd őket szeretett Fiadhoz!
   Ti mindannyian,  szentek  és boldogok!  Szolgáltátok  a szegényeket  és  e
   városhoz kötődve tettetek tanúságot az evangéliumról. Imádkozzatok értünk,
   hogy közbenjárásotokra Isten Országa láthatóvá váljék bennünk és általunk.
   Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben  most
   és mindörökké. Ámen.

856./ Uram, adj kegyelmet nekünk, hogy csak azt szeressük, ami neked tetszik, és

   minden gondolatunk és akaratunk tökéletesen egy legyen a tiéddel!

   Milyen jó  Istennek szolgálni!  Milyen gazdagon  jutalmazza már  e  földön

   azokat, akik szeretik őt!

   Add meg,  fölséges  Teremtőm,  hogy szent  kegyelmed  segítségével  minden

   erőmmel neked  szolgáljak,  dicsőségeden dolgozzam,  hiszen  ez  életemnek

   legfőbb kötelessége!

   (De la Salle Szent János)

 

857./ Hálát adok  neked,  Istenem,  minden kegyelmedért,  amelyet  adtál  nekem,

   különösen  a  szenvedésekért,  melyeket  megtisztításomra  küldtél.  Földi

   zarándokutam végén remélem, hogy örülni fogok neked AZ égben; de nem AZ  a

   szándékom, hogy érdemeket gyűjtsek, hanem irántad való szeretetből  akarok

   Tenni  mindent,  hogy  neked  kedved  teljék  bennem,  hogy  neked  örömet

   Szerezzek, és lelkeket mentsek, akik örökre szeretnek majd téged!

   Hogy AZ  egész  életem a  szeretet  ténye legyen,  irgalmas  szeretetednek

   ajánlom föl magamat. Engedd, hogy a szeretet áldozata legyek, emésszen föl

   Ez a  szeretet  egészen, míg  örök  egyesülésben  bele nem  olvadok  a  te

   Szeretetedbe, ó, végtelen Irgalmasság!

   (Lisieux-I Szent Teréz)

          858./ Őrangyalhoz…

Lelkem drága testvére! A mennyekből küldött, Isten közelségében járó jóságos barátom! Köszönetet mondok neked testem, lelkem oltalmáért! Vezéreld tettemet és minden gondolatomat, tedd tele jó szolgálattal kosaramat, nehogy üres kézzel álljak egykor az Úr színe elé!

        Hála legyen Teremtőmnek, hogy benned szent társat rendelt mellém az 

        égből. Jöjj, taníts dicsőítenem Őt, ki Szívében melengeti féltő szeretettel 

        ezt a kihűlt világot. Ámen

 

         859. / Istennek szent angyala, áldott legyen az óra,
             amelyben Isten jósága téged védelmezőmmé rendelt!
             Fordítsd szívemet Istenhez, taníts e világ forgatagában is
             az Ő jelenlétében élnem!
             Kérlek, mutass utat kísértés idején!
             Isten engedelmével szólj mások angyalához is értem
             bajos ügyeimben!
             Ha megbotlik lábam, segíts felállnom,
            hogy az égi boldogságban mint Isten gyermeke találkozhassak egykor veled!
            Hála tenéked!
            Ámen.

 

        860./ Te vagy a szentséges, Úristen, az egyetlen, aki csodákat művelsz.

   Te vagy az erős, te vagy a nagy, te vagy a fölséges.

   Te vagy  a  mindenható  király, szentséges  Atyánk,  mennynek  és  földnek

   királya.

   Te vagy a jóság, te vagy minden jóság, te vagy a legfőbb jóság, az Úr,  az

   élő és igaz Isten.

   Te vagy a szeretet, te vagy a bölcsesség, te vagy az alázatosság, te  vagy

   a béketűrés.

   Te vagy a biztonság, te vagy a megnyugvás, te vagy az öröm és a vigasság.

   Te vagy  az igazság  és mértékletesség,  te vagy  a mindeneknek  elégséges

   gazdagság.

   Te vagy a szépség, te vagy a gyöngédség.

   Te vagy a mi védelmezőnk, te vagy a mi őrállónk és oltalmazónk.

   Te vagy az erősség, te vagy az enyhülés.

   Te vagy a mi reményünk, te vagy a mi hitünk, te vagy a mi nagy édességünk.

   Te vagy  a mi  örök  életünk, nagy  és  csodálatos Úr,  mindenható  Isten,

   irgalmas Megváltónk.

   (Assisi Szent Ferenc)

Szólj hozzá!


2010.03.18. 20:27 nyuszi1948

Imák 42

824./ Látom, Uram, hogy jobban nem vesz körül egy alattomos ellenség sem, mint a
   hatalmas  önszeretet,  melynek  igája   alatt  az  eszem  használata   óta
   sóhajtozom, és  az  érzéki  bűnök  terhe, súlya.  De  mire  való  a  bűnök
   összehasonlítása! Mind egyenlő volt,  mert legkisebbikük is sokkal  többet
   nyomott,  mint  szeretetem  súlya.   Adj,  Uram,  nekem  könnyeket,   hogy
   megsirassam őket, érzem ugyanis, hogy még nem bántam meg eddig eléggé. Óh,
   végtelen a Te jóságod bűneimmel szemben, Uram! Felteszem magamban, hogy  a
   Te támogató kegyelmeddel életemnek minden napján megbánom őket.
825./ Tekintsd, uram, néped sóhaját,
   hallgasd meg a szegények,
   özvegyek és árvák
   hozzád felsíró jajkiáltásait!
   Tekints az engesztelésre kész ártatlanokra,
   és ne feledkezzél meg
   irgalmasságod cselekedeteiről,
   melyekkel hajdan oly kegyesen
   elárasztottad szolgaságban sínylődő
   választott népedet...
   Vezéreld cselekedeteinket,
   erősítsd karunkat,
   hogy egyesült erővel szolgálhassunk
   akaratodnak...
   Add, hogy rendelkezésed útjáról
   le ne térjünk,
   hanem igazságtételeid őreivé lévén,
   utunk nyugalomban
   és békességben vezessen tehozzád!   (II. Rákóczi Ferenc)
826./ Örök Asszony, te  anya és szűz,  te testben és  lélekben megváltónknak  és
   Istenünknek Anyja vagy. Tehát egyháza  minden tagjának anyja, igazi  anyja
   vagy. Szereteteddel közreműködtél az egyház híveinek érdekében. Egyetlen vagy az
   asszonyok között, aki anya és szűz vagy: Krisztus Anyja és Krisztus Szüze.
   A föld szépsége és ragyogása vagy te, Szent Szűz, a szentegyház példaképe!
   Istenanya, általad, egy asszony által van az élet és a halál megszentelve!
   (Szent Ágoston) 
827./ Az ég kegyének hírnöke,
   igazság bátor bajnoka,
   Krisztus fáklyája: tündököl
   örömről, fényről hírt hozón.
   Miről prófétalelke szól,
   mit ajka hirdet s élete:
   pecséttel azt a szent halál
   meggyőző jelként zárja le.
   Az eljövendő Úr előtt
   jön küldöttként a földre ő,
   s mikor kereszttel felfedi
   igaz keresztvíz Kútfejét.
   Ki értünk meghalt bűntelen,
   s a földre életet hozott,
   őt jelzi most, mint hű tanú,
   vérével a Keresztelő.
   Add meg, kegyelmes jó Atyánk,
   járhassunk János útjain,
   s örökségként hadd nyerjük el
   Krisztus mennybéli kincseit. Ámen.
828./ Irgalmas Isten, ki minket
   egy örök életnek reménységére hívtál,
   hogy amint te egy vagy,
   és egy a tetőled rendelt keresztség,
   úgy mindnyájan egy hitben,
   egy szívvel szolgáljunk neked:
   adj szívünkbe Szent Lelket,
   hogy mindnyájan egyet értsünk,
   egyet valljunk és a te akaratodban való
   egységet szorgalmatosan megtartsuk.
   Add, hogy mindnyájan egy akolban legyünk
   az egy pásztornak gondviselése alatt,
   és téged minden visszavonás, gyűlölség
   és egymás rágalmazása nélkül dicsérjünk.   (Pázmány Péter)
829./ Térítsd meg, Uram,
   a te elszéledett juhaidat,
   vedd el a homályt szívükről,
   nyisd meg a siketek fülét,
   világosítsd meg a vakok szemeit,
   és a te igaz hitedre
   tanítsd meg a tévelygőket.
   A te szerelmes szent Fiad,
   a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen.  (Pázmány Péter)
830./ Előtted, Uram, bűnös  és por vagyok:  irgalmadból élek, neked  köszönhetek
   mindent; alárendelem magam neked. Hagyom, hogy fájdalmaid és  szenvedéseid
   teljesen átalakítsanak;  teljes  engedelmességben és  akaratodhoz  simulva
   hagyatkozom terád.
831./ Lelkem és egész bensőm, ébredj rá,  mivel tartozik egész lényem az  Úrnak.
   Valóban, Uram, azért,  mert teremtettél és  szeretetedért teljesen  adósod
   vagyok. Mert  megváltottál, teljesen  neked  tartozom. Mert  olyan  nagyot
   ígérsz  nekem,   teljesen  adósod   vagyok.  Annál   is  többel   tartozom
   szeretetedért, amennyivel  több vagy  nálam, akiért  feláldoztad s  akinek
   ígéred magadat. 
832./ Ó, Uram, add, hogy megértsem, milyen nagy biztonsága és békéje van annak a
   szívnek, amely semmire sem vágyódik ezen a világon!
   Ha ugyanis  szívem  földi javak  után  áhítozik, nem  lehet  nyugodt,  nem
   élvezhet biztonságot,  mivel  vagy azt  keresi,  amije nincs,  vagy  annak
   elvesztésétől retteg, amije van; a szükségben boldogulást remél, s  amikor
   boldogul, a szükségtől retteg. Állandóan ide-oda hullámzik.
   Ha viszont te, Istenem, megadod  lelkemnek, hogy szilárdan a mennyei  haza
   vágyaihoz tapadjon,  akkor  sokkal  kevésbé érinti  az  ideigtartó  dolgok
   hullámverése.
   Add, hogy  minden külső  izgalom elöl  ebbe a  vágyába, titkos  menedékébe
   vonuljon vissza,  ott nyugodtan  megmaradjon,  és minden  múlékony  dolgon
   túllépve békéje nyugalmában maradjon a világban és kívül a világon!
   (Nagy Szent Gergely)

833./ Uram, kérlek,  engedd  a  szeretettel  megízlelni  azt,  amit  ízlelek  az

   ismerettel; éljem  át az  érzéssel azt,  amit átélek  értelmemmel.  Többel

   tartozom neked, mint ami vagyok teljes önmagamban, de nincsen másom; s még

   magamat sem tudom önmagam által teljesen visszaadni.

   Uram, legalább ezt az én egész valómat vond be szeretetedbe. Egész  voltom

   a teremtés által a tied, add, hogy egészen a tied legyen a szeretet  által

   is. Nézz Uram, szívemre, ezt szeretné, de  magától nem képes erre. Add  meg

   te, amire nem képes. Engedj belépnem szereteted szentélyébe.

 

834./ Mária, te tudod igazán,  mi az anyai  szeretet, hisz minden  szeretetedet,

   egész életedet, Megváltónknak, Jézusnak ajándékoztad. Kérünk, védelmezd  a

   földkerekség minden árva gyermekét!

   Használj fel bennünket; általunk adj nekik oly gyöngéd szeretetet, amilyet

   édesapjuk és édesanyjuk  nyújtott volna nekik.  Fiad szeret minket,  ezért

   megengeded,  hogy  ugyanilyen  szeretettel  és  gyöngédséggel   forduljunk

   azokhoz, akik elveszítették szüleiket.

   Mária,  legszentebb  Anya,  veled  és  az  angyalokkal  együtt  a  mennyek

   országában dicsőítjük  majd Urunkat,  aki annyira  szeret bennünket,  hogy

   senki sem mondhatja: Nincsen apám, sem anyám. Ámen.

   (Kalkuttai Boldog Teréz Anya)

 

               835./ Mindenható mennyei Atyánk! Az ember próbál minden

         betegségre gyógyírt találni, minden betegséget meg

     akar gyógyítani. Orvosaink hosszú éveken át tanulnak,

     hogy betegeinket meggyógyíthassák. Próbálkozunk

     különböző gyógyítási módszerekkel, de tudjuk, hogy

     csak te lehetsz az igazi Gyógyító. Szívátültetéseket

     végzünk, de tudjuk, hogy te ismered a legjobban

     szívünket, aki hússzívet adtál nekünk. Kérünk téged,

     Gyógyítónkat, ments meg bennünket testi és lelki

     betegségeinkből, hogy egészséges szívű, élő emberek

     lehessünk, és így rád figyelhessünk. Ámen.

 

 836./ Ó, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg  nekem

   az istengyermekség szellemét,  taníts meg arra,  hogyan kell mindig  Isten

   gyermekéhez méltóan cselekednem!  Maradj bennem!  Add, hogy  én is  mindig

   benned maradjak, és úgy szerethesselek,  ahogyan te szeretsz engem!  Nálad

   nélkül semmi vagyok. Magamtól semmire sem megyek. De egyesíts  önmagaddal,

   tölts el  szereteteddel,  hogy  általad  az Atyával  és  a  Fiúval  mindig

   egyesüljek!

 

837./ Kegyelemmel teljes  Szűz,  tudom,  Názáretben szegényesen  éltél,  nem  is

   kértél többet; se elragadtatás, se  csodák nem szépítették meg az  életed,

   ó, választottak Királynője. Oly sok szegény és alázatos él ezen a  földön;

   ők félelem nélkül emelhetik rád tekintetüket. Te vagy az a pártatlan Anya,

   aki velük járod a hétköznapok útját és elvezeted őket a mennybe.

   Szeretett Anyám, veled akarok élni ebben a kegyetlen száműzetésben,  téged

   akarlak követni mindennap. Elmerülök szemlélésedben, és felfedezem  szíved

   szeretetének mélységeit. Anyai tekinteted  alatt a semmibe foszlik  minden

   félelmem; megtanítasz sírni és örvendezni.

   (Lisieux-i Szent Teréz)

 

838./ Légy kegyes gyermekeidhez, isteni  Nevelőnk! Add, hogy parancsaid  hűséges

   követői legyünk, a Te képmásodra  hasonlítsunk, és amennyire rajtunk  áll,

   Téged mint jóságos Istent, és ne mint kérlelhetetlen bírót ismerjünk meg.

   Hadd éljünk a Te békédben, és jussunk el a Te Városodba! A  kimondhatatlan

   bölcsességben akarunk  élni  nappal és  éjjel,  az utolsó  ítélet  napjáig

   dicsérettel Neked  hálát adni.  Minden jóért,  szépért, bölcsért,  igazért

   Neked legyen tisztelet örökké. Ámen.

   (Alexandriai Szent Kelemen)

 

839./ Mindenható Atyánk! Te ismered minden szándékunkat és

     cselekedetünket. Jól tudod, hogy gyakran igazságtalan

     harcot folytatunk, amellyel csak földi javakat akarunk

     megszerezni. Mindig csak a saját javunkat nézzük, és

     arra törekszünk, hogy nekünk jó legyen. Te nem ilyen

     harcra szólítottál bennünket. A te harcod, a hit harca

     itt a földön a többi ember javáért folyik, és majd

     csak országodban tapasztaljuk meg a küzdelem értelmét.

     Urunk, Istenünk, hozzád fordulva arra kérünk, őrizz

     meg bennünket minden gonoszságtól és minden bajtól,

     hogy családunkban, embertársaink közt békében és

     egyetértésben élhessünk. Ne a gyűlölet és a harag

     irányítsa tetteinket, hanem az egymás iránti szeretet.

     Ámen.

840./ Betegek imádsága (1)

 Uram, erőt kértem Tőled, hogy sikerem legyen. Te megengedted, hogy gyenge legyek, s    

 meg tanuljak így engedelmeskedni.

 Egészséget kértem Tőled, hogy nagy dolgokat cselekedjem.

 S megkaptam a betegséget,

 hogy jobbat cselekedjem.

 Gazdaságot kértem tőled, hogy boldog legyek, megkaptam a szegénységet, hogy bölcs   

 legyek. Hatalmat kértem, hogy megbecsüljenek az emberek; megkaptam a tehetetlenséget,   

 hogy az utánad való vágyat érezzem.

 Barátságot kértem Tőled, hogy ne kelljen egyedül élnem; Te szívet adtál nekem, hogy  

 valamennyi testvéremet szeressem.

 Semmim se volt abból, amit kértem magamnak, mindenem megvolt, amit reméltem. 

 Csaknem akaratom ellenére érték el a meghallgatást ki nem mondott imáim.

                 A legmegajándékozottabb vagyok minden ember között. Köszönet értem, Uram!

 (Egy New York-i kórház várótermében)

 

             841./  Ha a mentőautó szirénáját hallod

    Egy ember életéért küzd most mentős, orvos, ápoló. Egy emberért, aki mindannyiunk   

    testvére, aki én is lehetnék…

    Mi történhetett vele? Agyvérzés? Infarktus? Autószerencsétlenség? Üzemi baleset?   

    Erőszak? Vagy önkezével akart véget vetni életének?

   Van mellette valaki? Aggódik érte testvér, hitves, jó barát?

   Talán egyedül van, elhagyatva, s perceken múlik élete.

   Vajon sikerül-e megmenteni?

   Add, hogy ezekben a percekben jusson eszébe: ha mindenki magára is hagyta, te vele   

   vagy, te vagy minden szenvedőnek, kétségbeesettnek utolsó reménye és menedéke.   

   Csillapítsd, Uram, fájdalmait, de adj neki erőt is szenvedéseinek elviseléséhez.

   Ámen.

 

 842./  Elhagyatva

  Uram, nekem nincs senkim, itt állok elhagyatva.

  De tudom, te most is mellettem vagy.

  Betöltöd társtalan, magányos életemet, s vezetsz az igazak útján.

               Egyedül te menthetsz ki engem ebből a magányból.

               Taníts meg arra, hogy meglássam mások elhagyatottságát, s hogy sorsukon igazán  

               segíthessek, és szolgálatukra legyek! Ámen.

 

           843./ Imádság betegségben

              Istenem, Atyám, nehezemre esik most azt mondanom: "Legyen meg a te akaratod."

              Letört vagyok, és már bátorságom sincs.

              Fájdalmaim szinte viselhetetlenek.

              Minden, ami oly bőven kitöltötte életemet, most olyan messzinek tűnő számomra.

             Az emberek, akikhez kötődött életem, a munkám, barátaim, mindennapi tevékenységem.    

             Magam vagyok, egészen egyedül, de veled szeretnék lenni életemnek ezekben, a nehéz  

             óráiban.

            Bármennyire is erőtlen vagyok, mégis megkísérlem, hogy igent mondjak arra, ami most velem  

             történik. Ámen.

Szólj hozzá!


2010.03.18. 20:24 nyuszi1948

Ima 41

799./ Te vagy a szentséges, Úristen, az egyetlen, aki csodákat művelsz.
   Te vagy az erős, te vagy a nagy, te vagy a fölséges.
   Te vagy  a  mindenható  király, szentséges  Atyánk,  mennynek  és  földnek
   királya. Te vagy a jóság, te vagy minden jóság, te vagy a legfőbb jóság, az Úr,  az
   élő és igaz Isten. Te vagy a szeretet, te vagy a bölcsesség, te vagy az alázatosság, te  vagy
   a béketűrés. Te vagy a biztonság, te vagy a megnyugvás, te vagy az öröm és a vigasság.
   Te vagy  az igazság  és mértékletesség,  te vagy  a mindeneknek  elégséges
   gazdagság.  Te vagy a szépség, te vagy a gyöngédség.
   Te vagy a mi védelmezőnk, te vagy a mi őrállónk és oltalmazónk.
   Te vagy az erősség, te vagy az enyhülés.
   Te vagy a mi reményünk, te vagy a mi hitünk, te vagy a mi nagy édességünk.
   Te vagy  a mi  örök  életünk, nagy  és  csodálatos Úr,  mindenható  Isten,
   irgalmas Megváltónk.   (Assisi Szent Ferenc) 
800./ Ó, Uram,  te vagy  a reményem!  Benned bízik  a lelkem!  Nem kell  félnem,
   hiszen te,  Istenem, nemcsak  velem  vagy, hanem  bennem  is vagy,  és  én
   tebenned!
801./ Ó, Uram, te vagy a reményem!
   Benned bízik a lelkem!
   Nem kell félnem, hiszen te, Istenem,
   nemcsak velem vagy,
   hanem bennem is vagy, és én tebenned!
802./ Uram, mivel  te  a lelkünkben  laksz,  a te  imád  a miénk  is,  én  pedig
   szeretnék abban szüntelenül  részt venni;  ezért lelkem  kis edényként  az
   élet e forrása  alá tartom, és  hogy ezt tovább  tudjam adni a  lelkeknek,
   hagyom, hogy végtelen szereteted hullámai elborítsanak. 
803./ Uram, nincs üdvösségem, csak tebenned;
   ha te nem leszel nyugalmam,
   nem gyógyul meg gyöngeségem.
   Istenem, légy védelmezőm,
   biztos menedék, hogy megszabaduljak! 
804./ Uram, nem azért hívsz követésedre, mintha szükséged volna  szolgálatunkra,
   hanem egyedül azért, hogy üdvösségünkről gondoskodj. A te követésed, Uram,
   azt jelenti, hogy részesedünk az üdvösségben, fényed követése pedig,  hogy
   felfogjuk világosságodat.
   Szolgálatunk nem  ad neked  semmit, mert  neked nincs  szükséged az  ember
   szolgálatára; mégis, azoknak, akik  téged szolgálnak és követnek,  életet,
   romolhatatlanságot és örök életet adsz.
   Amint neked, Uram, nincs szükséged semmire, nekünk annyira szükségünk  van
   a veled való közösségre. A mi dicsőségünk nem más, mint hogy hűségesen  és
   szilárdan kitartsunk szolgálatodban.   (Szent Iréneusz)
805./ Igen, szent akarok lenni a lelkekért, és mivel mindnyájan egy test  tagjai
   vagyunk, amennyire  engem eltölt  a te  isteni életed,  annyira tudom  azt
   közölni és szétárasztani az Egyház nagy szervezetében. Ámen.
806./ Uram, nem azért hívsz követésedre, mintha szükséged volna  szolgálatunkra,
   hanem egyedül azért, hogy üdvösségünkről gondoskodj. A te követésed, Uram,
   azt jelenti, hogy részesedünk az üdvösségben, fényed követése pedig,  hogy
   felfogjuk világosságodat.
   Szolgálatunk nem  ad neked  semmit, mert  neked nincs  szükséged az  ember
   szolgálatára; mégis, azoknak, akik  téged szolgálnak és követnek,  életet,
   romolhatatlanságot és örök életet adsz.
   Amint neked, Uram, nincs szükséged semmire, nekünk annyira szükségünk  van
   a veled való közösségre. A mi dicsőségünk nem más, mint hogy hűségesen  és
   szilárdan kitartsunk szolgálatodban. (Szent Iréneusz)
807./ Ó szeretet, végtelen szeretet,
   amely átkarolod az eget és a földet;
   szeretet, legyőzhetetlen szeretet...
   Testvéri szeretet, a szeretet és a béke
   szétszakíthatatlan köteléke.
   Uram, add, hogy az erények
   e királynője uralkodjék közöttünk -
   akkor mindenki, kicsik és nagyok,
   biztosan fölismerik,
   hogy igazi tanítványaid vagyunk!
808./ Add Uram, hogy a szívem elteljen
   a nyomorultak iránti irgalommal,
   hogy tudjon együtt szenvedni,
   készségesen segítsen,
   s inkább akkor legyen boldog,
   amikor ad, s nem amikor kap.
   Add, hogy szívem könnyen megbocsásson,
   s tudjon ellenállni a haragnak,
   soha ne egyezzék bele a bosszú gondolatába,
   s minden dologban annyira figyeljen
   mások szükségleteire, mint a sajátjára.
   Hassa át lelkemet irgalmasságod harmata,
   szívemben csorduljon túl a jóakarat,
   hogy mindenkinek mindene tudjak lenni!
809./ Jézusom édes Szíve, én nem tudlak úgy szeretni, ahogy kell, csak  általad.
   Nem tudok hozzád jönni, ha nem vonzol engem. Nem tudok rád hagyatkozni, ha
   te nem támogatsz.
   Hogy mindenem a tiéd lehessen, végy birtokodba, Uram, hogy ne legyek többé
   a magamé, hanem a Tiéd.
810./ Uram! Szeretetedre bízom magam: vezess, alakíts, kötözz meg, tisztíts meg,
   formálj, ahogy  neked tetszik  és  ne engedd,  hogy elszakadjak  tőled.  A
   veszteségek, a kísértések, a nehézségek, amik érnek, váljanak a  kegyelmek
   forrásaivá a te  kezedben, mert  gyakran elveszni látom  magamat az  úton,
   amelyen te vezetsz a boldogságom felé.
   Jézusom isteni és  gondviselő Szíve,  lelkem igazi  Atyja, ne  nézd ezt  a
   lázadó, gyönge, állhatatlan, önmaga ellensége akaratot!
 
811./ Uram, te  nem feded  föl eljöveteled  napját, hogy  mindig virrasszunk  és
   készen álljunk a  harcra, és  állhatatosan gyakoroljuk  az erényeket.  Azt
   akarod, hogy állandó várakozásban éljünk  és mindig buzgók legyünk.  Ezért
   hagysz minket bizonytalanságban a vég felől.
   Biztosak lévén eljöveteledben, kérünk, hadd virrasszunk, hogy  eljöveteled
   ne érjen meglepetésként!   (Aranyszájú Szent János) 
812./ Uram  és  Istenem,  nem  csupán  számmal,  hanem  egész  szívemmel  akarom
   teljesíteni akaratodat; egész akaratodat, csak a te akaratodat, és nem  az
   enyémet.
   Add, hogy megismerjem, és add, hogy meg is tegyem.
813./ Hála neked, emberek Teremtő és Megváltó Istene, aki hogy fényességedet  az
   egész világ előtt  kinyilvánítsd, nagy  lakomát rendeztél,  amelyen nem  a
   jövendők-jele bárányt,  hanem saját  testedet  és véredet  szolgáltad  föl
   eledelül,    s    szent    asztaltársaságoddal    minden    hívő    embert
   megörvendeztettél.  (Kempis Tamás)
814./ Ima a mennybe felvett Máriához
   Tebenned örvend, malaszttal teljes, minden teremtmény: az angyali rendek s
   az összes emberi  nem. Te megszentelt  hajlék, lelki édenkert  s a  szüzek
   dicsérete, kitől megtestesült az Isten, s gyermek lett, bár öröktől  fogva
   Isten volt; mert a  te méhedet égi trónná  alkotta, s bensődet a  mennynél
   ékesebbé tette.  Tebenned örvend,  malaszttal teljes,  minden  teremtmény.
   Dicsőség néked!
815./ Fogadd szívesen, Uram, Istenem,  fölajánlásomat és végtelen  dicséretedre,
   fogyhatatlan magasztalásodra irányuló  vágyódásomat, hiszen ezek  kijárnak
   neked, mert kimondhatatlanul nagy és hatalmas vagy.
   Ezzel fordulok  hozzád és  szeretnék hozzád  fordulni minden  nap,  minden
   időben, és arra  kérek minden  mennyei lelket, minden  benned hívőt,  hogy
   velem együtt adjon hálát neked és dicsőítsen téged.  (Kempis Tamás)
816./ Adj nekem  hitet, Istenem.  Add meg  nekem azt  az engedelmességet,  amely
   feláldozza  a   szív  legdrágább   érzéseit  és   a  lélek   legszilárdabb
   meggyőződését, hogy egyedül a te szent és áldott akaratodhoz ragaszkodjam.
817./ Üdvözlégy, ó Mária, te  vagy a keresztények  reménysége; hallgasd meg  egy
   bűnös esdeklését, aki szeret téged, különösen tisztel és üdvössége  minden
   reményét beléd veti.
   Tőled kapom az életet: helyezz vissza Fiad kegyelmébe! Te vagy üdvözülésem
   biztos záloga. Kérlek tehát, szabadíts  meg bűneim súlyától. Oszlasd  szét
   elmém sötétségét,  űzd  el  a  rossz érzéseket  a  szívemből,  kergesd  el
   ellenségeim kísértéseit; és úgy irányítsd  az életemet, hogy általad és  a
   te vezetéseddel elérkezhessem a mennyország örök boldogságába.
   (Damaszkuszi Szent János)
818./ Legyen, Uram, a te kegyelmed rajtunk, amint tebenned bíztunk!
   Áldott vagy te, Urunk, taníts meg minket a te igazságaidra!
   Áldott vagy te, Uralkodó, oktass bennünket a te igazságaidra!
   Áldott vagy te, Szent, világosíts meg minket a te igazságaiddal!
   Uram, a te kegyelmed örök, kezeid munkáit meg ne vesd!
   Téged illet a dicséret, téged illet az ének.
   Téged illet a dicsőség, Atya, és  Fiú és Szentlélek, most és mindenkor  és
   örökkön-örökké. Ámen. 
819./ Áldott Szent István, Istennek szolgája,
   Krisztus hitének igaz plántálója,
   Bálványozásnak eltávoztatója
   És elrontója!
   Irgalmas Isten kegyes jóvoltodból
   Adaték nekünk magas mennyországból,
   Utat, hogy lelnék gonosz pogányságból,
   Régi vakságból.
   Jobbodra kérünk, amely ma is épen,
   Légy közbenjárónk Szent Király az égben,
   Hogy áldás légyen a magyar nemzeten,
   Adja meg az Isten.
   Jóságos Jobbod nyújtsd ki reánk, kérünk,
   Szent koronáddal új ezeret érünk,
   Hogyha keresztek, s imádságod vélünk,
   Régi vezérünk.
820./ Szeretlek, Istenem, mert te mindenek előtt voltál a világon.
   Szeretnem kell téged, mert saját kezeddel formáltál meg engem.
   Szeretlek téged, Istenem, mert azért alkottál, hogy szeresselek.
   Uram, Istenem, szeretlek téged, mert te előbb szerettél engem!
   Mily boldogtalan voltam, amíg nem követtelek!
   Mily boldog leszek, ha egészen neked adom magam!
   Add, hogy csak érted éljek, és téged szeresselek! 
821./ Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd  be szívem sötétségét, és adj  nekem
   igaz hitet, biztos reményt és  tökéletes szeretetet, érzéket és  értelmet,
   Uram, hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat.  (Assisi Szent Ferenc)
822./ Uram, sötétlő lelkeinkre vesd a Bölcsességed ragyogó világát, hogy  fényre
   gyúl mind, hogy  Téged követ, szolgál  Neked újítva tisztaságát.  Napkelte
   hív: ember, munkába kezdj! De te, Uram, szívünkbe úgy költözz be, hogy  ez
   a Nap  ragyogjon benn  örökre,  hogy Érted  égő  tüzet sose  veszt.  Uram,
   ragyogtasd ránk a Te napod, amely nem ismerhet sosem alkonyatot.
   (Szent Efrém)
823./ Üdvözlégy, édes Úrnő!
   Csodálatos virágot szültél,
   aki beragyogja az eget és a földet.
   Világosítsd meg értelmemet,
   hogy fölismerjem jóságodat.
   Most aludni térek.
   Csak Isten tudja, fölkelek-e holnap.
   Lelkemet neked ajánlom
   és szeretett Fiadnak,
   Jézusnak, Istenemnek!
 &nb

Szólj hozzá!


2010.03.18. 20:19 nyuszi1948

Ima 40

773./ Égi Királynő, előzd meg és kísérd
   anyai sugalmazásoddal
   még a legkisebb cselekedetünket is,
   hogy az tiszta és méltó legyen
   a szent és szeplőtelen áldozathoz.
   Tégy szentté bennünket, jóságos Atyánk,
   szentté, miként azt nekünk
   Jézus megparancsolta,
   amint Szíved kéri tőlünk,
   és forrón kívánja. Ámen.
774./ Uram, ha azt hiszem, hogy szívemet  elárasztja a szeretet, de egy  őszinte
   pillanatban észreveszem,  hogy a  szeretett személyben  önmagam  szeretem,
   szabadíts meg önmagamtól!
   Uram, ha  azt  hiszem,  hogy  már  mindenemet  odaadtam,  de  egy  őszinte
   pillanatban észreveszem, hogy  én szeretnék valamit  kapni, szabadíts  meg
   önmagamtól!   (Boldog Kalkuttai Teréz Anya)
775./ Dicsérd, lelkem, az Urat, és minden, ami bennem van, szent nevét dicsérje!
   Dicsérd azt, aki rosszaságodat megbocsátja, és gyöngeségedet meggyógyítja.
   Dicsérd  azt,   aki  életedet   megmentette  a   pusztulástól,  és   téged
   irgalmasságával koronázott meg.
   Dicsérd azt, aki vágyadat  jóságával csillapítja, aki lélekben  megújított
   az örök ifjúságra, sashoz hasonlóan.
   Dicsérjétek őt, minden angyalai;  dicsérjétek őt, minden szolgái;  dicsérd
   őt, lelkem, mindenhol: dicsérd a dicsőség Urát! 
776./ Dicsérünk téged, láthatatlan Atyánk,
   halhatatlanságunk ajándékozója.
   Te vagy az élet forrása,
   a világosság forrása,
   a kegyelem és az igazság forrása.
   Szereted az embereket,
   és különösképp is a szegényeket.
   Mindenkinek kész vagy megbocsátani,
   és Fiad által mindenkit magadhoz hívsz. 
777./ Adj nekem, jóságos Jézusom
   Téged megértő értelmet,
   Téged átélő érzelmet,
   Hozzád siető lelket,
   Irántad buzgó bensőséget,
   Rád bukkanó bölcsességet,
   Téged felismerő világosságot,
   Érted égő szeretetet,
   Benned élő szívet,
   Téged dicsérő tetteket,
   a Te szavaidra hallgató fület,
   a te szépségedet szemlélő szemet,
   a Te fölségedet magasztaló nyelvet,
   Neked kedves életmódot,
   a Tőled küldött bajokat elviselő békességet,
   Hozzád vágyó hű kitartást,
   és adj, Jézusom, boldog halált!
   Jutalmazz jelenléteddel,
   fényes feltámadással,
   és az örökké boldog életben
   add jutalmul magadat! Ámen.  (Szent Benedek) 
778./ Kérünk téged, Urunk, tégy bennünket "élő" emberekké!
   Add nekünk a világosság Lelkét, hogy megismerjünk téged, és akit  küldtél:
   Jézus Krisztust.
   Ő és a Szentlélek szóljon  ajkunk által, ő magasztaljon miáltalunk  téged.
   Mert te vagy az Úr, tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség.
779./ Uram Jézus,  tedd kezed  a szememre,  hogy elkezdjem  tisztán látni  ne  a
   látható, hanem  a láthatatlan  dolgokat.  Nyisd meg  szememet, hogy  ne  a
   jelenbe, hanem a jövőbe tekintsek.
   Tedd  szívem  tekintetét   átlátszóan  tisztává,   hogy  lélekben   Istent
   szemléljem. 
780./ Hálát adok neked, örök Atyám,
   hogy engem Fiadnak adtál,
   Aki nemcsak azért,
   hogy a sátán zsarnokságától megmeneküljek,
   hanem vigasztalásomra
   eledelként ott van a Szentostyában.
   Végtelenül hálás vagyok neked, Megváltóm,
   hogy ekkora bőkezűséggel gazdagítod
   lelkemet saját testeddel és véreddel.
   Hálát mondok neked, Szentlélek Isten,
   Aki a tökéletes szeretet vagy,
   mert meglátogattad szívemet,
   és kiárasztottad abba szeretetedet!
781./ Irgalmas Uram,  jóságos Uram,  bátorságot  adtál, hogy  megérezzem:  neked
   szükséged  van  rám.   Adj  erőt,  hogy   szeretni  tudjam  a   társadalom
   kivetettjeit, úgy, ahogyan te szeretsz engem.
   Add, hogy megértsük: neked szükséged van ránk, és nekünk is szükségünk van
   egymásra!
782./ Én csak szegény bűnös vagyok, Uram,
   de mihelyt szólítalak,
   kegyelmeddel és irgalmaddal
   egészen elárasztasz engem.
   Legnagyobb boldogságomról mondanék le,
   ha nem törekednék arra,
   hogy mindig csodálatos
   jelenlétedben éljek! Ámen. (Kolumbusz Kristóf)
783./ Hálát adunk neked, Atyánknak,
   az életért és az ismeretért,
   amelyet nekünk, szolgáidnak
   Krisztus által kinyilatkoztattál;
   dicsőség legyen neked mindörökké!   (Ókeresztény ima) 
784./ Irgalmasságnak Atyja,  aki  a Szentlélek  által  és szent  igéddel  kisded
   nyájadat  összegyűjtötted,  és  széles  e  világon  elterjesztvén,   annyi
   tévelygés, üldözés, háborúság között e mai napig megtartottad, igazgattad,
   vezérletted, igaz  tanítók  által  legeltetted  és  a  pokol  kapui  ellen
   győzelmessé tetted!
   Add szent  nevedért, hogy  a Te  hajódat  a háborgó  tengeri habok  el  ne
   nyomják és el ne merítsék; add  meg segítségedet, hogy a Te épületed  amaz
   igaz fundamentumon, az erős sziklán épen megmaradjon.
   Őrizz  minket,  Uram,  szárnyad   alatt,  hogy  az  igazságban   mindvégig
   tökéletesen megmaradván  egy  szívvel,  egy  lélekkel  dicsérhessük  szent
   Felségedet. (Pázmány Péter)
785./ Mindennapi ima
   Örüljünk minden nap, ma is:
   hogy Isten kegyelme velünk,
   hogy Isten gondviselése őriz,
   hogy Isten szeretete övez,
   hogy Isten az Édesatyánk,
   hogy Jézus a testvérünk,
   hogy a Szentlélek bennünk lakik,
   hogy Mária az Édesanyánk,
   hogy őrangyalunk kísér,
   hogy reményünk az örök hazáról beszél,
   hogy bűneink miatt nem kell kétségbe esnünk,
   mert Isten irgalmas.
786./ Ima az állhatatosságért
   Igazságtalanságnak gyűlölője  és  igazságnak  tántoríthatatlan  fejedelme,
   Édes Atyánk a  Krisztus Jézusban,  aki erőtlenség alá  vetetted az  emberi
   nemzetet, adj oly állhatatos és mindent könnyen kiállható szívet, hogy  ha
   nyomorúságok érnek bennünket, el ne  csüggedjünk, tehozzád és ne  másokhoz
   folyamodjunk!
   Adj továbbá a mi kezünkbe olyan kulcsot, mellyel bátran megnyithatjuk a te
   lakóhelyedet, ahol nincs  nyomorúság, nincs siralom  és szomorúság,  hanem
   vég nélkül való öröm. Ámen. (Csokonai Vitéz Mihály)
787./ Jöjj, Uram, Jézus, szolgád keresésére!
   Jöjj, Jó Pásztor, elkóborolt és elfáradt bárányod keresésére!
   Jöjj, Szentegyház Jegyese, az elveszett drachma keresésére!
   Jöjj, irgalmas Atya, fogadni a tékozló fiút, aki visszatér!
   Jöjj, ne vesszővel, hanem szeretetben és lelki édességgel!
   Jöjj, hát Uram, mert egyedül neked van hatalmad visszahívni az  elkóborolt
   bárányt, megtalálni az elveszett drachmát, megbocsátani a tékozló fiúnak!
   Jöjj, hogy üdvösség  teremjen itt a  földön, és öröm  a mennyben!  Hajlíts
   engem magadhoz, és  add meg  nekem az igaz  és tökéletes  bűnbánattartást,
   hogy az angyalok öröme lehessek, ó, Uram, üdvösségem Istene!
788./ Életem Istene  és Ura!  Neked  szentelem kezem  munkáját és  a  pihenéssel
   töltött napokat. Könyörülj  ezen a munkában  megfáradt kézen. Feléd  emelt
   kézzel ígérem neked, hogy nem menekülök  lustán a munka elől és nem  múlik
   el napom imádság nélkül.
   Nyújtsd ki kezedet és vezess engem a munka és az imádság által az üdvösség
   felé!
789./ Mindenható és legjobb Uram, figyelmesen vizsgálom bűneim sebeit,  melyeket
   már gyermekkorom óta  hordok. Sírok,  mert haszontalanul telt  el az  idő.
   Erőm  nem  elegendő,  hogy  kitartsak  a  fáradozásban,  erőim  hiúságokra
   pazaroltam.
   Mivel  te  vagy  minden  jóság   és  irgalom  forrása,  hozzád   könyörgök
   kegyelemért  és  irgalomért,  könyörgök,  irgalmazz  nekem!  Érintsd   meg
   lelkemet szereto kezeddel, hiszen te vagy a legjobb orvos, vigasztald  meg
   lelkemet, hiszen te vagy a legjobb vigasztaló! (Svéd Szent Brigitta)
790./ Mindenható,  kegyelmes  és  könyörületes   Atyánk!  Eltévedtünk,  s   mint
   elveszett juhok  letértünk  útjaidról. Túlságosan  saját  szívünk  tervei,
   szándékai és kívánságai után  futottunk. Megsértettük szent  törvényeidet.
   Azt tettük,  amit  nem lett  volna  szabad.  De Urunk,  Te  légy  irgalmas
   hozzánk, szegény nyomorult bűnösökhöz! Kíméld meg azokat, akik  megvallják
   hibáikat. Emeld  fel mindazokat,  akik készek  a bűnbánatra,  azon  ígéret
   miatt, amit  az embereknek  adtál Krisztus  Jézus, a  mi Urunk  által.  És
   őérette add meg, ó jóságos és irgalmas Isten, hogy ezután istenfélő, neked
   tetsző, becsületes  és  tisztességes,  komoly életet  éljünk  szent  neved
   dicsőségére. 
791./ Uram, te azt mondtad  tanítványaidnak: Ti vagytok  a világ világossága.  A
   fény világít, szórja sugarát és elűzi a sötétséget.
   Engedd, Uram, hogy én is fénysugár lehessek! Hadd vigyem az öröm fényét az
   emberek közé, hiszen én is a te kegyelmed fényességében élek! Hadd  legyek
   akaratod szerint a világosság gyermeke!
   Világítson az  én életem  is, hogy  a téged  kereső, utánad  vágyó  lelkek
   általam hozzád találjanak!
792./ Kérünk, Urunk, Istenünk, taníts meg  bennünket arra; hogy helyesen  kérjük
   tőled azt, ami javunkra szolgál! Te kormányozd életünk hajóját magad felé,
   minden viharvert  lélek csendes  kikötője! Mutasd  meg az  irányt,  amerre
   mennünk kell!  Újítsd  meg  bennünk az  engedelmesség  lelkületét!  Lelked
   zabolázza meg féktelen érzékeinket! Vezess el és adj erőt ahhoz, ami  igaz
   javunk: hogy megtartsuk törvényeidet, és minden tevékenységünkben  folyton
   örvendjünk a te csodálatos és felüdítő jelenlétednek!
793./ Uram! Engedd, hogy társaid legyünk az alkotásban.
   Megértsük és megszépítsük a Te kezed munkáját,
   Hogy ez a mi földünk biztos otthona lehessen
   Gazdagságnak, Szépségnek, Boldogságnak
   és Békességnek.  (Szent-Györgyi Albert)
794./ Istenem, adj nekem derűt és nyugalmat, hogy tudomásul vegyem mindazt, amin
   úgysem változtathatok;
   Bátorságot, hogy változtassak azon, aminek megváltoztatására képes vagyok;
   És bölcsességet, hogy mindig megmondhassam, mi a különbség a kettő között. 
796./ Mindenható Istenünk! Hálatelt szívvel imádunk, magasztalunk és  dicsőítünk
   Téged! Mutasd meg nekünk szeretetedet!  Urunk Jézus, igaz közbenjárónk  az
   Atyánál! Te jól  ismersz minket és  ismered szükségleteinket. Engedd  csak
   azt kérnünk, ami javunkra szolgál,  s ami lelkünk üdvösségéhez  szükséges.
   Ámen.
797./ Uram, ha  meggyőződéssel  vallom,  hogy szegény  vagyok,  de  egy  őszinte
   pillanatban  észreveszem,   hogy   büszkeségem  és   irigységem   gazdagon
   burjánzik, szabadíts meg önmagamtól!
   Uram ha véletlenül összekeverem a mennyek országát e világ  birodalmaival,
   add, hogy benned boldogságot találjak, és csak benned bízzak!

Szólj hozzá!


2010.03.18. 20:16 nyuszi1948

Ima 39

751./ Jézusom, a te  nevedért tégy  velem neved  szerint! Felejtsd  el azt,  aki
   kevélységében szembefordult  veled,  s tekints  arra,  aki  nyomorúságában
   segítségül hívja azt  az édes, drága  nevet, amely a  bűnösnek erőt ad:  a
   boldog reménység  nevét!  Mert  mi  mást  jelent  Jézus,  mint  Megváltót?
   Köszönjük neked a bűnösök megváltását!
752./ Jézusom, te azért gyújtottál fényt, hogy az továbbra is égjen. Azt akarod,
   hogy éberek  legyünk,  buzgólkodjunk  ne  csupán  saját  magunkért,  hanem
   azokért is, akik eljutottak az igazságra.
   Add, hogy életünk  méltó legyen  arra a kegyelemre  és igazságra,  amelyet
                   megkaptunk.
753./ Szívem egyetlen  vágya, legfőbb  jóm, mindenem,  jöjj; rád  vágyom,  téged
   várlak, utánad sóvárgok.
   Legkisebb késedelmed nekem ezer esztendőnek tűnik! Jöjj, Uram, Jézus, jöjj
   és ne késlekedj!  (Labre Szent Benedek) 
754./ Könyörgöm, édes  Jézus  Krisztusom,  adj  békét  a  kereszténységnek,  adj
   elegendő termést minden keresztény országnak.
   Tartsd  meg,   Uram,   barátaidat  szent   szolgálatodban,   térítsd   meg
   ellenségeidet s fékezd meg gonoszságaikat.
   Könyörgöm, Uram, Királyok Királya, az egész világ uralkodóiért,  egyesítsd
   őket a te  szellemedben, hogy  sohase vezessenek  gonosz háborút  akaratod
   ellenére és a lelkük kárára.
755./ Ó, Istenem, mikor  találom meg végre  nyugalmamat? Nagyon vágyódik  lelkem
   tehozzád! De erős leszek,  s türelmesen várom azt  az órát, melyen  isteni
   Megváltóm az örök üdvösségre hív. Addig  csak az lesz a gondom, hogy  neki
   tetszően éljek,  s szent  akaratát  teljesítsem. Mindenben  Isten  akarata
   legyen meg, hiszen az övéi vagyunk az időben és az örökkévalóságban. Ámen.
   (Chantal Szent Franciska)
756./ Üdvözlégy, Krisztus  Keresztje! Bárhol  található is  jeled, Krisztus  ott
   tanúságot tesz  az  ő  húsvétjáról: a  halálból  életbe  való  átmenetről.
   Tanúságot tesz a szeretetről, amely a halált legyőző élet ereje.
   Üdvözlégy, Kereszt, bárhol is vagy, tereken  vagy az út mentén, ott,  ahol
   az emberek szenvednek  és haldokolnak,  ott, ahol  dolgoznak, tanulnak  és
   alkotnak. Mindenhol; férfiak, nők, fiúk  és lányok nyakában, és az  emberi
   szívekben. Üdvözlégy, Krisztus Keresztje! 
757./ Jézus, kegyeknek szent kegye,
   minden reménynek öröme,
   forrás, kegyelmek kútfeje,
   szívünknek édes gyönyöre.
   Jézus, bűnösnek nagy remény,
   hozzád esdőknek jó kenyér,
   hozzád vágyóknak drága fény,
   hozzád jutóknak égi bér.
   Jézus, szerelmed ad vigaszt,
   lélek-frissítő hűs patak,
   betölt, elolt nagy szomjakat,
   de vágyunk újra lángra kap.
   Ó, drágalátos Jézusunk,
   sóhajtva hozzád fordulunk,
   téged keresve kutatunk,
   legbensőnk kérlel, légy Urunk!
   Jóságos Úr, te légy velünk,
   világoddal légy reggelünk,
   éjből fényedbe merülünk,
   édességeddel eltelünk.
   Jézus, jóság és szeretet,
   megfoghatatlan szent kegyed;
   szívünk csodásan egy veled,
   hozzád fűz égő szeretet.
   Szűznek virága, gyermeke,
   Jézus, szívünknek mindene,
   dicsérjen ajkunk éneke,
   örök boldogság tengere. Ámen. 
758./ Akit föld, tenger és egek
   imádva, áldva zengenek:
   a hármas mindenség Urát
   Mária méhe fogja át.
   Kit mindenek, a hold s a nap
   örök Uruknak vallanak,
   a Szentlélekkel áthatott
   leány testében nyugodott.
   Áldott vagy, boldog Szűzanya!
   Mindennek teremtő Ura,
   bár tenyerén a nagyvilág,
   szent méhed rejtekébe szállt.
   Míg égi követ érkezik,
   a Lélek megtermékenyít,
   s kit minden nép áhítva várt,
   közénk bensődből árad át.
   Jézus, magasztal énekünk,
   kit tiszta Szentszűz szült nekünk,
   Atyáddal és a Lelkeddel is
   örökre áld dicséretünk. Ámen.
759./ Ima Brenner János boldoggá avatásáért
   Mindenható örök  Isten,  aki  János szolgádnak  megadtad  a  papi  hivatás
   kegyelmét és méltónak  találtad őt a  vértanúság nagy ajándékára,  kérünk:
   dicsőítsd meg őt egyházadban!
   Hűséges és  példás élete,  valamint papi  hivatásának szolgálatában  érted
   vállalt  vértanú  halála  eszközölje   ki  számunkra  a  kegyelmet,   hogy
   megerősödjünk szent  hitünkben és  mi is  vállaljuk érted  a küzdelmet  és
   szenvedést a Te  Országodnak eljöveteléért.  Krisztus, a  mi Urunk  által.
   Ámen.
760./ Jézusom! Te alkottál, ne  engedj elpusztulni. Te  váltottál meg, ne  ítélj
   el.  Te  teremtettél  jóságodban,  ne  engedd,  hogy  műved   tönkremenjen
   gonoszságomban. Legkegyelmesebb Uram, kérlek, ne engedd, hogy  gonoszságom
   tönkretegye, amit mindenható jóságod teremtett! Végtelen jóság, ismerd  el
   újra magadénak azt,  ami a tied,  s mosd  le róla azt,  ami idegen  rajta!
   Jézus! Irgalmazz nekem, amíg idő van  az irgalomra, és ne vess  kárhozatra
   az ítélet idején!
761./ Add, hogy soha ne távolodjunk el az erénytől, s akkor boldogabbak  leszünk
   minden embernél, s magunkkal vonhatjuk mindazokat, akik el akarják  nyerni
   az üdvösséget. Mert  átütő erejű és  hatékony a jótettek  példája, és  egy
   tiszta élet láthatóbb és ragyogóbb magának a fénynek a ragyogásánál.
   Világítsa meg tehát példánk hatalma az embereket, és legyen alkalmas arra,
   hogy elvezesse őket egészen az örök életig. (Aranyszájú Szent János)
762./ Könyörgöm,   édes   Uram;   minden   szükséget   szenvedő   keresztényért:
   hánykolódjanak  bár  a  tengeren,  sínylődjenek  betegségben,   börtönben,
   nyomorban vagy gondban. Szolgáljon vigasztalásukra a te kegyes jóságod,  s
   ne veszítsék el kegyelmedet soha!
   Könyörgöm hozzád, égi  Atyám, minden keresztény  lélekért, akik ma  válnak
   meg a testüktől: mentsd meg őket, irgalmas Istenem, s légy kegyes hozzájuk
   az ítéletkor! (Magdeburgi Szent Mechtild) 
763./ Mit határoz az, Uram, ha sötét a jövő?
   A holnapért imádkozni én nem tudok.
   Oltalmazd meg ma szívemet,
   védj meg ma engem,
   s add nekem mára szent világosságod!  (Lisieux-i Szent Teréz)
764./ Uram, kérlek  Téged, taníts  engem parancsaid  útjára, taníts  engem  azok
   sorrendjére: milyen  egymásutánban kell  azokat megtartanom,  hogy  mindig
   helyesen cselekedjem; s miként haladjak  erényről erényre, hogy ne  legyek
   túlhajszolt a kezdetben, se túl gyönge a végén. (Kölni Szent Brúnó)
765./ Szent László király
   Új dicséret hangja zengjen
   a királynak, énekeljen
   ujjongásunk dallama.
   Mint a lépesméz, az ének
   olyan édes, a dicséret
   László királyt zengje ma.
   Ó, mily boldog s milyen ékes,
   szent nevével fényességes
   Várad híres temploma!
   Ő a lépcső, magyar nemzet
   rajta lépdel az egeknek
   trónjához, Pannónia.
   Véle kegyet, áldást nyertünk,
   meg is tartván, mit megleltünk
   hitvallásunk hajnalán.
   Gyógyítja a betegséget,
   munkálja az üdvösséget,
   ahogy Mózes hajdanán.
   Önlelkéből, rejtettségből
   csillag támad a világnak,
   tündökölnek a csodák.
   Erejével, győzelmével,
   ellenségnek, barbár népnek
   futamítja nagy hadát.
   Akik hírét együtt zengve
   összegyűltünk örvendezve,
   kérünk, egek szent Ura,
   add, hogy véle találkozzunk,
   s eget nyervén eljuthassunk
   az örök boldogságra. Ámen.
766./ Ó Jézus,  add, hogy  családjainkban béke  és egyetértés  uralkodjék,  hogy
   tiszteletben tartsák  az  imát  és  Isten törvényét,  és  hogy  a  törvény
   megtartása ennek szeretetét is jelentse.
   Ó Jézus,  élj úgy  minden keresztény  családban, amint  egykor  Názáretben
   éltél. Tartsd meg szereteted által  a család egységét minden  pillanatban,
   és az örökkévalóságban.
   Oltalmazd, ó Jézus, azt a családi békét, amely egyedül képes  megenyhíteni
   az élet keserűségeit! (Boldog XXIII. János pápa) 
767./ Követünk téged, Úr Jézus, de hogy követhessünk, ragadj meg bennünket, mert
   tenélküled senki sem képes felemelkedni.
   Hiszen te vagy az út, az igazság,  az élet, a képesség, a hit, a  jutalom.
   Végy fel bennünket mint út, erősíts mint igazság, éltess mint élet. (Szent Ambrus)
768./ Fiadat dicsérve  ó, Istenanya,  mindnyájan téged  ünneplünk, élő  templom!
   Méhedben lakott az Úr; az, aki kezében tartja a világegyetemet, szentté és
   dicsőségben gazdaggá  tett téged.  Ő tanított  mindenkit erre  az  énekre:
   Üdvözlégy, Isten és  az Ige lakóhelye;  üdvözlégy minden szentnél  nagyobb
   szent; üdvözlégy, üdvözlégy  a Szentlélek  aranyával díszített  frigyláda;
   üdvözlégy, élet kimeríthetetlen kincstára.
769./ Uram, gyújtsd föl bennem
   a lelkek üdvözítésének szenvedélyes lángját!
   Hadd legyek kész arra,
   hogy ezért mindent megtegyek,
   hadd tudjam a lelkek javát
   minden elé helyezni,
   hadd használjak fel
   minden lehetséges eszközt
   a hitetlenek megtéréséért és üdvözítéséért!
770./ Istenünk, Ura a  világegyetemnek, nyomorúságunk  ellenére jóságodban  tégy
   minket méltóvá erre az  órára. Add, hogy  tettetés nélkül, őszintén  egyek
   legyünk egymással, kössön minket össze a béke és a szeretet.
   Szilárdítsd meg  egységünket isteni  tudásod megszentelő  tevékenységével,
   Fiad, egyetlen Urunk Jézus Krisztus, az Üdvözítő segítségével. Legyen tied
   az áldás és a dicséret a Szentlélekkel, a 

Szólj hozzá!


2010.03.18. 20:13 nyuszi1948

Ima 38

731./ Ó Vigasztaló Szentlélek,  tökéletesítsd bennünk a  Jézus által  megkezdett
   művet, tégy minket erőssé, imádkozz velünk az egész világért!
   Add, hogy  jobban kihasználjuk  az időt  a benső  élet elmélyítésére,  adj
   lendületet  apostoli  tevékenységünknek,  hadd  érjünk  el  vele   minden,
   Krisztus vére által megváltott népet és embert, az Ő örökségét.
   Törd le  bennünk a  természetes nagyravágyást,  emelj fel  a szent  alázat
   régióiba, töltsön el minket az igazi istenfélelem és a nagylelkű bátorság.
   Semmi földi kötelék ne akadályozza hivatásunk tökéletes teljesítését!
   (Boldog XXIII. János pápa)
732./ Ó Mária, szentebb minden szenteknél, nagyobb minden teremtménynél. Te vagy
   az  egyetlen,  akiben  egyesülten  ragyog   az  anyaság  és  a   szüzesség
   fényessége, mert te vagy az Isten  kiválasztott anyja. Űzd el lelkemből  a
   sötétséget és a jótól való gonosz vonakodást!
   Szent Fiad szívesen hallgat terád: ó édesanya, lépj közbe értem! Míg  tart
   ez a nyomorúságos élet, védelmezz és oltalmazz, és ha üt az óra, s el kell
   hagynom a  testet, állj  mellettem,  én úrnőm,  és vezesd  el  halhatatlan
   lelkemet az örökkévaló hajlékba.
   Találjak ott kegyelmes bírót  isteni Fiadban, és  boldogan jussak el  oda,
   ahol a vég nélküli fényesség ragyog minden kiválasztott számára.
733./ Ó, isteni fényesség, a te megmérhetetlen szereteteddel nyisd meg lelkünket
   a hitnek, hogy téged igazán megismerjünk. Tágítsd ki szívünket, hogy téged
   befogadhasson! Illess bennünket, hogy tiszta szeretettel keressünk  téged,
   benned megpihenjünk,  és veled  egyesüljünk, mint  ahogy egyek  a tagok  a
   testben a  fejjel, és  amint egy  a  szőlővessző a  tőkével. Engedj  a  te
   erődből és a te kegyelmedből élni mindvégig, míg csak el nem jutunk  szent
   színed látására! (Granadai Szent Lajos)
734./ Istenem, tiéd  a  hatalom, a  bocsánat,  a gyógyítás  és  a  nagylelkűség.
   Fordulj felém, aki remegek feneketlen szakadék-börtönömben, mert elborít a
   sár, lehúz bűneim lánca.
   Uram, te mindig  jót teszel,  fény vagy  a sötétségben,  az áldás  bősége,
   irgalmas és együttérző  barátja az  embernek. Te  könnyen lehetővé  teszed
   azt, ami lehetetlen. Tűz vagy, ami elnyeli bűneimet, sugár, mely  végtelen
   titokba meríti el az egész világmindenséget.
   Ó Áldott, emlékezz  meg rólam nagy  irgalmadban, és ne  igazságosságodban!
   Szabadíts meg engem, bűnöst, a halálos megszégyenüléstől, hogy  békességed
   Szent Lelke megpihenjen bennem, ó Mindenható!
735./ Istenem, bocsásd meg gyermekkorom  sértéseit, felnőttkorom sok  rettenetes
   bűnét, mindazt, amit a mai napig elkövettem a jelen pillanatig.
   Segíts, Istenem,  ítéld bennem  halálra a  régi gonosz,  langyos,  hűtlen,
   gyönge, határozatlan, elbágyadt embert, és "teremts bennem új szívet"!
   Neked szentelem életem második felének minden pillanatát. Add, hogy  jövőm
   teljes ellentétben legyen múltammal, hogy  jövőm fizessen a múltért,  hogy
   mindig a te akaratodat tegyem,  hogy minden pillanatban megdicsőítselek  a
   te akaratod mértéke szerint. (Boldog Charles de Foucauld)
736./ Ugyancsak erős dolgot kérek tőled,  én igaz Istenem, nem kevesebbet,  mint
   azt, hogy szeresd az olyan embert, aki Téged nem szeret; hogy nyiss  ajtót
   az olyannak, aki  nem kopogtat;  hogy egészséget adj  az olyannak,  akinek
   kedvére van a betegség és  azt szántszándékkal növeli magában. Te  mondod,
   Uram, hogy  a bűnösök  keresésére jöttél:  nos, Uram,  hát ezek  az  igazi
   bűnösök!
   Ne nézd a mi vakságunkat, Istenem, hanem azt a sok vért, amelyet a te Fiad
   ontott  ki  értünk!   Ragyogtasd  irgalmad  ezzel   a  nagyra   növekedett
   gonoszsággal szemben! Ne  feledd, Uram, hogy  a te teremtményeid  vagyunk!
   Szolgáljon javunkra a te jóságod és irgalmad!   (Avilai Szent Teréz) 
737./ Én Istenem, legyen meg bennem szent akaratod olyan tökéletesen, akár  fönn
   a mennyben! Távol álljon tőlem, hogy mást kívánjak, mint amit te  kívánsz!
   A te akaratod az én  akaratom, azt kell akarnom,  amit te akarsz, s  mivel
   utolsó szolgád vagyok, tiszta szívből akarom is mindazt, amit te, Uram!
   Akarod, hogy beteg legyek? Én is.
   Akarod, hogy szegényen, ismeretlenül éljek? Én is.
   Akarod, hogy vigasztalás nélkül szűkölködjem? Én is.
   Hogy fájdalmak gyötörjenek? Én is.
   Hogy sok baj zaklasson? Én is.
   Be akarsz fogadni a mennybe? Nincs ennél forróbb vágyam! 
   (Loyolai Szent Ignác)
738./ Üdvözlégy, Úrnőnk, szentséges Királynénk,  Istennek szent szülője,  Mária,
   ki szuz  lévén  templommá lettél,  és  választottja a  szentséges  mennyei
   Atyának; ő szentelt meg téged szentséges szerelmes Fiával és a  Vigasztaló
   Szentlélekkel. Minden  kegyelem teljessége  és  minden jóság  lakozott  és
   lakozik tebenned.
   Üdvözlégy te, Isten palotája;
   Üdvözlégy te, az ő lakozó sátra;
   Üdvözlégy te, az ő lakóháza.
   Üdvözlégy te, az ő palástja;
   Üdvözlégy te, az ő szolgálója;
   Üdvözlégy te, az ő anyja,
   legyetek üdvözölve ti, szent erények mind, kik a Szentlélek kegyelméből és
   megvilágosításából  a  hívek  lelkébe  ereszkedtek,  hogy  a  hitetleneket
   Istenben hívő emberekké formáljátok át.   (Assisi Szent Ferenc)
739./ Légy áldott, ó, kegyelemmel teljes Szűz!
   Fogadj el minket, amilyenek vagyunk, itt melletted.
   Fogadj el minket! Tekints a szívünkbe!
   Fogadd el gondjainkat és reményeinket!
   Segíts nekünk Te, kegyelemmel teljes, hogy kitartsunk a kegyelemben, és ha
   szükséges lenne,  visszatérjünk  az élő  Isten  kegyelmébe, ami  az  ember
   legnagyobb és természetfeletti jósága. (II. János Pál pápa) 
740./ Ó Úrnő, Isten egyedül téged adott nekem vigasztalásul:
   Szikkadt szárazságomra égi harmat;
   kiszáradt szívemet öntöző isteni patak;
   sötét lelkemnek fénylő lámpás;
   bolyongásomban útmutató;
   gyöngeségemben erő;
   ruhátlanságom betakarója;
   koldusszegénységem gazdagsága;
   idült sebeim gyógyszere;
   könnyeim fölszárítója;
   sóhajaim csitítója;
   bajaimban segítőm;
   bánatomban vigasztalóm;
   rabságomban szabadítóm,
   üdvösségem reménye:
   hallgasd meg könyörgésemet!
   Könyörülj rajtam!  Az emberszerető  Isten Anyjaként  tekints reám,  hajtsd
   füledet kéréseimhez, és teljesítsd lelkem forró vágyait. Ámen.
   (Szent Germanosz) 
741./ Készíts fel  minket, ó  Mária, Fiad  eljövetelére! Fogadj  el minket  napi
   problémáinkkal, gyöngeségeinkkel és hibáinkkal, válságainkkal,  személyes,
   családi és társadalmi esendőségeinkkel együtt!
   Ne hagyd, hogy elveszítsük jószándékunkat!
   Ne hagyd, hogy elveszítsük  lelkiismeretünk őszinteségét és  magatartásunk
   becsületét!
   Járj közben imádságod által!
   Mentsd meg az egész világ békéjét!
   Légy velünk, te Szeplőtelen! Légy velünk!
   Légy az Egyházzal és a világgal! Ámen. (II. János Pál pápa)
742./ Köszöntelek, ó kegyelemmel teljes, az Úr van teveled. Köszöntelek, örömünk
   eszköze,  aki  által  kárhoztató  ítéletünk  már  visszavonatott  és  áldó
   ítéletté változott.
   Köszöntelek, Isten dicsőségének temploma,  az egek királyának szent  háza.
   Te vagy Isten kiengesztelődése az emberekkel.
   Köszöntelek, ó örömünknek Anyja. Te valóban áldott vagy, mert az asszonyok
   között egyedül te voltál méltó  arra, hogy Teremtőd anyja légy.  Boldognak
   mondanak téged  minden  nemzetek.  Ó Mária,  ha  beléd  vetem  bizalmamat,
   üdvözülni fogok. Ha oltalmad  alatt leszek, nincs  mitől félnem, mert  aki
   téged tisztel,  annak birtokában  vannak az  üdvösség fegyverei,  melyeket
   Isten csak azoknak ad meg, akiket üdvözíteni akar.
   (Jeruzsálemi Szent András)
743./ Ó, Uram,  nem merem  már  ígérni, hogy  megjobbítom  életemet! Ha  te  nem
   segítesz, csak  rosszat tudok  tenni. Ha  nem segítesz,  még szeretni  sem
   tudlak. Magamban  semmit sem  bízom, Jézusom.  Bizalmatlan vagyok  önmagam
   iránt, benned azonban  bízom! Uram,  Jézus Krisztus, ha  te nem  segítesz,
   sohasem leszek képes jót tenni! Ha te nem segítesz, elvesztem. Jézus, légy
   az  én  Jézusom,  ez  számomra  az  üdvösség!  Add,  hogy  ne   félelemből
   ragaszkodjak hozzád, hanem szeretetből! Nem  akarok mást tenni, mint a  te
   akaratodat. Szentháromság egy Isten, könyörülj rajtam! (Néri Szent Fülöp) 
744./ Ima az evangélium terjedéséért
   Mindenható Istenünk,  te  azt akartad,  hogy  minden ember  üdvözüljön  és
   eljusson az igazság  ismeretére. Tekints a  sok aratnivalóra,  mindazokra,
   akik szomjazzák evangéliumod  tanítását, és  küldj munkásokat  aratásodba,
   hogy minden emberhez eljusson az örömhír!
   Add nekem, Uram, Szentlelked erejét, és küldj engem is, hogy az evangélium
   lelkes hirdetője legyek! Erősítsd bennem, Istenem, a hivatástudatot,  hogy
   az én feladatom is az emberek üdvösségének szolgálata.
   Táplálj minket,  Urunk,  Igéddel és  Szent  Testeddel! Gyűjtsön  össze  és
   formáljon  minket  egy  közösséggé  az  igazság  tanítása  és   támogasson
   bennünket a  szentségek  ereje, hogy  előbbre  jussunk az  üdvösség  és  a
   szeretet útján.
   Add,  hogy  az  evangélium  hirdetése  megteremje  gyümölcsét,  és  általa
   megdicsőüljön a te neved a világon.
745./ Jöjj el, Szentlélek Úristen,
   áraszd ránk világosságod tüzét és fényét!
   Jöjj el, szegények atyja, oszd ki ajándékaid!
   Jöjj, szívek világossága,
   legdrágább vigasztaló,
   lelkünk kedves vendége!
   Te vagy munkánkban megnyugvásunk,
   lelki harcunkban felüdülésünk,
   szomorúságunkban vigasztalásunk.
   Csodálatos fényesség, tölts el minket,
   járj át minket, akik hiszünk benned,
   egészen lelkünk mélyéig!   (Alcantarai Szent Péter) 
746./ Ó  Mária,  irgalmasság  Anyja,   tekints  mindannyiunkra,  hogy   Krisztus
   keresztje erejét ne veszítse, hogy az  ember le ne tévedjen a jó  útjáról,
   el ne veszítse  bűntudatát, gyarapodjék  reménye Istenben,  aki gazdag  az
   irgalomban, szabadon tegye jó cselekedeteit, melyeket Ő előre elrendelt és
   így egész életével dicsőségének dicsérete legyen. Ámen.
   (II. János Pál pápa) 
747./ Hálát   adunk   néked,   Atyánk,   az   életért   és   tudásért,    melyet
   kinyilatkoztattál  nekünk  a  Te  szolgád,  Jézus  által!  Dicsőség  néked
   mindörökké!
   Ahogyan e kenyértöredékek szét voltak szóródva a hegyeken és eggyé  váltak
   összegyűjtve, úgy gyűljön össze egyházad királyságodban a Föld határairól!
   Mindenható Uralkodónk,  ki mindent  nevedért teremtettél,

Szólj hozzá!


2010.03.18. 20:11 nyuszi1948

Imák 37

704./ Mindenható Úristen, emlékezzél meg arról, hogy  a pogányok lelkét is a  te
   képedre és hasonlatosságodra teremtetted! Emlékezzél meg, Uram, hogy Szent
   Fiad az ő lelkük üdvéért is a legkegyetlenebb halált szenvedte!
   Ne engedd, könyörgök, hogy a pogányok  őt megvessék, hanem engedd, hogy  a
   jámbor  emberek  imájára  megtérjenek,   és  részesei  legyenek  az   örök
   boldogságnak; ne maradjanak bálványimádók,  hanem ismerjék meg  Krisztust,
   az örök élet forrását, ki nekünk életünk, üdvünk, örömünk,  feltámadásunk,
   aki bennünket megváltott és megszentelt,  akinek dicsőség, hála és  imádás
   mindörökkön örökké!   (Xavéri Szent Ferenc)
705./ Kezedbe és szívedbe helyezzük  egész létünket. Tieid leszünk  értelmünkkel
   és akaratunkkal,  szívünkkel  és  testünkkel.  Alakíts  ki  bennünk  anyai
   jóságoddal ezen a napon új életet, a Te Jézusod életét!
706./ Uram, ne távolodj el  tőlem, maradj mellettem! Kihez  vagy közel, Uram?  A
   megtört  szívűekhez.  Távol   vagy  a  kevélyektől,   közel  az   alázatos
   szívűekhez.
   De ne higgyék  a gőgösök,  hogy elrejtőzhetnek színed  elől: Te  messziről
   fölismered a felfuvalkodottakat. Távolról fölismered a dicsekvő farizeust,
   és a vámos mögé állva megsegíted a bűnbánót.
   Uram, távol áll tőlem, hogy igaznak tartsam magam. Most rajtam a sor, hogy
   kiáltsak, sóhajtsak, megvalljam bűnömet, hogy ne dicsekedjek  érdemeimmel;
   mert ha van is valami örvendetes, mim van, amit nem tőled kaptam?
   (Szent Ágoston)
707./ Ó, én Uram, én igaz Istenem, aki Téged nem ismer, az nem is szeret. Milyen
   nagy igazság ez. Uram, hányan vannak, akik nem akarnak Téged ismerni!
   Add, hogy egyre jobban megismerjelek és szeresselek Téged!
708./ Hiszem, Istenem  és Megváltóm,  erősen hiszem,  hogy az  Oltáriszentségben
   vagy, mint igaz Isten és igaz ember. Hiszem, hogy a te tested, a te véred,
   a te lelked, a te Istenséged és szent emberséged egészen bennfoglaltatik e
   szent ostyában, habár szemeim mindebből semmit sem látnak. Hiszem, Uram, a
   Te valóságos és titokzatos jelenlétedet.
709./ Uram, én  nem vagyok  világosság  saját magam  számára. Szem  lehetek,  de
   világosság nem. Mit ér azonban a nyitott és egészséges szem, ha hiányzik a
   világosság? Hozzád kiáltok tehát: adj, Uram, lámpámnak világosságot! A  te
   fényeddel, Uram, eloszlatod sötétségemet. Magamtól csak sötétségem van, te
   viszont  világosság  és   fény  vagy,  aki   szétszórod  sötétségemet   és
   megvilágítasz. Nem tőlem jön a világosság, s csak akkor van bennem a fény,
   ha te megadod.  (Szent Ágoston)
710./ Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és  kicsinységem
   tudatában  hálát  adok  neked,   s  egész  lelkemmel  kérlek,   rendkívüli
   jóságodban  fogadd  jóakarattal  könyörgésemet:  hatalmaddal  űzd  el   az
   ellenséget  tetteimtől  és  cselekedeteimtől,  erősíts  engem  a   hitben,
   kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem
   boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy Téged mindenkinél  és
   mindennél jobban szeresselek!
711./ Közel vagy, Uram, és mégis távol: ki ér föl Hozzád? A kutató lélek  minden
   érzésével sem képes erre! Csak a  hit közelít meg téged, csak a  szeretet,
   csak az imádás. 
712./ Kérlek, Uram Jézus Krisztus, aki  valóságosan és lényegedben jelen vagy  a
   kenyér és a bor  színe alatt: táplálj engem,  vigasztalj és erősíts  engem
   mindig, különösen utolsó órámon.
   Engedd, hogy téged, akit most a kenyér fátyola alatt imádok, ez élet  után
   színről színre láthassalak! Ámen.
713./ Uram, Istenem,  gyarapítsd, sokasítsd  Egyházadat, és  egyesíts  mindenkit
   egységben. Tedd, hogy a  nép feddhetetlenül éljen,  egyetértő legyen a  te
   igaz hitedben és annak megvallásában.
   Sugalld szívükbe tanításod szavát! Hiszen a te ajándékod, hogy  elfogadtál
   Krisztusod evangéliumának hirdetésére, és arra késztettél, hogy jó,  neked
   kedves cselekedeteket vigyünk végbe.
714./ Uram, te mindig jobban szerettél minket,  mint saját magadat, s egyre  ezt
   teszed ma is, amikor az  Oltáriszentségben ételként adod magad nekünk.  Te
   azt akarod, hogy bennünk is oly  nagy legyen a kölcsönös szeretet, hogy  a
   másikat mindig jobban szeressük, mint saját magunkat.
   Taníts  meg   arra,   hogy  szeretetemet   tettekkel   bizonyítsam,   hogy
   testvéremért megtegyem mindazt a jót, amit megtehetek, imádkozzak érte, és
   minden kínálkozó alkalommal  szolgáljam őt. Tégy  felkészültté arra,  hogy
   minden fenntartás nélkül elkötelezzem  magam testvéreim szolgálatában,  és
   életemet adjam értük.
   Add meg azt  is, hogy mások  elképzelése és akarata  szerint is  szolgálni
   tudjam őket szeretetből, mivel te, drága Üdvözítőm, a kereszten haldokolva
   erre tanítottál engem! (Szalézi Szent Ferenc)
715./ De  mi   szükség   is   azt   tudnom,  hogy   hogyan   jössz   hozzám   az
   Oltáriszentségben, én Istenem? Elég, hogy hiszem, erős hittel hiszem, hogy
   valósággal te vagy  az, aki  hozzám jössz. És  ezt azért  hiszem, mert  te
   magad mondtad,  ki  örök igazság  vagy;  azért hiszem,  mert  tudom,  hogy
   szereteted mindenhatóságának semmi sem lehetetlen. Ámen.
   (Szalézi Szent Ferenc)
716./ Könyörgök, Uram, nyilatkoztasd ki, mim vagy te nekem? Mondd lelkemnek:  én
   vagyok üdvösséged! Úgy mondd, Uram, hogy meghalljam!
   Íme, szívem, lelkem fölfigyel hozzád, nyisd meg fülemet s mondd lelkemnek:
   Én vagyok a te üdvösséged!
   Hangod után megindulok s megfoglak. Ne takard el arcodat előlem;  szívesen
   meghalok, hogy örökre meg ne haljak, hanem láthassam színedet.  (Szent Ágoston)
717./ Úr Jézus, aki Palesztina útjain zarándokolva
   kiválasztottad és meghívtad az apostolokat,
   és azzal bíztad meg őket,
   hogy hirdessék az evangéliumot,
   a híveknek jó pásztorai legyenek,
   és ünnepeljék az istentiszteletet,
   add, hogy ma se hiányozzon Egyházadból
   a sok szent pap, aki mindenkihez elviszi
   halálod és feltámadásod gyümölcseit.  (II. János Pál pápa)
718./ Teljenek  be   ajkaink  dicséreteddel,   hogy   énekeljük,  Uram,   a   te
   dicsőségedet; mert arra méltattál  minket, hogy részesüljünk  halhatatlan,
   éltető, szent égi  titkaidban. Erősíts meg  minket szentséged által,  hogy
   egész nap elmélkedjünk igazságaid felett. Alleluja. 
719./  Nyisd meg, Urunk, a gazdagok szívét a szegények és szenvedők  szükségletei
   iránt.  Add,  hogy  a  munkanélküliek  munkaadóra  találjanak.  Segítsd  a
   hajléktalanokat,  hogy  otthonra  találjanak.  Adj  a  családoknak  minden
   nehézséget legyőző  szeretetet. A  fiataloknak nyiss  utat és  távlatot  a
   jövőbe. Oltalmazó  palástodat  terjeszd  ki a  kicsinyekre,  hogy  meg  ne
   botránkoztassák őket.
720./ Miasszonyunk, Istennek  szent Anyja,  minden  asszonyok között  első,  aki
   fogadalommal az Úrnak  szentelted szüzességedet, kérlek  téged, nyerd  meg
   nekem szent Fiadtól  azt a kegyelmet,  hogy a mai  naptól kezdve ő  legyen
   lelkem jegyese.
   Megígérem neked  és neki,  hogy soha  nem lesz  más jegyesem,  mint ő,  és
   mindent megteszek, ami tőlem függ, hogy tisztán és folt nélkül őrizzem meg
   magam, egyedül neki, napjaim során életem alkonyáig.
   (Sziénai Szent Katalin)
721./ Ó,  Mária,  irgalmasság  Anyja,  tekints  mindannyiunkra,  hogy   Krisztus
   keresztje erejét ne veszítse, hogy az  ember le ne tévedjen a jó  útjáról,
   el ne veszítse  bűntudatát, gyarapodjék  reménye Istenben,  aki gazdag  az
   irgalomban, szabadon tegye jó  cselekedeteit, melyeket Ő előre  elrendelt,
   és így egész életével Isten dicsőségének dicsérete legyen. (II. János Pál pápa)
722./ Édes Szűzanyám, Mária, Isten után legnagyobb bizalmam, te hófehér  liliom!
   Mondj értem jó szót szerelmes fiadnál, szólj erős szót értem. Légy hűséges
   védőm, vágyaimnak irgalmas  szószólója, mert benned  bízom, Krisztus  után
   egyetlen reményem.
   Mutasd magad kegyes Anyámnak! Add, hogy az Úr jóvoltából tagja lehessek  a
   szeretet zárdájának, és tanítványa a  Szentlélek iskolájának, mert ezt  te
   bárkinél jobban kieszközölheted szent Fiadnál.
   Hűséges Anyám, légy gyermeked gondviselője, hogy az élő szeretetnek legyek
   a  termése,   az  égi   kegyelem  harmatában   nőjek,  és   kitartsak   az
   életszentségben.  (Nagy Szent Gertrúd)
723./ Mária, az emberré  lett Igének Anyja  és a mi  Édesanyánk! Íme, lábad  elé
   borulunk ennek  az  új napnak  reggelén,  és átvesszük  Tőled  Urunk  nagy
   ajándékát.
   Kezedbe és szívedbe helyezzük  egész létünket. Tieid leszünk  értelmünkkel
   és akaratunkkal,  szívünkkel  és  testünkkel.  Alakíts  ki  bennünk  anyai
   jóságoddal ezen a napon új életet, a Te Jézusod életét! Ámen.
724./ Ó,  emberek  és   népek  Anyja!  Te   ismered  minden  szenvedésünket   és
   reménységünket. Anyaként érzed  minden vívódásunkat jó  és rossz, fény  és
   sötétség között, mely megrengeti a világot.
   Fogadd el kiáltásunkat, mely a Szentlélek által egyenesen szívedig ér,  és
   szeretettel  öleld  magadhoz  az  egyéneket  és  népeket,  akik  leginkább
   vágyakoznak ölelésedre azokkal  az egyénekkel és  népekkel együtt,  akikre
   különösképpen vigyázol.
   Túláradó  szeretettel  bízzuk  rád   őket,  ó,  Anyánk!  Bár   mindenkihez
   elérkeznék a béke és szabadság  ideje, az igazság, igazságosság és  remény
   ideje!   (II. János Pál pápa)
 
725./ Bátorságos Szűz, áraszd belénk a lelkierőt és az Istenbe vetett  bizalmat,
   hogy minden akadályt  le tudjunk győzni,  mellyel küldetésünk  teljesítése
   közben találkozunk.
   Taníts   minket   arra,   hogy   a   világ   dolgaival   élő    keresztény
   felelősségérzettel  bánjunk  Isten  országa,  az  új  ég  és  az  új  föld
   eljövetelének örvendező reményében.
   Szűzanya, vezess és  támogass bennünket,  hogy mint a  te Fiad  Egyházának
   igaz  fiai  és  lányai  éljünk,  s   az  igazság  és  a  szeretet   emberi
   civilizációjának  megszilárdulásához   Isten  terve   szerint  és   az   Ő
   dicsőségére tudjunk hozzájárulni. Ámen.   (II. János Pál pápa)
726./ Uram,  taníts  meg  engem  igaz  nagylelkűségre!  Taníts  meg,  hogy   úgy
   szolgáljak neked, ahogy  azt megérdemled, hogy  számolgatás nélkül  adjak,
   sebeket  észre  sem  véve   harcoljak,  pihenés  nélkül  munkálkodjak,   s
   feláldozzam  magam  minden  jutalom  reménye  nélkül,  csak  azért,   hogy
   akaratodat teljesítsem!  (Szalézi Szent Ferenc)
727./ Ó, Legszentebb Szűz, légy egyedüli  és állandó vigasztalója az  Egyháznak,
   melyet  szeretsz  és  óvsz!  Vigasztald  meg  a  püspököket  és   papokat,
   misszionáriusokat, szerzeteseket és apácákat,  akiknek meg kell  menteniük
   és fel kell világosítaniuk a modern társadalmat, amely gyakran értetlen és
   ellenséges!
   Vigasztald meg a keresztény közösségeket azzal, hogy tagjaiban erősíted az
   elhivatottság érzését a papi vagy szerzetesi hivatás iránt!
   Vigasztald meg mindazokat,  akiket polgári vagy  vallási, társadalmi  vagy


				

Szólj hozzá!


2010.03.18. 20:08 nyuszi1948

Imák 36

683./ Ó, Krisztus,  Jó Pásztor,  aki  életedet adtad  a nyájért,  te  keresésére
   indultál a hegyeken és a dombokon elkószált juhnak, és megtaláltad. Miután
   megtaláltad, azokra a vállakra vetted, amelyek majd a keresztfát  viselik,
   és magaddal hordozva visszavezetted a menny életébe.
   Arra volt szükségünk, hogy Te,  Isten, felvedd testünket és meghalj,  hogy
   nekünk életet  adj. Veled  együtt  meghaltunk, hogy  megigazuljunk.  Veled
   együtt feltámadunk, veled együtt meg is dicsőülünk! Ámen.
   (Nazianzoszi Szent Gergely)
684./ Jézus, árassz el teljességeddel!
   Tested és véred legyen ételem és italom!
   Szenvedésed és halálod legyen erőm és életem!
   Jézus, Te velem vagy, így mindent megkaptam.
   Kereszted árnyéka legyen keresett menedékem.
   Ne engedd,  hogy elfussak  felajánlott  szereteted elől,  és őrizz  meg  a
   gonosz hatalmától!
   Mindennapi kis halálaimat ragyogja be szereteted fénye!
   Hívj engem állandóan, amíg  el nem érkezik az  a nap, amikor  szentjeiddel
   örökké dicsőíthetlek téged! Ámen.   (Loyolai Szent Ignác) 
685./ Ó, minket  szenvedélyesen szerető  Istenember, taníts,  hogy  megfontoljam
   életed példáját,  és rólad  példázzam minden  tökéletesség formáját!  Add,
   hogy lelkem egész lendületével fussak  utánad, és vezetéseddel eljussak  a
   Kereszthez.
   Te példaként ajánlottad fel magad nekünk,  s arra késztetsz, hogy a  lélek
   szeretetével tekintsünk  rád. Ezt  mondod nekünk:  Tanuljatok tőlem,  mert
   szelíd vagyok és alázatos szívű!
   Te minden erény alapjává  és szilárd gyökérévé tetted  a szelídséget és  a
   szívbeli alázatot. Ezért akartad, Uram, hogy főképp tetőled tanuljunk.
   Add, hogy szilárdan  álljak ezen az  alapon, ezen vessem  meg a lábam,  és
   ezen az alapon akarjak növekedni! 
686./ Én Uram, Keresztre feszített Jézus  Krisztus, a boldogságos Szűz  Máriának
   Fia, nyisd meg füledet  és hallgass rám,  amint hallgattál a  Tábor-hegyen
   örök Atyádra.
   Én Uram, Keresztre feszített Jézus  Krisztus, a boldogságos Szűz  Máriának
   Fia, nyisd  fel  szemeidet  és  tekints  reám,  amint  a  Kereszt  fájáról
   tekintettél fájdalmas és megszomorodott Édesanyádra!
   Én Uram, Keresztre feszített Jézus  Krisztus, a boldogságos Szűz  Máriának
   Fia, nyisd meg a te áldott ajkaidat és szólj hozzám, amint Szent  Jánoshoz
   szóltál, mikor őt Anyádnak fiául adtad!
   Én Uram, Keresztre feszített Jézus  Krisztus, a boldogságos Szűz  Máriának
   Fia, tárd  ki  karjaidat és  ölelj  át  engem, amint  karjaid  kitártad  a
   keresztfán, hogy az egész emberi nemet átkarold!
   Én Uram, Keresztre feszített Jézus  Krisztus, a boldogságos Szűz  Máriának
   Fia, nyisd meg szívemet  és fogadd be az  enyémet; hallgass meg engem,  ha
   legszentebb akaratodnak úgy tetszik.   (Szent V. Piusz pápa)
687./ Urunk, Jézus Krisztus,
   aki halálküzdelmedben
   sem maradtál közömbös
   az ember sorsa iránt,
   és utolsó leheleteddel együtt
   az Atya irgalmába ajánlottad
   minden idők minden emberét
   gyöngeségeikkel és bűneikkel együtt,
   áraszd belénk és a jövendő nemzedékekbe
   szereteted Szentlelkét,
   nehogy közömbösségünk
   hiábavalóvá tegye bennünk
   halálod gyümölcseit.   (II. János Pál pápa)
688./ Ó, Kereszt csodálatos hatalma! Ó, kínszenvedés kimondhatatlan dicsősége!
   Uram, te  mindent  magadhoz vontál.  Miközben  mindennap kitárod  karod  a
   lázadó és ellenszegülő nép  felé, arra figyelmezteted  a világot, hogy  el
   kell ismernie fenségedet.
   Uram, egészen  magadhoz  vontál  engem. Kereszted  minden  áldás  forrása,
   minden kegyelem  oka;  a  hívők általa  szabadulnak  meg  gyöngeségeiktől,
   általa jutnak el a gyalázatból a dicsőségre, a halálból az életre.
689./ Kegyelem, Uram, kegyelem!
   Kegyelemért esdeklek hozzád!
   Bocsásd meg minden bűnömet
   Egyszülötted nevében,
   a mi Krisztusunk érdemeiért,
   aki üdvösségemért a kereszten meghalt!
   Belé helyeztem minden reményemet.
690./ Krisztusunk, aki Cirenei Simont arra méltattad, hogy vigye a  keresztedet,
   fogadj minket is kereszted  alá, fogadj oda  minden embert, és  ajándékozz
   meg mindenkit a készséges engedelmesség kegyelmével.
   Add, hogy  el ne  fordítsuk tekintetünket  azoktól, akikre  ránehezedik  a
   betegség, a magány, az éhezés, az igazságtalanság keresztje.
   Add, hogy egymás terhét hordozva a kereszt Evangéliumának tanúivá váljunk,
   a te tanúiddá, aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké. Ámen.
   (II. János Pál pápa)
691./ Vigasztald, Uram, a szegény lelkeket szenvedéseikben, és örvendeztesd  meg
   őket örök világosságoddal.
   Engedd,  Uram,   hogy  szent   szenvedésed   ereje  által   minden   bűnös
   megtisztuljon,  elnyerje  kegyelmedet  és  eljusson  országodba,  az  örök
   boldogságra. (Canisius Szent Péter)
692./ Istenünk, irgalmas  Atyánk, aki  szeretetedet Fiadban,  Jézus  Krisztusban
   nyilatkoztattad   ki,   és   kiárasztottad   ránk   a   Szentlélekben,   a
   Vigasztalóban, fölajánljuk neked ma a világ és minden ember sorsát.
   Hajolj le hozzánk, bűnösökhöz, gyógyítsd meg gyöngeségünket, űzz el tőlünk
   minden  rosszat,   add,  hogy   a   Föld  minden   lakója   megtapasztalja
   irgalmasságodat, hogy  benned, a  Szentháromság egy  Istenben  megtalálják
   mindig a remény forrását.
   Örök Atya,  Fiad  keserves kínszenvedéséért  és  föltámadásáért  irgalmazz
   nekünk és az egész világnak! Ámen.   (II. János Pál pápa)
693./ Krisztusunk, aki elfogadod
   a keresztet az emberek kezéből,
   hogy Isten embereket üdvözítő
   szeretetének jelévé tedd,
   add meg nekünk és korunk minden emberének,
   hogy higgyünk e határtalan szeretetben,
   s átadván a kereszt jelét az új évezrednek,
   a megváltás hiteles tanúi lehessünk.   (II. János Pál pápa) 
694./ Krisztusunk, aki elestél bűneink súlya alatt
   és fölkeltél megigazulásunkra,
   kérünk, segíts minket és mindazokat,
   akiket földre sújt a bűn,
   hogy föl tudjunk kelni
   és folytatni tudjuk utunkat.   (II. János Pál pápa)
695./ Krisztusunk, aki eljöttél e világba,
   hogy meglátogasd azokat,
   akik várják az üdvösséget,
   add, hogy a mi nemzedékünk
   fölismerje látogatásodnak idejét,
   és része legyen megváltásod gyümölcseiben.
   Ne engedd, hogy miattunk
   és az új évszázad emberei miatt sírni kelljen,
   mert visszautasították az irgalmas Atya kezét.   (II. János Pál pápa)
696./ Uram, te mindig jobban szerettél minket,  mint saját magadat, s egyre  ezt
   teszed ma is, amikor az  Oltáriszentségben ételként adod magad nekünk.  Te
   azt akarod, hogy bennünk is oly  nagy legyen a kölcsönös szeretet, hogy  a
   másikat mindig jobban szeressük, mint saját magunkat.
   Taníts  meg   arra,   hogy  szeretetemet   tettekkel   bizonyítsam,   hogy
   testvéremért megtegyem mindazt a jót, amit megtehetek, imádkozzak érte, és
   minden kínálkozó alkalommal  szolgáljam őt. Tégy  felkészültté arra,  hogy
   minden fenntartás nélkül elkötelezzem  magam testvéreim szolgálatában,  és
   életemet adjam értük.
   Add meg azt  is, hogy mások  elképzelése és akarata  szerint is  szolgálni
   tudjam őket szeretetből, mivel te, drága Üdvözítőm, a kereszten haldokolva
   erre tanítottál engem!   (Szalézi Szent Ferenc)
697./ Imádunk téged,  Jézus Krisztus!  Letérdelünk előtted.  Nem találunk  olyan
   szavakat vagy gesztusokat, mellyel kifejezhetnénk azt a hódolatot, mellyel
   a te  kereszted  eltölt  bennünket, mellyel  a  megváltás  ajándéka  átjár
   minket, melyet  te  az  egész  emberiségnek, az  egynek  és  a  sokaságnak
   egyaránt elhoztál azzal, hogy teljesen és feltétel nélkül alávetetted a te
   akaratodat az Atya akaratának.
   Mutassa meg szereteted hatalma  még egyszer, hogy  nagyobb, mint a  minket
   fenyegető  gonoszság,  hogy  nagyobb,  mint  a  sokrétű  bűnök,  melyek  a
   társadalom  és  az  emberek  életében  maguknak  követelik  a   polgárokat
   megillető jogokat.
   Bár tanúi lehetnénk annak, hogy kereszted hatalma nagyobb a bűnök  okánál,
   akinek neve: evilág fejedelme!  (II. János Pál pápa)
698./ Ó, Szűzanya, aki Szent Fiad testét  a sírba fektetted, temesd Őt  szívembe
   most.  Vágyva  vágyik  szívem,  hogy  sírja,  börtöne,  otthona  legyek  a
   szeretetnek.
   Tudom,  kihűlt  szív  ez,  hidegebb   a  Fiad  sírját  elzáró  kőnél   is,
   könyörületességed tüzével mégis lobbantsd lángra, ó győzedelmes Szűz!
   Add, békén  Szent Fiadhoz  közelednem, s  a szeretetben  oly erősen  eggyé
   válni vele, hogy a halál se válasszon el egymástól. Ámen.
699./ Bölcsességről, ha szólunk, Krisztust mondjuk mindenképp.
   Az erényről szólva, Krisztust mondja burkolt vagy nyílt beszéd.
   Igazságost mondunk, s Krisztust mondja vele ajakunk.
   Békét mondva, Krisztust mondunk.
   "Igazság és  élet"  -  mondjuk  -,  és  "megváltás",  ekkor  is  Krisztust
   mondtunk, mindig Őróla vallunk.  (Szent Ambrus)
700./ Atyám, Krisztus nevében add meg nekem a következőket:
   Hogy testem egyedül a Te akaratoddal mozduljon, vagy váljék mozdulatlanná.
   Hogy hallásom,  látásom, ízlelésem,  szaglásom  és tapintásom  a  teremtés
   pontos lenyomatát adják.
   Hogy szellemem, világosságod fényében, gondolatait egyedül a Te  igazságod
   szerint rendezze.
   Hogy érzékenységem a lehető leghatékonyabb formában s teljes tisztaságában
   élje át a  fájdalom minden  egyes részletét, s  az örömöt  is a  legapróbb
   rezdüléséig.
   Hogy szeretetem Isten szeretetének emésztő lángja legyen bennem s  egyedül
   Isten iránt lobogjon.
   S hogy minden, ami  enyém, vétessék el  tőlem, hogy Istentől  fölemésztve,
   Krisztussá lényegüljön át, s adassék eledelül a szerencsétleneknek, kiknek
   teste-lelke egyaránt nélkülöz mindenfajta táplálékot.   (Simone Weil)
701./ Szent Atyánk, az  élet és a  szeretet kiapadhatatlan forrása,  aki az  élő
   emberben  kinyilatkoztatod  dicsőséged  ragyogását,  és  szívébe  helyezed
   hívásod csíráját, ne engedd, hogy a mi hanyagságunk miatt megtörténhessen,
   hogy valaki nem veszi észre vagy elveszíti ezt az ajándékot, hanem  járjon

Szólj hozzá!


2010.03.18. 20:05 nyuszi1948

Imák 35

663./ Jézusom, bőséges gyümölcsöt termő Szőlőtő! Emlékezzél bőven omló  Véredre,
   mely úgy áradt értünk, mint szőlő  leve a szőlősajtolóban! A római  katona
   lándzsájától átszúrt  Szívedből vér  és víz  folyt ki,  kifolyt az  utolsó
   cseppig. Szent Tested, mint elhervadt mirhacsokor függött a kereszten, csontjaidból
   a velő kiszáradt, sápadt és  halálosan fehér voltál. Keserű  szenvedésedre
   és kiontott drága véredre kérlek, Jézusom, hogy sebezzed meg a szívemet, s
   bűnbánatom és szeretetem legyen ételem és italom egész életemen át.
   Téríts egészen  magadhoz, szívem  legyen  örök lakóhelyed,  minden  szavam
   tetszésedre  legyen,   életem   alkonya  szolgáljon   dicséretedre,   hogy
   elnyerhessem általad a Mennyországot, és  Téged az örök dicsőségben az  ég
   minden angyalával és  szentjeivel dicsérhesselek  és magasztalhassalak  az
   örökkévalóságon át. Ámen!  (Svéd Szent Brigitta)
664./ Ó, Jézus lángoló Szíve, égesd szívembe kereszted pecsétjét, hogy  támaszom
   legyen a  kísértésekben;  fond  körül töviseiddel,  hogy  megalázd;  égesd
   lángjaiddal, hogy téged  szeressen. Mennyire  szégyenkeznem kell  előtted,
   Uram, amikor  látom, hogy  te átadtad  magad ellenségeid  igazságtalan  és
   kegyetlen akaratának, én pedig vonakodom teljesíteni a te akaratodat?
   A te  akaratod  a  regulája  minden egyenességnek,  én  pedig,  ha  valami
   nehézség támad, nem vetem alá magam! Rendelkezhetsz-e felőlem úgy, hogy az
   ne a te dicsőségedre és az én javamra szolgálna? Bajaim jóra változnak,  a
   kísértések és kudarcok  egyesítenek veled,  maga a halál  pedig átlépés  a
   boldog életbe;  én meg  panaszkodom, futok  előled és  elégedetlenkedem  a
   csodálatos rend  miatt,  amit  oly  bölcsen  és  jóságosan  meghatároztál!
   Istenem, mától fogva változtasd meg szívem készségeit: fenntartások nélkül
   ráhagyatkozom akaratodra.
665./ Üdvözlégy, Jézus  Krisztusomnak, Uramnak  és Megváltómnak  legszentebb  és
   valóságos teste, aki Szűz Máriától, a legtisztább szűztől születtél,  akit
   érettünk ártatlanul megkínoztak, s a keresztfán égi Atyádnak  feláldoztak.
   Üdvözlégy, drága, igaz vér, amely az én Uram szent sebéből ömlöttél ki!
   Kérlek, Uram Jézus Krisztus, aki  valóságosan és lényegedben jelen vagy  a
   kenyér és a bor  színe alatt: táplálj engem,  vigasztalj és erősíts  engem
   mindig, különösen utolsó órámon.  Engedd, hogy téged,  akit most a  kenyér
   fátyola alatt imádok, ez élet után színről színre láthassalak!
   (Canisius Szent Péter)
666./ A fény csak  belőled árad,  ó, Jézus,  nem belőlünk.  Te ragyogsz  rajtunk
   keresztül  mások   felé.  Hadd   dicsőítsünk   Téged,  ahogyan   neked   a
   legkedvesebb,  fényedet  árasztva  azokra,  akik  köröttünk  élnek.   Hadd
   hirdessünk  Téged  szavak  nélkül,  életünk  példájával,  annak  megragadó
   erejével,  amit   Érted  cselekszünk,   szívünk  Irántad   érzett   teljes
   szeretetének minden jelével.   (Boldog Kalkuttai Teréz Anya)
667./ Könyörülj  rajtam,  Uram  Jézus  Krisztus,  mint  ahogy  a  jobb   latoron
   könyörültél! Hatalmas kegyelmedbe ajánlom értelmemet, lelkemet,  testemet,
   becsületemet és minden javamat.
   Oltalmazz engem és minden  szerettemet, minden embertársamat a  gonosztól,
   kártól és veszedelemtől.  Öld ki  belőlünk a bűn  átkát, és  add, hogy  új
   életet éljünk!  (Canisius Szent Péter)
               668./ Urunk, Jézus Krisztus,
   aki a kereszt súlya alatt megalázkodva
   kinyilatkoztattad a világnak
   megváltásod árát,
   add meg minden embernek
   a hit világosságát,
   hogy fölismerve Benned
   Isten és az ember Szenvedő Szolgáját,
   legyen bátorságuk követni Téged
   ugyanezen az úton,
   mely a kereszten és a kiüresedésen át
   a vég nélküli életbe vezet.  (II. János Pál pápa) 
669./ Ó, Kereszt, Isten kimondhatatlan szeretete!
   Kereszt, az ég dicsősége!
   Kereszt, örök üdvösség!
   Kereszt, amitől a gonoszok rettegnek!
   Az igazak támasza, keresztények világossága,
   ó, Kereszt, a megtestesült Isten
   érted lett a földön rabszolga;
   az ember általad lett a mennyben király;
   belőled árad az igazi fény
   és győzi le az átkozott éjszakát!
   Te vagy a béke köteléke,
   te egyesíted az embereket
   a közvetítő Krisztusban.
   Te lettél az a lépcső,
   amelyen az ember feljut a mennybe.
   Légy nekünk, hívőknek,
   mindig horgony és oszlop.
   Irányítsd földi tartózkodásunkat,
   vezesd bárkánkat!
   A Keresztben erősödjék hitünk,
   a Keresztben készüljön el mennyei koszorúnk!   (Nolai Szent Paulinus)
670./ Jézus Krisztusom, az örök Atyának Fia, Uram és királyom!
   Mit hagytál te a világra, tieidre, mit örökölhettünk tőled? Mit mondhattál
   mást a  magadénak  a  szenvedésen,  gyötrelmeken  és  szégyenen  kívül,  a
   kereszten kívül, melyen kínlódva fejezted be életed?
   Ha igazi  gyermekeid akarunk  lenni, Uram,  ha örökségünkről  nem  akarunk
   lemondani, akkor  vállalnunk kell  a szenvedést  nekünk is,  s nem  szabad
   elmenekülnünk előle! (Avilai Szent Teréz) 
671./ Hálát adunk neked, Szent Atya, mindenható és örök Isten, Jézus Krisztus, a
   mi Urunk által.
   Böjtben és  megtérésben  készülünk halálból  való  átmeneted  ünneplésére.
   Közeledik  ugyanis  megváltásunk   napja,  amikor   Üdvözítőnk  és   Urunk
   elszenvedte  a  kereszt  büntetését,  tövissel  koronázták,   kicsúfolták,
   testében számos más fájdalmat viselt el, hogy végül saját hatalma erejéből
   föltámadjon.
   Szeretnénk egészen megtisztult szívvel  érkezni ezekhez a szent  napokhoz,
   ezért arra kérünk, Istenünk, Atyánk, Fiad kínszenvedése szeretetéért  moss
   meg minket  minden  bűnünktől,  öltöztess minket  abba  a  varrás  nélküli
   köntösbe, amely mindannyiunkra ráboruló szeretetedet jelképezi.
   A szeretet által te  készíts bennünk áldozatot,  s a megtartóztatás  által
   engedj minket derűsen és bűntől szabadon Asztalodhoz!   (Ókeresztény ima)
672./ Urunk, Jézus,
   aki teljes odaadással fogadtad el
   a kereszthalált üdvösségünkért,
   tégy minket és a világ minden emberét
   keresztáldozatod részesévé,
   hogy létünk és cselekedeteink
   szabad és tudatos részesedés legyenek
   üdvözítő művedben.  (II. János Pál pápa)
673./ Íme, az igaz Istenembernek, a világ Megváltójának jelenlétében állok most.
   Imádlak téged, Üdvözítőm, igaz Isten és igaz ember, szellem és lélek, test
   és vér!
   Hiszem és vallom, hogy az előtt a szent emberség előtt térdelek, akit Szűz
   Mária méhében fogant,  szívén táplált, aki  férfivá növekedvén meghívta  a
   tizenkettőt, csodákat  tett, a  béke és  bölcsesség igéit  hirdette,  majd
   annak idején  a  világ üdvösségéért  a  kereszten függött,  most  pedig  a
   mennyországban uralkodik.
   Dicsérlek és áldalak, Uram, és egészen neked adom magamat. Te vagy  lelkem
   igaz tápláléka, te  vagy az  én örök  gyönyörűségem. Te  vagy az  igazság,
   Krisztusom, te  vagy  az engesztelés,  aki  közöttünk lakozol,  ezért  rád
   bízzuk magunkat, és nem saját magunkra. Ámen.  (John Henry Newman)
674./ Jézus Krisztus, a dicsőséges király békében jött el;
   Isten emberré lett.
   Az Ige testté lett.
   Jézus Krisztus Szűz Máriától született.
   Jézus Krisztus békességben élt az emberek között.
   Jézus Krisztust keresztre feszítették.
   Jézus Krisztus meghalt.
   Jézus Krisztust eltemették.
   Jézus Krisztus föltámadott.
   Jézus Krisztus fölment a mennyekbe.
   Jézus Krisztus győz,
   Jézus Krisztus uralkodik.
   Jézus Krisztus szabadítson meg minket minden bajtól.
   Jézus velünk van.  (Labre Szent Benedek hitvallása)
675./ Segíts rajtam, Uram, hogy tudjak  erős lenni, amikor jön a  megpróbáltatás
   órája! Tégy erőssé és nagylelkűvé,  hogy ne jajveszékeljek és ne  kerüljem
   el azt, aminek történnie kell!  Erősen szembe nézve a kereszttel,  mondom:
   Atyám, a Te hívásodat szeretném benne fölfedezni!  (Romano Guardini)
676./ Urunk, Jézus Krisztus,
   aki elestél az ember bűnének súlya alatt,
   és fölkeltél, hogy magadra vállald és eltöröld,
   add meg nekünk,
   gyenge embereknek az erőt,
   hogy hordozni tudjuk
   mindennapi keresztünket,
   és fölkeljünk eleséseinkből,
   s elmondjuk a következő nemzedékeknek
   üdvözítő hatalmad Evangéliumát.   (II. János Pál pápa)
677./ Uram, izzítsd  fel hitemet  Evangéliumod tanítása  szerint; add,  hogy  ne
   piruljak kereszted miatt, hiszen általa váltottad meg a világot. Ne féljek
   attól, hogy szenvednem kell az igazságért, és ne veszítsem el bizodalmamat
   a megígért jutalomban, hiszen  fáradság árán jutunk  pihenőhöz, s a  halál
   által jutunk át az életbe.
   Krisztusom, te  magadra  vetted  emberi természetünk  gyöngeségét,  de  ha
   kitartóan tanúskodunk melletted,  és megadjuk neked  a tiszteletet, mi  is
   legyőzzük azt, ami  fölött te  már győzelmet arattál,  és megkapjuk,  amit
   megígértél!   (Nagy Szent Leó pápa)
678./ Mindenható örök Isten, Mennyei  Atyánk, tekints végtelen  irgalmasságoddal
   nyomorúságunkra, szegénységünkre és szükségünkre!
   Könyörülj minden  keresztény hívőn,  hiszen egyszülött  Fiad, a  mi  Urunk
   Jézus Krisztus önként a  bűnösök kezébe adta magát,  s a szent  keresztfán
   vérét hullatta értünk!
679./ Uram, ha éhezem, adj nekem valakit, akinek egy darab kenyér kell;
   ha szomjazom, küldj valakit, akinek egy pohár vízre van szüksége;
   ha fázom, küldj valakit, hogy felmelegítsem;
   ha szomorú vagyok, hozz valakit, hogy megvigasztaljam;
   ha keresztem nehézzé válik, add, hogy megoszthassam valakivel a sajátját;
   ha szegény vagyok, vezess el valakihez, aki nélkülözik;
   ha nincs időm, adj valakit, akit pár pillanatig szolgálhatok;
   ha megaláznak, add, hogy valakinek dalolnom kelljen;
   ha elbátortalanodom, küldj valakit, hogy bátorítsam;
   ha  mások  megértéséért  kiáltok,  adj  valakit,  akinek  az  enyémre  van
   szüksége: ha  arra  vágyom,  hogy  törődj   velem,  küld

Szólj hozzá!


2010.03.18. 20:02 nyuszi1948

Imák 34

640./ Szűz Mária,  anyja minden  meghívott  férfinak és  nőnek, engedd,  hogy  a
   híveknek meglegyen  az erejük  ahhoz, hogy  nyíltan feleljenek  az  isteni
   szólításra,  legyenek  vidám  tanúi  az   Isten  és  a  felebarát   iránti
   szeretetnek. Sion fiatalos leánya, te hajnalcsillag, aki az emberiség lépteit a  jövőbe
   kíséred, irányítsd az új  évezred fiatalságát arra, Aki  itt van mint  "az
   igazi világosság, amely megvilágosít minden embert".   (II. János Pál pápa)
641./ Kérünk téged, Urunk,
   légy segítőnk és oltalmazónk,
   szabadítsd meg azokat,
   akik közülünk szorongattatást szenvednek;
   az alázatosaknak irgalmazz,
   az elesetteket karold fel,
   az ínségeseket segítsd,
   a betegeket gyógyítsd,
   néped tévelygőit térítsd meg.
   Tápláld az éhezőket,
   váltsd ki foglyainkat,
   támogasd a gyöngéket,
   vigasztald a kislelkűeket.
   Hadd ismerje meg minden nép,
   hogy egyedül te vagy az Isten
   és a te Fiad, Jézus Krisztus,
   mi pedig a te néped és nyájad juhai vagyunk. (Római Szent Kelemen)
642./ Ó, Jézusom, Megváltóm, itt vagyok  lábaidnál! Szeretem, dicsérem és  áldom
   egész szívemből isteni  gondviselésedet mindenért, amit  rám küldtél  vagy
   megengedtél. Mert mindaz,  ami általad történik,  jó és csodálatra  méltó.
   Szent akaratod történik mindenben és minden által, bármennyire  lázadozzék
   is  ellene  természetem.   Legyen  áldott  és   imádott  isteni   végzésed
   mindörökké! Ég és  föld előtt  megvallom, teljes  szívemből hiszem,  Uram,
   hogy igazságos  vagy, és  hogy ezt  a szenvedést,  sőt, sokkal  többet  is
   megérdemlek bűneimért. Azért ezt a megpróbáltatást szívemből vállalom a te
   dicsőségedre, igazságod  kiengesztelésére, szent  akaratod  teljesítésére,
   szenvedésed iránti tiszteletből, melyet bűneimért viseltél el.  (Eudes Szent János)
643./ Add Uram, hogy egyek legyünk minden testvérünkkel, a legtávolabbiakkal is,
   azokkal  is,  akikkel  másképp  bánsz,  mint  velünk.  Te  taníts   minket
   szeretetre, hadd  kamatoztassuk adottságainkat  hátrányos helyzetben  lévő
   testvéreink javára.
   Add, hogy  testvér módjára  szeressük őket,  hogy megosszuk  velük  minden
   javunkat, eléjük sietve felkínáljuk nekik, és könyörögjünk, hogy  fogadják
   el. (Boldog Charles de Foucauld)
644./ Uram, Istenem,  gyarapítsd, sokasítsd  Egyházadat, és  egyesíts  mindenkit
   egységben. Tedd, hogy a  nép feddhetetlenül éljen,  egyetértő legyen a  te
   igaz hitedben és annak megvallásában.
   Sugalld szívükbe tanításod szavát! Hiszen a te ajándékod, hogy  elfogadtál
   Krisztusod evangéliumának hirdetésére, és arra késztettél, hogy jó,  neked
   kedves cselekedeteket vigyünk végbe.  (Szent Metód)
645./ Nekem Te  vagy az  Uram, akinek  akaratát a  sajátoménál jobban  szeretem!
   Mivel nem tudok  állandóan szavakkal  imádkozni; ha  valaha is  imádkoztam
   igazi odaadással, most halld meg kiáltásomat!
   Fogadd kegyesen a Téged kérlelő  odaadást, mint végtelen kiáltást; s  hogy
   szavaim még méltóbbak legyenek a meghallgatásra, adj imádságomnak erőt  és
   állhatatosságot!
646./ Isten, ki hatalmas vagy, s kinek szolgája lettem, kérlek téged, és  mindig
   is állhatatosan kérni foglak, hogy kiérdemelhesselek Téged.
   Nem valamiféle földi  jókra akarok  szert tenni; azt  kérem, amit  érdemes
   kérnem: Tenmagadat egyedül!   (Kölni Szent Brúnó)
647./ Urunk, irgalmas Isten, szentséges, hatalmas;
   te vagy a békesség, te vagy az egység,
   te vagy a tisztaság, te vagy a jóság.
   Atyja és Ura vagy mindazoknak,
   akik szívükben békés gondolatokat táplálnak.
   Adj nekünk alázatosságot,
   reményt és erős hitet!
   Add hogy a szeretet Lelke,
   a te Lelked ékesítsen minket;
   segíts egymáshoz tiszta szeretetben
   közelednünk, mert ez minden parancs
   foglalata és beteljesítése.
   Segíts, hogy a békesség és az egyetértés
   fiai lehessünk, és így méltók legyünk rá,
   hogy boldognak nevezzen minket szent Fiad!
   Általa és vele legyen neked dicsőség
   és hatalom a jóságos Szentlélekkel együtt! Ámen. (Jeruzsálemi Szent Cirill)
648./ Add Istenem, hogy szeressük egymást!  Add, hogy minden embert  szeressünk,
   még ellenségeinket  is;  nem azért,  mivel  testvéreink, hanem  hogy  azok
   legyenek! Add, hogy mindig égjen bennünk ez a testvéri szeretet, a testvér
   mint olyan iránt, és az ellenség iránt,hogy a szeretettől testvér legyen.
   Add megértenem, hogy amikor egy  barátot szeretek, egy testvért  szeretek;
   már velem van, már bekapcsolódott a minden embert átfogó egységbe.
   Add, Uram,  hogy szeressek,  és  testvéri szeretettel  szeressek!  Áradjon
   egész szeretetem  a keresztények  felé, az  Egyház minden  tagja felé,  ó,
   Jézusom!  Add,  hogy  szeretetem  kiterjedjen  az  egész  világra,  a   te
   szereteted által, hogy tagjaid átöleljék az egész világot!  (Szent Ágoston)
649./ Atyánk! Itt vagyok  szolgáltadra, a  Te gyermeked,  hogy rajtam  keresztül
   folytasd szereteted munkáját a világban  azáltal, hogy Jézust adod  nekem,
   rajtam keresztül  másoknak és  az egész  világnak. Imádkozzunk  egymásért,
   hogy Jézus szerethessen bennünk és  általunk azzal a szeretettel,  mellyel
   az Atya szereti Őt.   (Boldog Kalkuttai Teréz Anya) 
650./ Élő Isten! Te a dicsőítés  lelkülete által kiemelsz minket önmagunkból  és
   kétségeinkből. Ránk, Krisztus  szegényeire bíztad a  reménység titkát,  és
   segítesz minket,  hogy mindenek  előtt életünkkel  tudjuk azt  közvetíteni
   mások felé. (Roger testvér imája)
651./ Mennyi Atyánk,  te  ismered  szívünk gondolatai  és  érzéseit.  Add,  hogy
   valóban neked tetsző  legyünk böjtölésünk  a nagyböjti  időben. Add,  hogy
   testünk fegyelmezése feléd  irányítsa lelkünket,  amelyet megtisztítasz  a
   bűnbocsánat szentsége által.
   Urunk Jézus, aki jelen vagy minden elesettben, szegényben és nélkülözőben!
   Segíts minket, hogy  a Te arcodat  lássuk mindazokban, akiknek  segítséget
   nyújtunk tiszta szívvel nyújtott adományainkkal.
   Szentlélek Isten!  Segíts  minket, hogy  ne  veszítsük el  türelmünket  és
   kedvünket, hanem  kitartóan tudjunk  mindig  Istenhez fordulni,  aki  után
   vágyakozunk.  Siess  segítségünkre,   amikor  nem   tudjuk,  hogy   miként
   imádkozunk helyesen! 
652./ Jézus Krisztus, minden szeretet Szeretete!
   Te mindig bennem élsz, még ha nem is tudok róla.
   Te akkor is velem voltál, amikor megfeledkeztem rólad.
   Szívemnek szívében rejtőztél, de máshol kerestelek.
   Még ha távol maradok is Tőled, Te mégis vársz rám.
   És egyszer eljön a nap, mikor így szólhatok hozzád:
   Föltámadt Krisztus! Te vagy az életem!
   Krisztus, hozzád tartozom;
   Krisztus a Tiéd vagyok.   (Roger testvér imája)
653./ Jézus, Te vagy az Istenem.
   Jézus, Te vagy az életem.
   Jézus, Te vagy az egyedüli Szeretet.
   Jézus, Te vagy a Minden a mindenben.
   Jézus, Te vagy minden javam.
   Jézus, szeretlek teljes szívemmel, egész lényemmel.
   (Boldog Kalkuttai Teréz Anya)
654./ Jézus, ártatlanság Báránya, te a bűnösök magatartásával léptél  Keresztelő
   János elé; vezess bennünket is a Jordán vizeihez! Ott óhajtunk találkozni,
   hogy megvalljuk vétkeinket és megtisztulhassunk tőlük.
   És ahogy akkoriban megnyílt az ég, és fölhangzott a mennyei Atya  szózata,
   aki  kedvét  lelte   Benned:  kérjük,  hogy   a  próbatételt   győzelmesen
   megállhassuk,  és   helyesen  éljünk   a  nagyböjt   idején,  hogy   aztán
   feltámadásod hajnalhasadtán mi is meghallhassuk Mennyei Atyánk szavát, aki
   gyemekeivé fogad bennünket!   (Boldog XXIII. János pápa)
655./ Irgalmas Uram,  jóságos Uram,  bátorságot  adtál, hogy  megérezzem:  neked
   szükséged  van  rám.   Adj  erőt,  hogy   szeretni  tudjam  a   társadalom
   kivetettjeit, úgy, ahogyan  te szeretsz  engem, és  ahogyan szükséged  van
   rám. Uram, te tudod, mit  jelent kitaszítottnak lenni, legszegényebbnek  a
   szegények között.
   A gazdag ember, a jómódú asszony is lehet kirekesztett, de lehet a szegény
   is a tőled kapott parányi földön.
   Add,  hogy  evilági  országodban  mindannyian  gazdagok  lehessünk,  annak
   tudatában, hogy neked szükséged van ránk, s hogy nekünk is szükségünk  van
   egymásra!   (Boldog Kalkuttai Teréz Anya)
656./ Ó Jézus,  emlékeztess,  hogy  amikor  Istent  Atyánknak  szólítjuk,  Isten
   gyermekeként viselkedjünk!  Ha nekünk  örömünk  telik Atyánkban,  neki  is
   kedvét kell találnia bennünk.
   Atyánk,  hadd   legyünk   templomod,  amelyben   az   emberek   felismerik
   jelenlétedet!
657./ Szeretlek, Uram,  de nem  azért, mert  égi örömöket  ígérsz nekem,  s  nem
   azért, mert félek  a gyötrelmek helyétől,  ha letérnék utadról.  Szeretnem
   kell, Uram, mert  a keresztfán szörnyű  gyötrelmeket szenvedtél s  gúnynak
   céltáblája voltál értem. Szeretnem kell, ha sebes testedet, töviskoronádat
   nézem, szeretnem kell szégyenedért és halálodért.
   Te magad és  szereteted indítja  híveid szívét  a szeretetre:  mennyország
   nélkül is tieddé teszi, s pokol nélkül is visszatartja a bűntől.
   Nem  jutalom  és  nem  büntetés   miatt  szeretlek  Uram,  hanem   egyedül
   szeretetedért! Ha nem remélném a mennyországot, én akkor is  változatlanul
   szeretnélek téged!   (Avilai Szent Teréz)
658./ Ó Jézus,  emlékeztess,  hogy  amikor  Istent  Atyánknak  szólítjuk,  Isten
   gyermekeként viselkedjünk!  Ha nekünk  örömünk  telik Atyánkban,  neki  is
   kedvét kell találnia bennünk.
   Atyánk,  hadd   legyünk   templomod,  amelyben   az   emberek   felismerik
   jelenlétedet! 
659./ Szeretlek, Uram,  de nem  azért, mert  égi örömöket  ígérsz nekem,  s  nem
   azért, mert félek  a gyötrelmek helyétől,  ha letérnék utadról.  Szeretnem
   kell, Uram, mert  a keresztfán szörnyű  gyötrelmeket szenvedtél s  gúnynak
   céltáblája voltál értem. Szeretnem kell, ha sebes testedet, töviskoronádat
   nézem, szeretnem kell szégyenedért és halálodért.

Szólj hozzá!


2010.03.18. 19:59 nyuszi1948

Imák 33

613./ Ó, Jézusom, te azt mondtad: "Én vagyok a kapu. Ha valaki általam megy  be,
   üdvözül." Nem  akarom beérni  azzal,  hogy szavaidat  olvasom,  elmélkedem
   róluk, helyeslem,  csodálom,  hirdetem.  Segíts  Uram,  hogy  alkalmazzam,
   éljem, hogy  átvigyem életembe!  Add, hogy  hitből éljek,  félretegyem  az
   emberi okoskodást, ami őrültség  előtted, és életemet isteni  bölcsességed
   szavai szerint irányítsam, ami őrültség az emberek előtt.
   (Boldog Charles de Foucauld)
614./ Mindenható  Vigasztaló  Lélek,  szomorúak  kegyes  vigasztalója,  hatalmas
   erőddel hatolj  be  szívem bensejébe;  ó,  jóságos vendég,  vidámítsd  meg
   ragyogó fényességed villámával lelkem minden sötét zugát, és meglátogatva,
   termékenyítsd meg  bőséges harmatoddal  mindazt, amit  a hosszú  szárazság
   szikkadttá és nyomorúságossá tett! Oltsd szomjamat szereteted  patakjából,
   hogy többé  ne  akarjam  ízlelni  a  világ  hiú  édességét!  Taníts,  hogy
   megtegyem akaratodat, mivel te vagy az én Istenem!
   (Canterbury Szent Anzelm) 
615./ A kánai házaspár imája
   Köszönjük neked, Jézus, hogy  megtisztelted házunkat, eljöttél hozzánk,  s
   ezáltal még nagyobbá tetted örömünket házasságkötésünk napján!  Köszönjük,
   hogy jelen vagy közös életünk  első perceiben, megáldod szeretetünket,  és
   kérjük, hogy maradj velünk életünk minden napján és maradjon bennünk a  Te
   szereteted! Különösen is hálásak vagyunk  neked azért, hogy nem  engedted,
   hogy a bor hiánya miatt szégyen  érjen minket és vége szakadjon az  ünnepi
   örömnek. Nem tudjuk, miként tudtál ilyen csodát tenni, de biztosak vagyunk
   benne, hogy rendkívüli az, amit  tettél, olyan cselekedet, amit ember  nem
   tud véghezvinni. Köszönjük, hogy isteni erőddel segítesz nekünk bajainkban
   és mindig  számíthatunk  rád  gondjainkban.  Maradj  velünk  mindig,  hogy
   jótetteidet látva hinni tudjunk  benned és hinni tudjuk,  hogy te vagy  az
   Isten Fia. Köszönjük, hogy  bármikor kérhetjük édesanyád közbenjárását  és
   ígérjük, hogy szavait megfogadva üdvösségünk érdekében mindent megteszünk,
   amit kérsz tőlünk. Ámen. 
616./ Áldjon meg ma, édes Jézusom, a te lelked.
   Áldjon meg isteni fölséged.
   Áldjon meg a te termékeny emberséged.
   Legyen áldása oly hathatós,
   hagyja isteni bőkezűséged rajtam
   áldásodnak oly világos jeleit,
   hogy győzhetetlen szeretettel
   felbonthatatlanul veled legyek,
   és régi magamat egészen elhagyjam.
   Tégy tökéletessé szeretetedben! 
617./ Légy áldott, Teremtőm és Uram! Ne vedd rossz néven, ha úgy szólok  hozzád,
   mint sebesült az orvoshoz, mint szenvedő ahhoz, aki meg tudja vigasztalni,
   mint szegény a minden jóval bővelkedő gazdaghoz.
   A sebesült ezt  mondja: Ó, orvos,  ne vess meg  engem, sebesültet,  hiszen
   testvérem vagy! És te, aki a  legjobb vigasztaló vagy, ne vess meg,  mivel
   aggodalomban vagyok,  hanem  adj  nekem  szívedben  pihenőt,  és  add  meg
   érzékeimnek vigasztalásodat!
   A szegény  ezt  mondja:  Ó, te,  aki  gazdag  vagy, s  nincs  semmire  sem
   szükséged,  nézz  rám,  aki  elgyöngültem  az  éhségtől;  fordítsd   felém
   tekinteted, mert ruhátlan vagyok, adj nekem ruhát, hogy fölmelegedjek!
618./ Mindenható és legjobb Uram, figyelmesen vizsgálom bűneim sebeit,  melyeket
   már gyermekkorom óta  hordok. Sírok,  mert haszontalanul telt  el az  idő.
   Erőm  nem  elegendő,  hogy  kitartsak  a  fáradozásban,  erőim  hiúságokra
   pazaroltam.
   Mivel  te  vagy  minden  jóság   és  irgalom  forrása,  hozzád   könyörgök
   kegyelemért  és  irgalomért,  könyörgök,  irgalmazz  nekem!  Érintsd   meg
   lelkemet szerető kezeddel, hiszen te vagy a legjobb orvos, vigasztald  meg
   lelkemet, hiszen te vagy a legjobb vigasztaló!
   (Svédországi Szent Brigitta)
619./ Mária, reménység anyja,  légy velünk!  Taníts minket, hogy  az élő  Istent
   hirdessük; segíts  tanúskodnunk Jézusról,  az egyetlen  Üdvözítőről;  tégy
   minket szolgálatkésszé a felebarát  iránt, befogadóvá a rászorulók  iránt,
   tégy  az   igazságosság   megvalósítójává  és   egy   igazságosabb   világ
   szenvedélyes építőivé;  járj  közben  értünk,  hogy  úgy  munkálkodjunk  a
   történelemben, hogy bizonyosak legyünk az Atya tervének teljesedésében. Új
   világ Hajnala,  mutasd  meg, hogy  a  reménység anyja  vagy,  és  virrassz
   felettünk. 
620./ Jó vagy, Uram, a lélekhez, amely Téged keres. Milyen vagy akkor ahhoz, aki
   megtalált? De éppen az a csodálatos, hogy senki sem kereshet Téged, hacsak
   előbb már  meg  nem talált.  Azt  akarod, hogy  megtalálván  keressünk  és
   keresvén megtaláljunk.  Igen, kereshetünk  és megtalálhatunk,  de meg  nem
   előzhetünk! Mert ha mondjuk is: "Kora reggel eléd száll imádságom",  mégis
   kétségtelen, hogy  lagymatag  minden  imádság,  amelyet  nem  előz  meg  a
   kegyelem ihlete. (Clairvaux-i Szent Bernát)
621./ Mária, Béke  Királynője,  oltalmazd  az emberiséget!  Virrassz  az  összes
   keresztény  fölött:  járják   hűségesen  az  egység   útját  a   kontinens
   egyetértésének kovászaként;  virrassz a  fiatalok fölött,  akik a  jövendő
   reményei, hogy  nagylelkűen kövessék  Jézus hívását.  Virrassz a  nemzetek
   vezetői fölött:  tekintsék  feladatuknak  a közös  ház  építését,  melyben
   megbecsülik minden egyes emberméltóságát és jogait.
622./ Teremtő   Istenünk!    Csodáljuk    teremtett   világod    szépségét.    A
   világmindenséget  Igéd  teremtette.  Amikor  életünk  összeomlik,   Hozzád
   könyörgünk, újítsd meg rajtunk csodálatos munkádat. Szakadásaink  botránya
   ellenére egy hangon mondjuk: Igéd  sosem hagyja abba új dolgok  teremtését
   összetört  életünkben  és   szívünkben.  Adj   nekünk  biztatást   teremtő
   alkotásra. Imádkozunk, hogy  az egység amit  egyházaink számára  keresünk,
   szolgáljon az egész emberiség egységének megvalósítására. Ámen.
623./ Könyörületesség Istene!  A Te  szabadító  szavad szólított  meg  bennünket
   Jézusban. Az  Ő közbenjárása  által kérünk  Téged, nyisd  meg füleinket  a
   csend   összeesküvésében   foglyul   ejtett   emberek   nem    kiáltásának
   meghallására.  Add,  hogy   Jézus  oldja  fel   nyelvünket,  hogy   együtt
   hirdethessük  gyógyító  szeretetét  azoknak,  akik  csendben   szenvednek.
   Erősíts bennünket, hogy a közös keresztség kegyelmében megerősödjünk, és a
   Krisztusban való  egységünk segítsen  arra, hogy  reménységet nyújtsunk  a
   reményteleneknek. Add, hogy  együtt hirdethessük az  Úr Jézus  Krisztusban
   való szabadulásunkat. Ámen.
624./ Jöjj Szentlélek, hogy tapasztalhassuk jelenléted ajándékait az egység felé
   vezető zarándok  utunkon.  Add  nekünk  a belső  erőt,  hogy  az  öröm  és
   reménység tanúi lehessünk a világban. Lelked tegyen eggyé bennünket. A  Te
   hangod adja meg nekünk a megfelelő szavakat, hogy megvallhassuk együtt  Úr
   voltodat és megtörjük a pusztító  némaságot. Életnek és szeretetnek  Lelke
   újíts meg bennünket egységünkben. Ámen. 
625./ Örökkévaló Isten! Te vagy azok reménye, akikről a világ elfeledkezett.  Te
   meghallod a sebzett  szívek kiáltását és  az elkeseredett lelkek  hangját.
   Lelked erejével taníts  bennünket arra, hogy  fülünkkel halljunk, hogy  el
   tudjuk érni  azokat, akik  kényszerű csendben  szenvednek, és  gyógyulásra
   vágyódnak. Mint Krisztusban  egy testet formálj  bennünket az  együttérzés
   közösségévé, továbbá kegyelmed és igazságod prófétai jelévé. Ámen.
626./ Isten, oltalmunk  és megváltónk!  Halld meg  azok hangját,  akiknek  nincs
   hangjuk, nyisd meg szájukat, hogy szólni tudjanak és adj nekik  igazságot,
   gyógyulást, örömöt és békességet. Nyisd  meg füleinket, hogy meghalljuk  a
   szenvedők kiáltását! Nyisd meg szánkat,  hogy szólni tudjunk értük,  nyisd
   meg szívünket, hogy szolgálhassunk az ő megerősödésükért. Ámen.
627./ Teremtő Isten! Szóltál  és a világot  jónak teremtetted. Feltámadott  Fiad
   közben jár értünk, és Lelked elvezet minden igazságra. Bocsáss meg nekünk,
   amikor hallgatásunkkal  kárt  okozunk a  világnak  és az  igazságról  való
   hallgatásunkkal  Fiad  munkájának  is  akadályozói  leszünk.  Add  nekünk,
   egyéneknek és  közösségeknek a  bátorságot, hogy  szeretetben, egy  hangon
   tudjuk kimondani az  igazságot, és ezzel  megjelenítsük szenvedőkkel  való
   együttérzésedet. Küldj  ki  az Evangélium  hirdetésére  Jézus  Krisztusnak
   nevében, akiben az Ige testté lett közöttünk. Ámen.
628./ Életnek adója  és  megtartója!  Köszönjük Neked,  hogy  ismered  és  érted
   szenvedéseinket. Krisztusban magadra vetted erőtlenségünket, és az Ő sebei
   által van gyógyulásunk. Amikor elborít az elkeseredés, adj nekünk hitet és
   bátorságot. Az AIDS, a rák, a malária és a háborúk szenvedéseiben  szemben
   szabadíts  meg  minket  a  reménytelenségtől.  Amikor  úgy  érezzük,  hogy
   szenvedéseink mögött  eltűnik  az  élet  értelme,  fordítsd  tekintetünket
   Krisztus felé, aki szenvedett és mégis győzött és aki bennünket megváltott
   népévé tett. Az Ő nevében kérünk. Ámen.
629./ Úr Isten,  akit mi  szeretünk! Fiad  keresztje előtt  elmélkedünk a  világ
   szenvedéséről. Ez a  világ vágyakozik  a Te szabadításod  után. Add,  hogy
   örvendezve hirdethessük Fiad győzelmét, aki halálával legyőzte a halált és
   feltámadott életét kínálja nekünk a  halál és a gonoszság erőivel  szemben
   Húsvét reggelén és életünk minden napján. Ámen.
630./ Mária, ajándékozd nekünk Jézust! Segíts, hogy Őt kövessük és Őt szeressük!
   Ő az Egyház,  Európa és  az emberiség reménye,  Ő velünk  és közöttünk  él
   Egyházában.
   Veled együtt mondjuk: "Jöjj  el, Úr Jézus!" A  dicsőség reménye, melyet  Ő
   árasztott a szívünkbe, teremje meg az igazságosság és a béke gyümölcseit!
631./ Uram! Vezess engem a halálból az életre, a hazugságból az igazságra.
   Vezess engem a kétségbeesésből a reménységre, a félelemből a bizalomra.
   Vezess engem a gyűlöletből a szeretetre, a háborúból a békére.
   Engedd, hogy  béke töltse  be  szíveinket, a  mi  világunkat és  az  egész
   világmindenséget!   (Boldog Kalkuttai Teréz Anya))
632./ Szűz Mária,  a Magasságbelinek  alázatos leánya,  benned csodálatos  módon
   beteljesedett az isteni  hívás titka.  Te képmása vagy  annak, amit  Isten
   véghezvisz abban, aki rábízza magát.
   Benned a Teremtő szabadsága felemelte a teremtmény szabadságát. Az, aki  a
   te öledben  megszületett, egyetlen  akarással egyesítette  Isten  gyógyító
   szabadságát az  engedelmes emberi  követéssel. Hála  a te  igen-szavadnak,

Szólj hozzá!


2010.03.18. 19:57 nyuszi1948

Imák 32

588./ Ó,  Mária,   aki  rád   tekint,   vigasztalást  nyer   minden   bánatában,
   megpróbáltatásában és fájdalmában, győz minden kísértésen.
   Te erős vagy és hatalmas. Aki  állandó harcban áll, Hozzád siessen! Te  az
   alázat anyja vagy, és  a gonosz lelket  semmi sem űzi  el jobban, mint  az
   alázat.
   Aki nem tudja, kicsoda Isten, hozzád folyamodjék, Mária.
   Aki nem tudja akaratát elfogadni, hozzád forduljon, Mária.
   Aki nem talál irgalmat Istennél, meneküljön hozzád, Mária.
   Aki gyöngesége miatt elfárad, hozzád folyamodjék, Mária.
   Hozzád folyamodjon, hozzád meneküljön! 
589./ Én Uram és én Istenem, milyen titokzatosak a te csodáid!
   Olyanok vagyunk itt  a földön,  mint az együgyű  pásztorfiúk: azt  hisszük
   néha, megértünk téged.
   De hogyan lehetne ez igaz, amikor önmagunkat sem értjük meg?
   (Avilai Szent Teréz)
590./ Követünk téged, Úr Jézus, de hogy követhessünk, ragadj meg bennünket, mert
   tenélküled senki sem képes felemelkedni.
   Hiszen te vagy az út, az igazság,  az élet, a képesség, a hit, a  jutalom.
   Végy fel bennünket mint út, erősíts mint igazság, éltess mint élet.
   (Szent Ambrus) 
591./ Istenem, munkálj bennem, bűnösben, hatalmas kegyelmeddel, hogy készségesen
   magamhoz öleljem parancsaidat,  és a talentumokat,  amelyeket rám  bíztál,
   sokszorosan  gyümölcsöztessem  dicsőségedre.  A  te  dicséretedben,  a  te
   dicsőítésedben akarok élni, ó, Uram, szívbéli bizakodásban és örömben.
   Buzgósággal  akarom  ápolni   a  szent  lámpa   tüzét,  Krisztusom,   hogy
   örömujjongással mehessek  eléd, ó,  Jegyese a  halhatatlan Léleknek,  hogy
   hálát mondhassak neked és dicséretet mindörökké. Ámen.   (Szent Efrém)
592./ Istenem, irgalom forrása,
   hozzád fordulok, én bűnös,
   mert telve vagyok bűnnel és te megtisztíthatsz.
   Ó, igazság napja, világosíts meg egy világtalant!
   Ó, örök orvos, gyógyíts meg egy sebesültet!
   Ó, királyok Királya, öltöztess fel egy mezítelent!
   Ó, Közvetítő Isten és az ember között,
   nyújts engesztelést egy vádlottért!
   Ó, jó Pásztor, vezess vissza
   az akolba engem, tévelygőt!
593./ Istenem,  aki  irgalmas  vagy  a  nyomorulthoz,  bocsáss  meg  nekem,  egy
   bűnösnek, adj életet egy halottnak, megigazulást egy gonosznak,  kegyelmed
   kenetét egy megkeményedett szívnek.
   Végtelenül kegyes Isten, hívj vissza engem, egy szökevényt, vonzz magadhoz
   egy lázadót, emelj föl  egy elesettet, támogasd a  lábon állót, vezesd  az
   úton haladót! Ámen.   (Aquinói Szent Tamás)
 
594./ Istenünk, aki szereted az embereket,
   megvalljuk neked bűneinket,
   eléd tárjuk gyöngeségeinket,
   és arra kérünk, légy a mi erőnk!
   Bocsásd meg a múltban elkövetett
   valamennyi bűnünket és vétkünket,
   tégy minket új emberré!
   Hadd legyünk tiszta és folt nélküli szolgáid. 
595./ Urunk,  minden  ember  Istene,   a  történelem  bizonyos  korszakaiban   a
   keresztények  olykor  engedtek  a  türelmetlenség  módszereinek,  és   nem
   követték a  szeretet  nagy parancsát,  s  így eltorzították  jegyesed,  az
   Egyház  arcát.   Légy   irgalmas   bűnös  gyermekeidhez   és   fogadd   el
   elhatározásunkat, hogy az igazságot a szeretet édességével akarjuk keresni
   és előmozdítani, tudván, hogy az igazság csak a saját erejével érvényesül!
   (II. János Pál pápa) 
596./ Krisztus Jézus!
   Veled lehetővé válik, hogy megismerjük  Istent, csak engednünk kell,  hogy
   átjárja életünket, ami  már befogadtunk az  Evangéliumból - bármily  kevés
   legyen is  az. Ez  a kevés  éppen elég  ahhoz, hogy  napról napra  előrébb
   jussunk, hisz Te nem "megérkezett embereknek" szeretnél minket.  Krisztus,
   a  Te  szegényeid  maradunk  egész  életünkben,  emberek,  akik  a   maguk
   egyszerűségében igyekszünk bizalmunkat a hit titkába vetni.
   (Roger testvér imája) 
597./ Add meg nekem, Krisztusom, az állandó vágyat, hogy téged kövesselek minden
   cselekedetemben.
   Add,  hogy  szüntelenül  azon  elmélkedjek,  hogyan  kövesselek,  és   úgy
   viselkedjek, amint te viselkedtél.
598./ Segíts engem,  Uram, hogy  mindenről lemondjak,  ami nem  kizárólag  Isten
   tiszteletére és dicsőségére szolgál, és azt a te szeretetedért tegyem,  ó,
   Jézus, akinek ebben az életben nem  volt más élvezeted, és nem is  akartál
   más örömet,  csak azt,  hogy meg tedd  Atyád akaratát.  Ez volt  életed  és
   táplálékod.
   Ó, Uram, add, hogy tiszta és tökéletes szeretettel, az öröm, az élvezet, a
   vigasztalás és a dicséret érdeke nélkül szolgáljalak téged!
   (Keresztes Szent János)
599./ Uram, eladott  rabszolgaként  kiáltok  hozzád,  hallgass  meg,  ki  minket
   megváltasz!  Eladtam  magam  a  gonoszság  birodalmának,  és  fizetségként
   megízleltem a  tiltott  fa  fukarul adott  élvezetét.  Ezt  kiáltom:  Hozd
   egyenesbe, amit én elrontottam, vezesd lépteimet a te szavaid szerint!
   Egészen meg vagyok görnyedve gonoszságom súlya alatt, a te szavad  azonban
   az igazság zsinórmértéke. Uram, egyenesíts ki engem a te igazságod mértéke
   szerint!   (Szent Ágoston) 
600./ Uram, segíts ki engem a bajból,
   mert semmit sem ér az emberek segítsége.
   Hányszor nem találtam hűséget ott,
   ahol nagyon számítottam reá.
   És hányszor leltem ott,
   ahol ingyen sem reméltem!
   Lám, ennyit ér az emberekbe vetett bizakodás;
   az igazak életének megoldása
   benned van, Istenem.
   Áldott légy, Uram, Istenem,
   mindenért, ami történik velünk.   (Kempis Tamás)
601./ Jézus  Krisztus!  Evangéliumodban  így  szólsz  hozzánk:  miért  aggódtok?
   Aggodalmaskodással  semmin   nem  tudtok   változtatni!  Te   minden   nap
   megajándékozol minket  a hit  élő  forrásaiból fakadó  békességgel,  amely
   nélkülözhetetlen  számunkra,  ha  Téged  szeretnénk  követni,  és   Benned
   újjászületni. (Roger testvér imája)
602./ Üdvözítőnk,  Akit  az  Atya  küldött,  hogy  kinyilatkoztasd  az  irgalmas
   szeretetet, adj Egyházadnak  olyan fiatalokat,  akik készek  arra, hogy  a
   mélyre  evezzenek  és  a  testvérek  körében  kinyilvánítsák  megújító  és
   üdvözítő jelenlétedet.
   Szent Szűz, Megváltónk  Édesanyja, biztos  vezetőnk Isten  és a  felebarát
   felé,  Te,   aki   szíved   mélyén   megőrizted   Jézus   szavait,   anyai
   közbenjárásoddal oltalmazd a családokat  és az egyházi közösségeket,  hogy
   segítsék a gyermekeket és  a fiatalokat, amikor  az Úr hívására  nagylelkű
   választ kell adniuk. Ámen.   (II. János Pál pápa) 
603./ Ó,  Mária!  Te  olvasol  a  szívemben,  látod  vágyam,  hogy  kutassam  az
   igazságot, gyakoroljam az erényt,  okos és igaz  legyek, erős és  türelmes
   testvéreimmel.
   Ó,  Mária!  Segíts,   hogy  kitartsak  szándékomban,   és  Jézus   hűséges
   tanítványaként  éljek,   így   építsem   a   keresztény   közösséget,   és
   megörvendeztessem a Katolikus Egyházat.
   Anyám, téged köszöntelek  reggel és este;  terád gondolok az  utcán; a  te
   sugallatodat és erősítésedet várom, hogy teljesítsem földi hivatásom szent
   kötelezettségeit, megdicsőítsem Istent, és elnyerjem az örök üdvösséget.
   Ó, Mária! Amint te Jézus mellett  álltál Betlehemben és a Golgotán, én  is
   úgy akarok Jézus mellett maradni!
   (Boldog XXIII. János pápa) 
604./ Neked szenteljük magunkat, Urunk:
   fogadj el minket, igazság Istene,
   fogadd el népedet,
                   és töröld el minden bűnét;
   add, hogy becsületességben
   és ártatlanságban éljen.
   Legyenek valamennyien
   választottak és szentek,
   s kapjanak helyet angyalaid sorában!   (Ókeresztény imádság)
605./ Jézus Krisztus!
   Te nem  akarod,  hogy  bármelyikünk  benső  kínoktól  gyötrődjön.  Eljössz
   hozzánk, hogy  megvilágítsd számunkra  az emberi  szenvedés  misztériumát,
   amely segít minket, hogy bensőséges kapcsolatba kerüljünk Istennel.
   Vigasztaló Szentlélek! Tégy minket  készségessé, hogy enyhíteni tudjuk  az
   ártatlanok   szenvedésének   fájdalmát,   és   figyeljünk   azokra,   akik
   megpróbáltatásokon mennek  keresztül,  s így  életük  Krisztus  szentségét
   sugározza.   (Roger testvér imája)
606./ Aki benned bízik, Uram,
   és őszinte szívvel téged keres,
   az nem könnyen botlik el.
   Ha pedig mégis bajba jut,
   ha mégannyira belékeveredik is,
   te egykettőre kimented, megvigasztalod,
   mert te nem hagyod el véglegesen
   a benned bizakodót.
   Ritka a hű barát,
   aki barátja mellett minden rosszban kitart.
   Te, Uram, csak te vagy
   a fogyhatatlanul hű mindenben,
   kívüled senki más.  (Kempis Tamás) 
607./ Milyen  nagy  a  te  irgalmasságod,  Krisztus  Urunk,  milyen  nagy  a  Te
   jóindulatod  és  jóságod,  hiszen  megengeded,  hogy  Isten   jelenlétében
   imádkozzunk és Őt Atyánknak nevezzük! Ahogy Te Isten Fia vagy, úgy  minket
   is fiaknak hívnak.
   Saját magától senki sem merte volna imájában ezeket a szavakat  használni,
   arra volt szükség, hogy Te magad bátoríts erre.
   Ó Jézus,  emlékeztess,  hogy  amikor  Istent  Atyánknak  szólítjuk,  Isten
   gyermekeként viselkedjünk!  Ha nekünk  örömünk  telik Atyánkban,  neki  is
   kedvét kell találnia bennünk. Atyánk, hadd legyünk templomod, amelyben  az
   emberek felismerik jelenlétedet!   (Szent Ciprián)
608./ Jézus Krisztus, Üdvözítőm,
   nézz le rám trónodról irgalmasan!
   Te drága véreddel megváltottál minket
   az örök életre.
   A te Atyád a mi Atyánk is,
   te pedig test szerinti testvérünk vagy.
   Engedheted-e, hogy lelkünk elvesszék?
   Te meg tudsz menteni minket!

Szólj hozzá!


2010.03.18. 19:54 nyuszi1948

Imák 31

569./ Uram, Istenem,
   gyarapítsd, sokasítsd Egyházadat,
   és egyesíts mindenkit egységben.
   Tedd, hogy a nép feddhetetlenül éljen,
   egyetértő legyen a te igaz hitedben
   és annak megvallásában.
   Sugalld szívükbe tanításod szavát!
   Hiszen a te ajándékod, hogy elfogadtál
   Krisztusod evangéliumának hirdetésére,
   és arra késztettél, hogy jó, neked kedves
   cselekedeteket vigyünk végbe.  (Szent Metód)
570./ Prohászka Ottokár: Elhagyatottságban
   Uram, nem vagyok  méltó, hogy bejöjj,  de ha méltatsz  és bejössz  hozzám,
   szívem eltelik örömmel és hódolattal.  Isten minden szívbe be akar  jönni,
   ezt jelzi  az Írás:  "Íme, ajtódnál  állok és  kopogtatok!" Te,  az  Úr...
   bebocsáttatást  kérsz.  Nem  kényszerítesz,  nem  tolod  föl  magad  és  a
   kegyelmeid. Értelek, Uram, vágyódol  utánunk. Kopogtatsz szívünk  ajtaján,
   várakozol ajtóm előtt. És kitartasz, el nem mégy! Ó, édes, erős szeretet!
   Istenem, hol  vagy:  ugye, közel  vagy?  Velem  vagy? Így  lehet  tűrni  a
   keresztet  s  a  kínt.  Ó,  Uram,  kérlek,  hadd  legyek  Veled!  Vígy  be
   országodba! Ámen.
571./ A Szent Arc tisztelete
   Szeretlek Jézusom imádásra méltó Arca!  Imádlak és szeretlek Téged  lelkem
   minden erejével. Alázattal kérlek, hogy Isten képét állítsd helyre bennem.
   Tiszta szívet  teremts bennem,  Istenem!  Ne vess  el engem  színed  elől!
   Minden Általad  történjék bennem,  Érted, ó  Jézusom, a  Te  dicsőségedre,
   Irántad való  szeretetből.  Örök  Atya! Felajánlom  Neked  szeretett  Fiad
   imádásra méltó Arcát, Szent Neved dicsőségére és a lelkek üdvére. Ámen.
572./ Jézus Szent Szívéhez
   Jézus Szentséges  Szíve,  minden  jónak  forrása,  imádlak  Téged,  hiszek
   Benned, remélek Benned  és szeretlek  Téged. Bánom  minden bűnömet.  Neked
   ajándékozom az én szegény szívemet. Tedd alázatossá, türelmessé,  tisztává
   és minden kívánságodnak megfelelővé. Add, ó jóságos Jézus, hogy én  Benned
   és Te bennem élj. Védj meg a veszélyekben. Vigasztalj a viszontagságokban.
   Őrizd meg testem és lelkem egészségét és add áldásodat minden művemre,  és
   a szent halál kegyelmét add meg nekem. Ámen.
573./ Ajándékozd nekem,  jóságos  Uram,  kegyelmedet; az  legyen  velem,  és  Te
   tevékenykedj bennem!
   Maradj velem a végső beteljesedésig!  Akaratod legyen a saját  törekvésem:
   azt szeretném követni, mindenben egyetértve vele.
   Engedd, hogy Benned találjam  meg megnyugvásomat, mert  egyedül Te vagy  a
   béke. Rajtad kívül  csak viharok és  zavarok találhatók itt  a földön,  Te
   azonban a legfőbb jó vagy, a szív öröme örökkön-örökké.
   (Aquinói Szent Tamás)
574./ Ó, végtelenül gazdag  Isten, aki úgy  kifosztottad magad, hogy  istállóban
   születtél,  Názáretben  szegénységben  nevelkedtél,  s  a  legtökéletesebb
   elhagyatottságban haltál meg  a keresztfán: engedd,  hogy a világ  mulandó
   javait mi is megvessük és úgy használjuk, mintha nem lennének a mieink.  A
   szegényeket bőven részesítsük  belőlük, hogy  egykor a  te örök  javaidban
   részesülhessünk, Jézusunk, aki az Atyával  és a Szentlélekkel együtt  élsz
   és uralkodol örökkön örökké! Ámen.  (Páli Szent Vince)
575./ Mária, irgalmasság forrása!
   A te résztvevő szeretetedből
   adj nekünk, Istennek szülője!
   Tekints a hibázó népre,
   mutasd meg most is hatalmadat!
   Bizalommal sóhajtunk hozzád,
   azzal az üdvözléssel, melyet egykor
   a főangyal, Gábriel vitt neked:
   Üdvöz légy Mária!
   Áldott Istenanya,
   nyisd meg nekünk az irgalmasság kapuját,
   hogy benned való bizodalmunkban
   ne csalódjunk, hanem általad
   minden veszélytől megszabaduljunk,
   hiszen te vagy a keresztények gyógyítója! Ámen.
   (Aranyszájú Szent János) 
576./ Jézus Király, csodálatos
   győző, ki poklokon tapos,
   nincs édesség hasonlatos,
   mindenben íly kívánatos.
   Király, hatalmas és dicső,
   Király, győztesen érkező,
   Jézus, lelkünket éltető,
   előtted hódol ég, erő:
   az égi kórus zeng neked
   elfogyhatatlan éneket.
   Az embert örvendezteted,
   Istennel megbékélteted.
   Jézus békét hoz, mennyeit,
   túlszárnyal minden emberit;
   a lélek őrá éhezik,
   élvezni őt a vágy hevít.
   Mi is kísérjük áldva őt,
   Jézust dicsérve kérlelők,
   hogy adjon nekünk szent erőt:
   állhassunk égi trón előtt.
   Virágként termett Szűzanya,
   Jézus, szívünknek óhaja,
   örökre áld imánk szava,
   ó, boldog Ország szent Ura. Ámen.
577./ Minden örömöm, Uram, amelyben nem Te vagy, legyen félelmemre és  utasítsam
   azt el! Csak Téged  keresselek! Érted dolgozni legyen  igazi örömöm, és  a
   Nélküled kapott megnyugvás legyen terhemre!
   Add, hogy sokszor emelhessem  Hozzád a szívemet,  és ha vétettem  ellened,
   megbánással és új jó feltétellel ki tudjalak engesztelni!
   (Aquinoi Szent Tamás)
578./ Uram, Istenem, te vagy minden javam.
   Egyedül te vagy a jó, igaz és szent,
   a mindenható,
   mindent te adsz, mindent te töltesz be,
   s csak a bűnöst hagyod üresen.
   Emlékezzél irgalmasságodra,
   és töltsd be szívemet kegyelmeddel,
   hiszen nem akarod, hogy üres maradjon,
   amit alkottál.
579./ Ne fordítsd el tőlem arcodat,
   ne nyújtsd tovább megpróbáltatásom idejét,
   ne vond meg tőlem vigasztalásod,
   hogy olyanná ne legyen előtted a lelkem,
   mint az aszú föld.
   Uram, taníts meg arra,
   hogy akaratodat cselekedjem,
   taníts meg arra, hogy illendőn és alázatosan
   járjak-keljek előtted,
   mert te vagy az én bölcsességem,
   te valóságosan ismersz engem,
   ismertél, mielőtt a világ világ lett,
   s mielőtt én a világra születtem.
580./ Ki halfogással kezdted el,
   hogy emberek halásza légy,
   András, hálóddal minket is
   világ sodrából Partra végy.
   Jézust, a célt, hős életed
   Péter előzve érte el:
   nekünk, gyengéknek is te légy
   vezérünk boldog égbe fel.
   Testvérednek hű társa,te,
   add, éljen köztünk szeretet,
   s a nyájat Péter nyomdokán
   szilárd egységben tartsa meg.
   Add, Krisztus kedvelt gyermeke,
   lángoljon szívünk szent tüze,
   elérjük az örök hazát,
   áldhassuk ott az ég Urát. Ámen.
581./ Marjorie Chappel: Sérült emberek boldogsága
   Áldott, aki türelmesen
   Meghallgatja nehézkes szavunkat,
   Mert így rájövünk, hogy
   Ha kitartóak vagyunk,
   Meg tudjuk értetni magunkat.
   Áldott, aki nem szégyell
   Nyilvánosan mutatkozni velünk,
   És nem törődik a ránk bámuló
   Idegenekkel,
   Mert társaságban
   Mennyei megkönnyebbülés az Életünk.
   Áldott, aki soha sem siettet,
   És ezerszer áldott, aki nem veszi ki a
   Munkát kezünkből, hogy megcsinálja /helyettünk,
   Mert sokszor csak időre van szükségünk
   Nem segítségre.
   Áldott, aki mellettünk áll,
   Amikor valami újba kezdünk,
   Mert számára a hibáink eltörpülnek
   Az eredményeink mellett.
   Áldott, aki a segítségünket kéri,
   Mert a legnagyobb szükségünk arra van,
   Hogy szükség legyen ránk.
   Áldott, aki mindezen cselekedeteivel
   Bizonyítja számunkra,
   Hogy nem sorvadt izomzatunk,
   Nem a sérült idegrendszerünk tesz
   Minket egyénivé,
   Hanem énünk, melyet Isten adott,
   És amelyből semmi gyöngeség
   Nem von le semmit.
   Áldottak mindazok, akik tudják,
   Hogy én is ember vagyok,
   És nem várják el tőlem, hogy szentként
   Viselkedjem,
   Csak azért, mert sérültnek születtem.
   Áldottak mindazok,
   Akik kérés nélkül is megértenek mink
   Áldottak mindazok, akik elfelejtik
   Testem tökéletlenségét,
   És csak a lelkemet látják.
   Áldottak mindazok, akik teljes
   Embernek látnak,
   Egyedülinek és egésznek
   És nem csak egy roncsnak,
   A Teremtő tévedésének.
   Áldottak mindazok, akik olyannak
   Szeretnek,
   Amilyen vagyok,
   És nem gondolnak arra,
   Hogy milyen lehettem volna.
   És áldottak az én barátaim,
   Akiktől függök,
   Mert ők az én életem tartalma
   És öröme.
582./ Az emberek esztelenek, következetlenek és magukba fordulnak, mégis szeresd
   őket!
   Ha  jót  teszel,  megvádolnak,  hogy  önzés  és  hátsó  gondolat   vezérli
   cselekedeteidet, mégis tegyél jót!
   Ha sikeres vagy, hamis barátokat  és igazi ellenségeket nyersz, mégis  érj
   célt!
   A jó,  amit teszel,  holnap már  feledésbe megy,  még légy  becsületes  és
   nyílt!
   A becsületesség s  őszinteség sebezhetővé tesz,  mégis légy becsületes  és
   nyílt!
   Amit évek alatt felépítesz, lerombolhatják egy nap alatt, mégis építs!
   Az embereknek szükségük van segítségedre,  de ha segítesz, támadás  érhet,

Szólj hozzá!


2010.03.18. 17:20 nyuszi1948

Imák 30

554./ Vezesd, ó, Krisztus, az ifjúságot igazságban,
   hagy ne hagyják magukat
   tévútra vezetni új bálványok által,
   mint amilyen a magamutogató fogyasztás,
   a mindenáron való jólét,
   az erkölcsi lazaság,
   vagy az erőszakos tiltakozás;
   hadd éljék meg inkább
   a te üzenetedet örömben,
   mely a Nyolc Boldogság üzenete,
   az isteni és felebaráti szeretet üzenete,
   az erkölcsi elkötelezettség üzenete
   a társadalom hiteles alakítása érdekében.
   Vezesd, ó, Krisztus,
   valamennyi hűségest a hitben,
   hogy a keresztény hit hassa át egész életüket,
   és bátor tanúságtevőkké tegye őket
   a világ előtt üdvözítő küldetésed során,
   hogy az Egyház tudatos
   és cselekvő tagjai legyenek,
   akik bizonyosak abban, hogy Isten gyermekei,
   és testvérek minden néppel! (II. János Pál pápa)
555./ Uram, te  megszelídítetted a  haláltól  való félelmünket,  hiszen  életünk
   végét  az  igazi  élet  kezdetévé  változtattad.  Pihenteted  egy   kicsit
   testünket,  csak   egy  egészen   picit,  aztán   felébresztesz  a   végső
   harsonaszóval.
   Azoknak, akik  félnek,  a  Kereszt  jelét  adtad,  hogy  megsemmisítsd  az
   ellenséget és biztosítsd nekünk az életet, ó, örök Isten, akinek már anyám
   méhéből felajánlottak, és akit minden erőmmel szeretek.
   Állítsd mellém a világosság angyalát, hogy elvezessen az enyhülés helyére,
   ahonnan a szomjunkat csillapító forrás fakad.
   Ne válasszon  el  engem  a mélység  választottaidtól!  Ne  emlékezz  többé
   bűneimre!
556./ Irgalmas Atyám,
   add, hogy akik hallván hallanak,
   de meg nem értenek,
   most meghallják hangodat,
   és megértsék,
   hogy Te vagy a Szentek Szentje!
   Nyisd fel azok szemét, akik látván látnak,
   de fel nem ismernek,
   hogy most meglássák
   szent Arcodat és dicsőségedet!
   Érintsd meg, nyisd meg szívünket,
   éreztesd velünk a Te hűségedet!
   Esedezve kérlek, igazságos Atyám,
   hogy szeretett Fiad,
   Jézus Krisztus Sebei által térjen meg
   és gyógyuljon meg minden nép! Ámen.
557./ Mennyei Atyám!
   Teljes szívemből
   és szabad akaratomból
   felajánlom magam Neked!
   Kérlek, fogadj el
   és rendelkezz velem
   tetszésed szerint.
   Kérlek, Szentlélek!
   Keresztelj meg a tüzeddel
   és ki nem alvó parázsként
   maradj a szívemben,
   hogy buzgón és bátran hirdessem
   Jézus üdvösségre hívó evangéliumát.
558./ Arcodat keresem, Uram, Istenem!
   Taníts engem, miképpen keresselek,
   és hol talállak!
   Te alkottál, Uram, és újjáalkottál:
   ami bennem jó, az mind tetőled van.
   Mégsem ismerlek még igazán.
   Képedre és hasonlatosságodra alkottál,
   hogy képes legyek rád gondolni
   és téged szeretni.
   Öntsd szívünkbe a szeretetet;
   azt a szeretetet, mely hozzánk való
   szeretetedből forrásozik,
   hadd tudjunk másokat úgy szeretni,
   mint te minket!  (Canterbury Szent Anzelm)
559./ Imádság szentmise után
   Uram, olyan  magától  értetődő  dolog,  hogy  mindennap  kezedet  nyújtod,
   megmentesz a  pusztulástól,  magadhoz emelsz,  és  kenyereddel,  testeddel
   táplálsz. Hazamegyek most, és sajnos, órákra, talán napokra  megfeledkezem
   rólad. Nem, ezt mégse engedd!  Nem tudom ugyan megtenni, hogy  gondolatban
   állandóan  veled  foglalkozzam,  ezt  nem  is  kívánod,  de  maradj  velem
   szüntelenül, ahogyan ígérted:  ,,aki eszi az  én testemet és  issza az  én
   véremet, bennem marad  és én őbenne.''  Úgy éljek a  világban, ahogyan  te
   élnél, otthon, a gondok és tervezgetések között, úgy dolgozzam, ahogyan te
   dolgoznál, a számok és  akták tömegében. Legyek  szelíd és alázatos,  este
   is, ha majd fáradt  leszek, és gyerekek  lármáznak körülöttem. Légy  velem
   örömeimben  is,  sosem   csupán  önmagamért,  hanem   mindig  a   szeretet
   szolidaritásában! Téged lássalak a  másik emberben, akiben ugyanúgy  élsz,
   mint bennem, Milyen jó lenne, ha csupa Krisztus lenne a világ! De most már
   indulok, mielőtt fantáziám elragadna, indulok megvalósítani a bennem és  a
   hétköznapokban állandóan megújuló halálodat és feltámadásodat.
560./ Ó, adj kegyelmet nekünk,
   hogy csak azt szeressük, ami neked tetszik,
   hogy minden gondolatunk és akaratunk
   tökéletesen egy legyen a tiéddel!
   Milyen jó Istennek szolgálni!
   Milyen gazdagon jutalmazza
   már e földön azokat, akik szeretik őt!
   Add meg, fölséges Teremtőm,
   hogy szent kegyelmed segítségével
   minden erőmmel neked szolgáljak,
   dicsőségeden dolgozzam,
   hiszen ez életemnek legfőbb kötelessége!
   (De la Salle Szent János)
561./ Uram! Add,  hogy mindig  félve fogadjak  el másoktól  szolgálatot.  Amikor
   engem  kiszolgálnak,  nem  hasonlítok  Hozzád.  Még  kevésbé,  ha  elvárom
   másoktól a szolgálatot.  Akkor hasonlítok hozzád,  amikor én vagyok  mások
   szolgálatára. Adj készséges szívet, hogy  meglássam, hol van rám  szükség.
   Végül add,  hogy életem  a megváltás  ügyének szolgálata  is legyen  a  Te
   önfeláldozásodba kapcsolódva. Ámen.
562./ Add, hogy megismerjem magam, ismerjelek meg, én Uram!
   Hagyj mindenről lemondanom, Te légy egyetlen óhajom.
   Hogy önmagam elfeledve, csak Téged szeresselek.
   Bármit teszek, érted tegyem, Téged dicsérve szüntelen.
   Színed elé hagyj omlanom, neved zengjen csak ajkamon.
   Tekívüled az ég alatt, ne éljen bennem gondolat.
   Magamnak holt legyen szívem, Neked dobogjon csak híven.
   S bármi sorsot küldesz fölém, kezedből elfogadjam én.
   Üldözve folyton önmagam, hozzád siessek, ó Uram!
   Szent lépteidnek nyomdokát, kövessem hűn ez élten át.
   Magamtól futva szüntelen, Te légy egyetlen menhelyem.
   Mindenkor féltve lelkemet, féljem, tiszteljem szent neved.
   Hogy így hű gyermeked lévén, örök hatalmad zengjem én.
   Ne bízzam önmagamban, nem. Csak benned bízzam, Istenem.
   Mindegyre engedelmesen, figyeljen Rád tekintetem.
   Szívemben minden vonzalom, Tied legyen, én Jézusom!
   Csak szívedet szeressem én, szerelmedért legyek szegény.
   Tekints rám, hogy szeresselek, szólíts el, hogy szemléljelek,
   S újulva Benned, Istenem, add, légyen üdvöm végtelen. Ámen.
563./ A megfeszített Krisztushoz
   Ó, Istenem, sóvárogni utánad
   nem ösztökél, hogy az eget ígérted,
   nem is a pokol rettegése késztet
   életemet megbánni, hogyha bántalak.
   Te ösztökélsz, Uram, és az, ha látlak
   kereszten megcsúfolva függni téged,
   és az, hogy megsebzett testedre nézek,
   s hogy prédája vagy kínnak és halálnak.
   Végül szeretni ösztökél szerelmed,
   még ha az ég nem is vár ott a végén,
   s ha nincs is pokol, szívem félni gerjed.
   Adnod se kell, anélkül is szeretlek,
   mert hogyha, mit remélek, nem remélném,
   úgy keresnélek, ahogy most kereslek.
564./ Lélegezz bennem, Szentlélek,
   hogy szentül gondolkozzam.
   Indíts engem, Szentlélek,
   hogy szentek legyenek tetteim.
   Csalogass engem, Szentlélek,
   hogy a szentet szeressem.
   Erősíts engem, Szentlélek,
   hogy a szentet védjem.
   Oltalmazz engem, Szentlélek,
   hogy a szentet soha el ne veszítsem.  (Szent Ágoston)
565./ Mária Neve:
Isten anyjának szent neve,
   Jézus után a legszebb név,
   Hogyha hívjuk buzgó szívvel,
   Reánk száll az ég kegyelme.
   Gondjainkban, bajainkban,
   Hívjuk csak e szent nevet,
   Szűz Mária láthatatlan,
   Nyújtja a segély kezet.
   Ha bajod vagy bánatod van,
   Vagy a szíved fáj nagyon,
   Vigasztalást nem találva,
   Csorog a könny az arcodon.
   Csak fohászkodj Máriához,
   Égi Anyád melléd áll,
   Ő letörli könnyeidet,
   Szív-sebedre írt talál.
   Óh, te szent név, hatalmas név,
   Mária drága neve,
   Hívjad,hívjad segítségül!
   Földnek minden gyermeke.
566./ Édes Jézusom, eléd borulok,  abban a biztos  tudatban, hogy te  megteheted
   azt is, amit  én még csak  el sem tudok  képzelni. Ott akarlak  szolgálni,
   ahol te akarod,  bármi áron, bármi  áldozat árán. Én  magamtól semmit  sem
   tudok tenni:  nem  tudok megalázkodni,  de  mondom neked  és  határozottan
   mondom: meg  akarok  alázkodni,  szeretni  akarom  a  megalázkodást,  hogy
   testvéreim ne vegyenek sokba.
   Csukott szemmel és bizonyos örömmel vetem magam a megvetés, a szenvedés és
   elutasítás azon áradatába, ahová a te akaratod helyez. A szívembe hasít az
   ellenérzés, míg ezt  mondom, de mégis  megígérem neked: akarok  szenvedni,
   akarok érted megvetett lenni! (Boldog XXIII. János pápa)
567./ Jézusom, addig akarok élni, amíg akarod!
   Addig akarok szenvedni, amíg akarod!
   Akkor akarok meghalni, amikor akarod!
   Az legyen, amit Isten akar,
   ahogyan akarja,
   ameddig akarja,
   mert Isten akarja. Ámen.
   (Hofbauer Szent Kelemen)
568./ Isten, mutasd meg nekünk arcodat,
   ami nem más, mint Fiadé,
   mivel általa úgy ismertetted meg magadat,
   miként az egész embert is
   egyedül arca után ismerik meg.
   S ezen arc által,
   melyet te nekünk megmutatsz,
   téríts meg bennünket, hozz vissza minket,
   holtakat, a sötétségből a világosságra;
   téríts a bűnöktől az erényekhez,
   a tudatlanságból a Te
   tökéletes megismerésedre!   (Kölni

Szólj hozzá!


2010.03.18. 17:17 nyuszi1948

Imák 29

532./ Úr Isten, Atyánk,
   te az embert, a férfit és a nőt a magad
   képére és hasonlatosságára teremtetted,
   és akartad a népek különbözőségét
   az emberi család egységében.
   Gyermekeid egyenlőségét azonban
   olykor nem ismerték el,
   és a keresztények vétkessé váltak
   a mellőzés és a kizárás magatartásában azáltal,
   hogy egyetértettek a faji és etnikai
   alapon történő diszkriminációkkal.
   Bocsáss meg és add a kegyelmet,
   hogy a sebeket,
   melyek a bűn következtében
   ma is jelen vannak közösségedben,
   úgy tudjuk gyógyítani,
   hogy valamennyien gyermekeidnek
   érezzük magunkat,
   Krisztus, a mi Urunk által!   (II. János Pál pápa)
533./ Mindenható Istenünk,  hozzád  könyörgünk mindazokért,  akiket  bántás  ért
   emberi méltóságukban, s akiknek jogait lábbal tiporták.
   Hozzád fohászkodunk a  nagyon sokszor megalázott  és mellőzött nőkért,  és
   beismerjük a hallgatólagos  egyetértés különböző formáit,  melyek által  a
   keresztények is vétkessé váltak.
   Istenünk, könyörgünk hozzád, hogy a Krisztus Testének egységét megbontó és
   a testvéri szeretetet sértő bűnök beismerése egyengesse az utat az  összes
   keresztények kiengesztelődése és egysége felé. Ámen.   (II. János Pál pápa)
534./ Uram, te  nem azt  akarod, hogy  a politika,  a stratégia  vagy az  emberi
   tudományok tanítója  legyek. Azt  akarod, hogy  az irgalom  és az  igazság
   tanítómestere legyek.
   Adj  nekem  tapintatot  és  elnéző  szeretetet  az  emberek  és  helyzetek
   megítélésében. Adj kedvet  ahhoz, hogy szívesen  imádkozzak azokért,  akik
   valami szenvedést  okoztak;  és  mindenben  hadd  uralkodjék  nagy  jóság,
   határtalan    türelem,    nem    feledve,    hogy    bármi    más    érzés
   összeegyeztethetetlen  Evangéliumoddal  és  az  evangéliumi   tökéletesség
   szellemével.
   Azért, hogy a  szeretet győzedelmeskedjék mindig  és bármi áron,  kívánom,
   hogy  ne  tartsanak  sokra.  Hagyni   fogom,  hogy  összezúzzanak,  de   a
   hősiességig türelmes és jó akarok maradni.  (Boldog XXIII. János pápa)
535./ Atyám,
   átadom magamat Neked,
   tégy velem tetszésed szerint.
   Bármit teszel is velem, megköszönöm,
   mindenre kész vagyok,
   mindent elfogadok,
   csak akaratod bennem és
   minden teremtményedben beteljesüljön.
   Semmi mást nem kívánok Istenem.
   Kezedbe ajánlom lelkemet,
   Neked adom Istenem,
   szívem egész szeretetével,
   mert szeretlek, és mert szeretetem igényli,
   hogy egészen Neked adjam át magam,
   hogy végtelen bizalommal
   egészen kezedbe helyezzem életemet,
   mert Te vagy az én Atyám. Ámen.
   (Boldog Charles  de  Foucauld)
536./ Uram, Te öltözteted lelkünket
   a Te kimondhatatlan világosságodba,
   a hitnek, a reménységnek,
   a szeretetnek, az örömnek,
   a békének, a jó szándéknak, a jóságnak,
   a világosság és az élet minden áldásának
   és a kifejezhetetlen
   biztonságnak köntösébe.
   Mert amint Te magad vagy
   a szeretet, az öröm, a béke, a jóság,
   legyen ilyenné a Te akaratodból
   az új ember is a Te kegyelmed által!
537./ Hiszek benned, Uram, de erősítsd hitemet!
   Bízom benned, de erősítsd reményemet!
   Szeretlek téged, de adj nekem izzóbb szeretetet!
   Neked szentelem gondolataimat, hogy reád gondoljak;
   szavaimat, hogy rólad beszéljek;
   tetteimet, hogy azokat tetszésed szerint végezzem;
   szenvedéseimet, hogy azokat az irántad való szeretetből viseljem.
   Én azt akarom, amit te akarsz; azért, mert te akarod.
   Úgy, ahogy te akarod. Addig, amíg te akarod!   (XI. Kelemen pápa)
538./ Uram, ne  engedd,  hogy  bármi  vigasztalást  vagy  örömet  keressek  akár
   tebenned, akár más valamiben! Hadd  irányuljon minden gondom arra,  hogyan
   tudnék neked örömet szerezni, s  hogyan tudnék úgy szolgálni neked,  amint
   azt Te megérdemled, s amint az megillet annak fejében, amit tőled kaptam.
   (Keresztes Szent János)
539./ Ó, Jézus, add, hogy megtanuljuk,
   hogy veled egyesülten éljünk,
   de ne érezhető ajándékaidért.
   Add, hogy a mennyei kenyeret keressük,
   s miután azt elnyertük,
   kivessünk a szívünkből
   minden földi aggodalmat!
540./ Uram, add,  hogy a  lélek  igazi javait  szeressük,  a többit  te  megadod
   ráadásként.
   Add, hogy ne vágyódjunk az ideig tartó javakra, legyen számunkra  közömbös,
   hogy megszerezzük vagy elveszítjük azokat.
   Hadd használjuk gyümölcsözően a  gazdagságot, és segíthessük a  szükségben
   lévőket.
   A mester, aki minderre megtanít minket, te vagy Krisztus, és a te Atyád!
541./ Ó, Uram, add,
   hogy semmihez se ragaszkodjak,
   se érezhető, se lelki örömökhöz,
   semmiféle tevékenységhez.
   Add, hogy szellemem mindentől
   teljesen szabad legyen,
   hogy kitartóan abban a mély
   csendben maradjon,
   amely szavad finom és bensőséges
   hallgatásához szükséges,
   mert te a magányban,
   a legteljesebb békében
   és nyugalomban beszélsz a szívhez.   (Keresztes Szent János)
542./ Istenem, most, hogy a test kívánságai ellentétben állnak a lélekkel, és  a
   léleknek a  testtel ellentétes  kívánságai vannak,  a harc  életre-halálra
   szól. Nem  azt teszem,  amit  szeretnék, mert  szeretném, hogy  ne  legyen
   bennem testi kívánság,  de ez lehetetlen.  Akarva, nem akarva  felébrednek
   bennem;   akarom    vagy   nem,    izgatnak,   hízelegnek,    ösztökélnek,
   alkalmatlankodnak, mindig fel  akarják emelni fejüket.  Összeszoríthatnak,
   de nem fojthatnak meg!
   Istenem,  Szentlelked  által  megadtad  a  lehetőséget,  hogy  megfékezzem
   tagjaimat. Állítsd meg  lábamat, hogy  ne fusson meg  nem engedett  dolgok
   után. Tartsd vissza kezem minden  bűntől, fékezd szememet, hogy ne  lásson
   bűnös dolgokat,  csukd  be  fülem,  hogy ne  hallja  szívesen  a  sikamlós
   szavakat. Fegyelmezd meg egész testemet, tetőtől talpig!   (Szent Ágoston)
543./ Imádság keresztény egységért
   Irgalmas Isten, ki minket egy örök életnek reménységére hívtál, hogy amint
   Te egy  vagy, és  egy a  tetőled rendelt  keresztség, úgy  mindnyájan  egy
   hitben, egy szívvel  szolgáljunk neked: adj  szívünkbe Szent Lelket,  hogy
   mindnyájan egyet értsünk, egyet valljunk és a te akaratodban való egységet
   szorgalmatosan megtartsuk. Add, hogy mindnyájan egy akolban legyünk az egy
   Pásztornak gondviselése alatt, és  Téged minden visszavonás, gyűlölség  és
   egymás rágalmazása nélkül dicsérjünk.
   Térítsd  meg,  Uram,  a  te  elszéledett  juhaidat,  vedd  el  a   homályt
   szívünkről, nyisd meg a siketek fülét, világosítsd meg a vakok szemét,  és
   a te igaz hitedre tanítsad meg a tévelygőket. A te szerelmes szent Fiad, a
   mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen.   (Pázmány Péter)
544./ Istenem és  Atyám! Nem  ismerem, még  minő fájdalmak  és  megpróbáltatások
   várnak rám,  de azt  tudom, hogy  bármi is  ér, te  kezdettől fogva  előre
   tudtad, láttad,  te  rendelted  el,  te mérted  rám,  és  ez  elég  nekem.
   Alázattal imádom örök  rendeléseidet, és irántad  való szeretetből  teljes
   szívemből elfogadom azokat. Azt akarom,  hogy minden úgy történjen  velem,
   ahogy te  akarod. Neked  ajánlom fel  mindezt, és  az áldozatot  egyesítem
   Jézus Krisztus, isteni  megváltóm áldozatával. Az  ő nevében, és  végtelen
   érdemeiért kérem tőled szenvedéseimben a türelem kegyelmét és a  tökéletes
   önmegtagadást, amellyel a te isteni fölségednek tartozunk. Ámen. 
545./ Ó, Istenem, aki oly nagy vagy, hogy elszenvedsz minket, minden
   földi atyánál könyörületesebb Atya, tégy engem
   engedelmessé - ellentmondás nélkül,
   szegénnyé - lealacsonyítás nélkül,
   türelmessé - zúgolódás nélkül,
   alázatossá - képmutatás nélkül
   igazzá - kétszínűség nélkül
   vidámmá - kicsapongás nélkül
   Se a jó-, se a balsors ne ártson nekem: emebben el ne bizakodjam,
   amabban el ne csüggedjek!
   (Aquinói Szent Tamás)
546./ A bizalom imája
   Uram, a kezem el ne engedd,
   Te vagy a vég, és Te a kezdet.
   Te vagy az egy, és Te a minden,
   Te vagy a túl, és Te az innen.
   Te vagy a hajnal, és Te az este,
   Te vagy a remény éjjelente.
   Te vagy a fény, És Te az oltás,
   Te vagy a szent, ki velem voltál.
   Te vagy az élet és az álom,
   Te vagy a legszebb szó a számon.
   Te vagy az egy, és Te a minden,
   Te vagy a megszabadító, irgalmas Isten! 
547./ Áldozás előtti ima
   Hiszem Uram és vallom, hogy te vagy valóban Krisztus, az élő Istennek Fia,
   ki a világra jöttél üdvözíteni a  bűnösöket, aki között első én vagyok.  A
   te titkos  vacsorádnak  részesévé fogadj  ma  engem; mert  nem  mondom  ki
   ellenségeimnek a titkot, sem csókot nem adok neked, mint Júdás, hanem mint
   ama gonosztevő megvallak téged: Emlékezzél meg rólam Uram, midőn eljössz a
   te  országodba,  emlékezzél  meg  rólam  Uralkodó,  midőn  eljössz  a   te
   országodba. Emlékezzél meg rólam Szent, midőn eljössz a te országodba.  Ne
   váljék Uram  ítéletemre  vagy  kárhozatomra a  te  szent  titkaidban  való
   részesülés, hanem  lelkem  és  testem meggyógyulására.  Hiszem,  Uram,  és
   vallom, hogy  ez,  amiben  most  részesülök, valóban  a  te  valóságos  és
   legtisztább tested s  a te  valóságos elevenítő véred.  Kérlek, add,  hogy
   ezeket méltóan vegyem magamhoz bűneim bocsánatára s az örök életre. Ámen.
   (Aranyszájú Szent János)
 

Szólj hozzá!


2010.03.18. 17:13 nyuszi1948

Imák 28

514./ Ó, örök  világosság, amely  minden teremtett  fénynél szebben  tündökölsz,
   hatolj belém villámoddal, járd be ragyogva szívemnek minden rejtekét! Hozz
   tisztulást, örömet, fényt  és életet lelkembe,  annak minden  tehetségébe,
   hogy ujjongó örömben egészen a tiéd legyek. Ó mikor is jön el az a  boldog
   és kívánatos  óra,  amelyben  egészen  betöltesz  majd  jelenléteddel,  és
   mindenben mindenem  leszel. Amíg  ezt  meg nem  kapom, örömöm  teljes  nem
   lehet. Jaj, még él bennem  a régi ember, nem  feszítettem egészen keresztre,  nem
   szántam halálra; még hevesen ellene szegül a léleknek, belső háborúságokat
   támaszt, nem engedi, hogy a lélek uralma háborítatlan legyen.
   De  te,  aki  gátat   vetsz  a  tenger   hatalmának  és  háborgó   habjait
   lecsendesíted, kelj  föl, segíts  meg engem.  Szórd szét  a háborús  kedvű
   nemzeteket, törd  meg  őket  hatalmaddal. Sorakoztasd  föl,  kérlek,  nagy
   tetteidet, dicsőítsd meg  jobbodat. Mert nincs  más reménységem,  oltalmam
   kívüled, én Uram, Istenem.  (Kempis Tamás)
515./ Istenem, mutasd meg helyemet a világban,  add, hogy tudjam, mit és  hogyan
   tegyek, amint azt illik és lelkemnek hasznos.
   Uram, Isten, ne engedd,  hogy valaha is  elcsüggedjek, akár kedvező,  akár
   kedvezőtlen  események  közepette;   az  előbbiben   ne  ébredjen   bennem
   kevélység, az utóbbiban pedig ne váljak hitvánnyá.
   Semminek se örüljek,  semmi miatt  ne bánkódjak, csak  az érdekeljen,  ami
   közelebb visz hozzád, vagy eltávolít tőled.
   Hadd vessek meg, Uram, minden  mulandó dolgot, hadd legyen számomra  drága
   minden, ami örök.
516./ Ó, Istenem! A  jövőbe pillantás félelemmel  tölt el. De  miért is  kellene
   elmélyednem a jövőben? Csak a jelen pillanat drága nekem, hiszen lehet,  a
   jövő nem is  látogatja meg  lelkem. Az  elmúlt időn  nincs hatalmam,  hogy
   megváltoztassam, javítsam, vagy bármit hozzáadjak. Ezt sem a bölcsek,  sem
   a próféták nem  tudták megtenni. Istenre  bízom hát mindazt,  amit a  múlt
   magával vitt. Ó, jelen pillanat, csak te vagy egészen az enyém.
   Minden  erőmmel  óhajtok   veled  élni.   Bár  kicsi   és  gyenge   vagyok
   én,mindenhatóságod kegyelmét adod nekem mégis. Bízva tehát irgalmadban, az
   élet útját kisgyermekként  járom. Szívem, mely  a Te nagyobb  dicsőségedet
   óhajtja, Néked mindennap újra felajánlom. 
517./ Szentlélek, jöjj a szívembe!
   Vond magadhoz hatalmaddal, igaz Isten!
   Adj nekem szeretetet félelemmel,
   őrizz meg, Krisztusom,
   minden rossz gondolattól,
   gyullassz fel a te legédesebb szerelmeddel,
   hogy minden gond könnyűvé váljék!
   Szent Atyám, én édes Uram,
   segíts engem minden cselekedetemben! 
518./ Örök Szentháromság, aki fényesség vagy,
   add, hogy lelkem részesedjék
   a te világosságodban!
   Te, aki tűz vagy,
   részesíts magaddal a tűzben,
   s ebben a tűzben egyesítsd akaratomat a tieddel.
   Te, aki bölcsesség vagy,
   add meg lelkemnek azt a bölcsességet,
   hogy fel tudja ismerni
   és meg tudja különböztetni a te igazságodat.
   Te, aki erő vagy, adj lelkemnek erőt;
   legyen annyira erős, hogy se a gonoszlélek,
   se teremtmény ne tudja megfosztani erősségétől.
519./ Atyánk! Jézus Krisztusnak,
   az Evangélium Emberfiának
   halhatatlan életet adtál.
   De még ennél is többet tettél:
   minden embernek, aki reménykedik,
   a kegyelem gazdagságát
   helyezted kilátásba.
   Ezért merjük imánkat Hozzád intézni:
   tökéletesítsd bennünk, amit elkezdtél,
   teremjen sok gyümölcsöt
   minden kegyelemmel megáldott ember
   az idők végezetéig. Ámen.   (Sziénai Szent Bernardin) 
520./ Jótevője mindazoknak,
   akik hozzád fordulnak,
   világossága azoknak,
   akik sötétségben élnek,
   teremtője minden magnak,
   kertésze minden lelki növekedésnek,
   irgalmazz nekem, Uram,
   tégy engem folt nélküli templommá!
   Ne tekints vétkeimre;
   ha bűneimre nézel,
   nem viselem el jelenléted.
   Mérhetetlen irgalmaddal
   és végtelen együttérzéseddel
   töröld el minden bűnömet,
   a mi Urunk, Jézus Krisztus,
   egyetlen Fiacskád,
   lelkünk legszentebb orvosa által!  (Ókeresztény ima)
521./ Ébreszd fel, lelkem, vágyaidat!
   Megérkezett lelkednek boldog órája,
   melyben Jézusod közeledik,
   hogy szívedbe szálljon.
   Íme, az egek királya!
   Íme, Istened és Megváltód jő hozzád
   forró vágyódással.
   Mondd neki: Jöjj el, Jézusom,
   jöjj az én lelkembe, mert utánad vágyódik!
   De mielőtt nekem ajándékozod magad,
   ajándékul és áldozatul nyújtom
   gyarló szívemet. Íme, átadom azt neked.
   Fogadd el tőlem! Jöjj, ne késs elfogadni!   (Liguori Szent Alfonz)
522./ Szeresd, Uram, azokat, akik  téged nem szeretnek,  fogadd be azokat,  akik
   nem zörgetnek isteni ajtódon!
   Gyógyítsd meg azokat,  akik nem  törődnek lelki  betegségükkel, sőt,  azon
   vannak, hogy azt minél jobban súlyosbítsák!
   Add vissza ezeknek  a Lázároknak  az elveszett lelki  életet, amelyet  nem
   kérnek tőled!
   Szánakozz végül  azokon,  akik nem  szánják  önmagukat. És  mivel  ők  nem
   akarnak Hozzád menni, jöjj el, Uram, Te hozzájuk!

523./ Antoine de Saint Exupéry imája

Uram! Nem csodákért és látomásokért
fohászkodom, csak erőt kérek a
hétköznapokhoz.

Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé,
hogy a napok sokféleségében és
forgatagában időben rögzítsem
a számomra fontos felismeréseket
és tapasztalatokat.
Segíts engem a helyes időbeosztásban.
Ajándékozz biztos érzéket a dolgok
fontossági sorrendjének, elsőrangú vagy
csupán másodrangú fontossága
megítéléséhez.

Erőt kérek a fegyelmezettséghez és a
mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak
az életen, de értelmesen osszam be
napjaimat, észleljem a váratlan
örömöket és magaslatokat.

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy
az életben minden simán kell,
hogy menjen. Ajándékozz meg azzal a
józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések
az élet magától adódó ráadásai,
amelyek révén növekedünk és érlelődünk.

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt,
akinek van elegendő bátorsága és
szeretete az igazság kimondásához.
Az igazságot az ember nem magának
mondja meg, azt mások mondják meg nekünk.
Tudom, hogy sok probléma éppen
Úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.

Kérlek segíts, hogy tudjak várni.
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk
Van a barátságra. Add, hogy az élet legszebb,
legnehezebb, legkockázatosabb és
legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk.

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a
kellő pillanatban és a megfelelő helyen
szavakkal vagy szavak nélkül egy kis
jóságot közvetíthessek.

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől.
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt,
amire szükségem van.

Uram! Taníts meg a kis lépések művészetére!  Ámen

524./ Szeresd, Uram, azokat, akik  téged nem szeretnek,  fogadd be azokat,  akik
   nem zörgetnek isteni ajtódon!
   Gyógyítsd meg azokat,  akik nem  törődnek lelki  betegségükkel, sőt,  azon
   vannak, hogy azt minél jobban súlyosbítsák!
   Add vissza ezeknek  a Lázároknak  az elveszett lelki  életet, amelyet  nem
   kérnek tőled!
   Szánakozz végül  azokon,  akik nem  szánják  önmagukat. És  mivel  ők  nem
   akarnak Hozzád menni, jöjj el, Uram, Te hozzájuk!
525./ Add Istenem, hogy szeressük egymást!
   Add, hogy minden embert szeressünk,
   még ellenségeinket is;
   nem azért, mivel testvéreink,
   hanem hogy azok legyenek!
   Add, hogy mindig égjen bennünk
   ez a testvéri szeretet,
   a testvér mint olyan iránt,
   és az ellenség iránt,
   hogy a szeretettől testvér legyen.
526./ Uram, add megértenem,
   hogy amikor egy barátot szeretek,
   egy testvért szeretek;
   már velem van, már bekapcsolódott
   a minden embert átfogó egységbe.
   Add, Uram, hogy szeressek,
   és testvéri szeretettel szeressek!
   Áradjon egész szeretetem
   a keresztények felé,
   az Egyház minden tagja felé, ó, Jézusom!
   Add, hogy szeretetem kiterjedjen
   az egész világra, a te szereteted által,
   hogy tagjaid átöleljék az egész világot!
527./ Mindenható, örök, igazságos és irgalmas Isten,
   önmagadra való tekintettel
   add meg nekem, nyomorultnak,
   hogy azt tegyem, amit te akarsz,
   s hogy mindig azt akarjam, ami neked tetszik.
   Add, hogy így külsőleg megtisztulva,
   belsőleg pedig a Szentlélek lángjától
   megvilágítva és felgyújtva, kövessem Fiad,
   a mi Urunk Jézus Krisztus nyomait,
   és egyedül a te kegyelmeddel eljussak hozzád, Magasságbeli.
   Kérlek, Uram, szerelmed lángoló és szelíd ereje
   szakítsa el lelkemet mindattól,
   ami csak az ég alatt van,
   hadd haljak meg a szeretet elragadtatásában érted,
   aki a szeretet elragadtatásában meghaltál értem!   (Assisi Szent Ferenc)
528./  Jézus, Isten Fia,
   Akiben az istenség teljessége lakozik,
   Te hívod a megkeresztelteket,
   hogy "evezzenek a mélyre",
   bejárva az életszentség útját.
   Szítsd fel a fiatalok szívében a vágyat,
   hogy a Te szereteted hatalmának
   a tanúi legyenek a mai világban.
   Töltsd be őket a lelki erősség
   és a jó tanács ajándékával,
   hogy képesek legyenek az önmagukra
   és hivatásukra vonatkozó
   teljes igazság felismerésére.   (II. János Pál pápa)
529./ Köszönöm Jézusom, hogy enyém lettél,
   Hogy a szívembe beköltöztél!
   Ne hagyj magamra hosszú utamon,
   Legyél vigaszom, oltalmazóm!
   Erősíts a gyengeségben,
   Adj támaszt egyedüllétben,
   Soha ne engedd el kezemet,
   Fogadd el szerető szívemet! Ámen.
530./ Szűz Mária, te vagy az én királynőm!
   Testemet és lelkemet ma,
   mindennap és halálom óráján,
   a te oltalmadba,
   különös gondviselésedbe,
   anyai szívedbe ajánlom!
   Neked ajánlom minden reményemet,
   minden örömömet,
   minden gondolatomat
   és esendőségemet,
   életemet és halálomat.
   Közbenjárásod és érdemeid által
   eszközöld ki nekem a kegyelmet,
   hogy minden gondolatomban,
   szavamban és tettemben
   a te isteni Fiadnak
   akaratát teljesítsem!   (Gonzága Szent Alajos) 
531./ Hozzád  futunk  könyörgő   imánkkal  Isten   dicsőséges  Anyja,   Magyarok
   Nagyasszonya, szentséges Szűz Mária. Ezer éven át tapasztalt pártfogásodat
   megköszönve kérünk, hogy  ezután se  vond meg  tőlünk anyai  segítségedet.
   Első szent  királyunk előre  látta népe  árvaságát, ezért  neked  ajánlott
   minket. Mi  tehát nem  az idegen

Szólj hozzá!


2010.03.18. 12:45 nyuszi1948

Imák 27

498./ Istenünk, te  jóságos  vagy,  mert képességet  adtál  nekünk,  hogy  téged
   megismerjünk. Te teremtetted a  mennyet és a földet.  Te vagy a  Mindenség
   Ura, az egyedül igaz Isten, akin kívül más Isten nincs.
   Urunk Jézus Krisztus által küldd el nekünk a Szentlélek országát!
   Segíts minden embert,  hogy felismerjen  téged: Urát és  Istenét, és  hogy
   mindig kitartson melletted!  (Szent Iréneusz)
499./ Add Uram, hogy a mai napon teremtő és boldogító erővel tudjak azok  sorába
   állni, akik  jót tesznek,  akik munkájukat  és kötelességüket  teljesítik,
   akik az emberekkel úgy érintkeznek és úgy bánnak, mint a Te gyermekeiddel!
   Tartozzam én is azok közé, akik jót tesznek, akik irgalmasak és  megértők!
   Szavaim ne sötétítsék el a napot,  ne mondjak rosszat, és ne sebezzek  meg
   senkit! Ne mondjak valótlant, és ne vezessek félre másokat!
   Dicsérjelek szüntelen Téged,  és emeljem föl,  bátorítsam azokat,  akiknek
   lelkére a sötétség éjjele száll!
500./ Örvendezz, öröm ragyogása,
   Örvendezz, átok megrontója,
   Örvendezz, elesett Ádám fölemelése,
   Örvendezz, Éva könnyeinek elapadása,
   Örvendezz, emberi gondolat számára megközelíthetetlen csúcs,
   Örvendezz, angyalok szemeinek is áthatolhatatlan végtelenség,
   Örvendezz, égi Király trónusa,
   Örvendezz, annak hordozója, ki mindeneket hordoz,
   Örvendezz, Napot meghirdető csillag,
   Örvendezz, isteni Megtestesülés keble,
   Örvendezz, minden teremtmény megújítója,
   Örvendezz, kiben a Teremtőt csodáljuk,
   Örvendezz, szűzen maradt Hitves!
501./ Nagyokosságú Szűz,  anyja a  szép ismereteknek,  és a  nemes  szeretetnek,
   anyja az Úr félelmének és erős reménységünknek, segítségeddel igen  sokan,
   gyönge tehetségűek is, bámulatos haladást tettek tudásban és áhítatban.
   Téged választalak gyermeki  bizalommal tanulmányaim  és további  haladásom
   vezérévé és pártfogójául.
   Anyai szívedre hivatkozom  és Jézusra, az  örök bölcsességre, s  alázattal
   kérlek, eszközöld ki  számomra hathatós közbenjárásod  által a  Szentlélek
   bőséges kegyelmét,  hogy elmémmel  helyesen fogjam  föl, és  a  gyakorlati
   életben szóval  és  tettel sikeresen  megvalósítsam  mindazt, ami  rád  és
   szeretett Fiadra dicsőséges, rám pedig és embertestvéreimre hasznos. Ámen.
502./ Ó Krisztus Jézus, hiszem, hogy igaz Isten  és igaz ember vagy. Te vagy  az
   isteni út, mely végtelen biztonsággal  hidalja át azt a szakadékot,  amely
   elválaszt engem az Istenségtől.
   Hiszem, hogy  szent  emberséged  tökéletes és  oly  hatalmas,  hogy  engem
   nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda,  ahol
   te magad vagy: az Atya keblére.
   Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne  szakadjak
   tőled. Ámen.
503./ Uram, Istenem, te vagy minden javam.
   Egyedül te vagy a jó, igaz és szent,
   a mindenható,
   mindent te adsz, mindent te töltesz be,
   s csak a bűnöst hagyod üresen.
   Emlékezzél irgalmasságodra,
   és töltsd be szívemet kegyelmeddel,
   hiszen nem akarod, hogy üres maradjon, amit alkottál.    (Kempis Tamás)
504./ Irgalmasság Anyja,
   alázatosan lábadhoz borulunk,
   gyöngéd és tiszta szeretetedben bízva
   könyörgünk hozzád,
   aki közbenjárónk vagy Krisztusnál,
   aki az Igazság napja.
   A te fényedben szemlélhetjük
   magát a Fényt,
   s közbenjárásodra kiérdemelhetjük
   Annak a kegyelmét, aki téged
   minden teremtmény fölött szeretett,
   a dicsőség köntösébe öltöztetett,
   s a szépség diadémjával megkoronázott.
   Kegyelemmel teljes,
   mennyei harmattal teljes vagy,
   gyönyörűséggel elhalmozva
   Kedvesedre támaszkodsz.
   Úrnőnk, tápláld ma szegényeidet!
   Hiszen a kiskutyák is ehetnek
   néhány lehulló morzsát...
   s elérhetik túlcsorduló amforádat.   (Clairvaux-i Szent Bernát)
505./ Ne fordítsd el tőlem arcodat,
   ne nyújtsd tovább megpróbáltatásom idejét,
   ne vond meg tőlem vigasztalásod,
   hogy olyanná ne legyen előtted a lelkem,
   mint az aszú föld.
   Uram, taníts meg arra,
   hogy akaratodat cselekedjem,
   taníts meg arra, hogy illendőn és alázatosan
   járjak-keljek előtted,
   mert te vagy az én bölcsességem,
   te valóságosan ismersz engem,
   ismertél, mielőtt a világ világ lett,
   s mielőtt én a világra születtem.  (Kempis Tamás)
506./ Imádunk téged, Jézus Krisztus, imádunk! Letérdelünk előtted. Nem  találunk
   olyan szavakat vagy gesztusokat,  mellyel kifejezhetnénk azt a  hódolatot,
   mellyel a  te kereszted  eltölt bennünket,  mellyel a  megváltás  ajándéka
   átjár minket, melyet te az egész  emberiségnek, az egynek és a  sokaságnak
   egyaránt elhoztál azzal, hogy teljesen és feltétel nélkül alávetetted a te
   akaratodat az Atya akaratának.
   Mutassa meg szereteted hatalma  még egyszer, hogy  nagyobb, mint a  minket
   fenyegető  gonoszság,  hogy  nagyobb,  mint  a  sokrétű  bűnök,  melyek  a
   társadalom  és  az  emberek  életében  maguknak  követelik  a   polgárokat
   megillető jogokat.  Bár  tanúi  lehetnénk annak,  hogy  kereszted  hatalma
   nagyobb a bűnök okánál, akinek neve: evilág fejedelme!   (II. János Pál pápa)
507./ Ó, Mária, aki  Fiaddal együtt végigjártad  a keresztutat, anyai  szívedben
   gyötrődtél  a  fájdalomtól,  de  nem  feledted  beleegyező  szavadat,   és
   mélységesen bíztál  abban,  hogy  Akinél  semmi  sem  lehetetlen,be  fogja
   teljesíteni ígéreteit, esdd ki számunkra  és a jövendő nemzedékek  emberei
   számára a kegyelmet, hogy rá merjünk hagyatkozni Isten szeretetére.
   Segíts, hogy  a szenvedésben,  a megvetésben,  a próbatételekben,  még  ha
   sokáig tartanak és kemények is, soha ne kételkedjünk az Ő szeretetében.
508./ Uram,  vakságban  vagyunk,  és  gyakran  megtévesztenek  a  látszatok.  Ha
   igazlátó szemmel magamba nézek, azt  kell megállapítanom, hogy soha  semmi
   teremtmény jogtalanságot nem  követett el  ellenem, ezért  jogosan én  sem
   panaszkodhatom  terád.  Mivel  gyakran  és  súlyosan  vétkeztem   ellened,
   akármely teremtmény méltán támad rám.
   Kijár nekem  a szégyenvallás  és  a megvettetés,  téged pedig  megillet  a
   dicséret, tisztelet és  dicsőség. S  ha azon nem  igyekszem, hogy  örömest
   viseljem bármely  teremtménytől a  megvetést,  az elhagyatást,  azt,  hogy
   egészen semminek  lássanak;  akkor  nem  juthatok el  a  belsô  békére  és
   megszilárdulásra, sem  arra,  hogy  lélekben  megvilágosodjam  és  egészen
   egyesüljek veled. (Kempis Tamás)
509./ Péter apostol imája
   Uram, Jézus,  bocsáss meg  nekem heves  természetemért és  kifakadásomért,
   amelyben  azt  mondtam,   hogy  téged   sosem  érhet   szenvedés  és   nem
   bántalmazhatnak téged  az  emberek. Bocsáss  meg  nekem, hogy  ismét  csak
   emberi módon gondolkoztam, s nem vettem  tekintetbe a te akaratodat és  az
   Atya szándékát. Taníts engem, hogy megértsem a Te szenvedésed értelmét  és
   az  emberek   szenvedésének   értelmét.  Add,   hogy   elfogadjam   életem
   keresztjeit!
   Kérlek, Uram, hogy ne  fordíts nekem soha hátat,  hanem inkább én állok  a
   hátad mögé,  és  indulok utánad!  Haladj  előttem,  Uram, s  én  mindig  a
   nyomodban járok  és követlek  téged  mindenhol, még  a szenvedésben  és  a
   halálban is.
510./ Mily nagy a te szereteted, Jézusom, testvérem, barátom és lelkem  jegyese!
   Nekem, aki Júdásnál inkább  oly sokszor elárultalak, nemcsak  a béke és  a
   szeretet csókját akartad adni, hanem eledelül adtad önmagad, és egyesültél
   velem, sőt, engem,  a semmi és  méltatlan teremtményt önmagaddá  formálsz,
   mérhetetlen és végtelen Isten, én Teremtőm!
511./ Te akartad, hogy az én megváltásom a te lelked halálküzdelmével kezdődjék.
   Én  pedig  az  általam   és  az  emberek   által  elkövetett  sok   sértés
   helyrehozásaként ma elkezdem neked szentelni a lelkemet. Formálj  belőlem,
   ó, Uram,  amit akarsz:  minden fönntartás  nélkül rád  bízom magam.  Neked
   szentelem akaratomat:  tedd mindig  azonossá  a tiéddel.  Neked  szentelem
   emlékezetemet, hogy mindig emlékezzék  rád; értelmemet, hogy mindig  veled
   foglalkozzon.
512./ Uram,  engedd  meg,  hogy  embertársamban  mindig  csak  az  erényeket  és
   jótetteket vegyem észre, hibáival szemben pedig saját bűneimet  használjam
   szemkötőül. Hadd  tartsak  mindenkit  jobbnak  magamnál!  Ezt  csak  a  te
   kegyelmeddel tudom megtenni, nélküled kárba vész minden fáradozásom.
   Add meg tehát  segítségedet, én  pedig ígérem, hogy  megteszem a  magamét!
   Tudom, hogy soha nem fogsz cserbenhagyni!
513./ Krisztusunk, aki Cirenei Simont arra méltattad, hogy vigye a  keresztedet,
   fogadj minket is kereszted  alá, fogadj oda  minden embert, és  ajándékozz
   meg mindenkit a készséges engedelmesség kegyelmével.
   Add, hogy  el ne  fordítsuk tekintetünket  azoktól, akikre  ránehezedik  a
   betegség, a magány, az éhezés, az igazságtalanság keresztje.
   Add, hogy egymás terhét hordozva a kereszt Evangéliumának tanúivá váljunk,
   a te tanúiddá, aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké. Ámen.
514./ Ó, örök  világosság, amely  minden teremtett  fénynél szebben  tündökölsz,
   hatolj belém villámoddal, járd be ragyogva szívemnek minden rejtekét! Hozz
   tisztulást, örömet, fényt  és életet lelkembe,  annak minden  tehetségébe,
   hogy ujjongó örömben egészen a tiéd legyek. Ó mikor is jön el az a  boldog
   és kívánatos  óra,  amelyben  egészen  betöltesz  majd  jelenléteddel,  és
   mindenben mindenem  leszel. Amíg  ezt  meg nem  kapom, örömöm  teljes  nem
   lehet. Jaj, még él bennem  a régi ember, nem  feszítettem egészen keresztre,  nem
   szántam halálra; még hevesen ellene szegül a léleknek, belső háborúságokat
   támaszt, nem engedi, hogy a lélek uralma háborítatlan legyen.
   De  te,  aki  gátat   vetsz  a  tenger   hatalmának  és  háborgó   habjait
   lecsendesíted, kelj  föl, segíts  meg engem. 

Szólj hozzá!


2010.03.18. 12:44 nyuszi1948

Imák 26

481./ Keresztviselés
   A Te gazdagságod legyen az enyém is,
   Szegény voltál Uram, szegény leszek én is.
   Jézus szegény Szíve, a koldusod vagyok,
   Alamizsnát, kegyet csak Szívedtől kérek.
   Mária, Szűz Anyám, Te könyörögj értem,
   Hogy a Kereszt úján Jézust követhessem.
   E földön senkitől jutalmat nem várok,
   Gazdagság híre után nem futok, nem járok.
   Sátán imádója, cinkosa nem leszek,
   Nem tiprom meg bűnnel Jézusom, kereszted. Ámen.
482./ Magyar Miatyánk
   Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben,
   Tarts meg minket szeretetben,
   Áldott Szemed ne vegyed le rólunk,
   Akkor se, ha méltatlanul szólunk.
   Tudjuk, sokszor panaszos az ajkunk,
   Kereszt súlya nyomokat hagy rajtunk.
   Bűneinket ne ródd fel, óh nékünk,
   Rég fizetett érte, magyar népünk.
   Szenteltessék meg a Te neved,
   A bölcsőinktől a sírunkig Teveled
   Igaz, magyar hitben megmaradjunk,
   Magyar voltunk mellett hitet valljunk,
   Ne foghasson rajtunk, mi idegen,
   Áruló közöttünk sohase legyen.
   Hű gyermekként kövessünk Téged,
   És örökké áldjuk Szent Nevedet.
   Jöjjön el a Te országod,
   Legyen velünk atyai jóságod,
   Minden magyar szerte e világban,
   Térdre hulljon hálaadó imában.
   Add, hogy egymás kezét megtaláljuk,
   Kopogtató testvért ki ne zárjuk.
   Fülünk úgy figyeljen magyar szóra,
   Mintha hozzánk Édesanyánk szólna.
   Legyen meg a Te akaratod,
   Harangok hirdessék diadalod,
   Jóság lakjék magyar szíveinkben,
   Örömed teljék gyermekeinkben.
   Add, közülünk egy is el ne vesszen,
   Minden útjuk Tehozzád vezessen.
   Magyar honban, idegen világban,
   Tartsd meg őket örök magyarságban.
   Add meg a mindennapi kenyerünket,
   Lágy eső öntözze földjeinket,
   Éltető Nap arany napsugára
   Áldást hozzon a magyar hazára.
   Szőlőtől roskadjon minden hegyhát,
   Virág nyíljék, merre csak szem lát.
   Legyen bőség halakban, vadakban,
   Gyermekáldás a magyar falvakban.
   Bocsásd meg a bűneinket,
   Kínzó súlyuk régen gyötör minket,
   Szent Orcádat fordítsd felénk végre,
   Engeszteljen népünk szenvedése.
   Tisza táján nagy hontalanságban,
   Fényes Erdélyben és Vajdaságban.
   Simogasd meg fájdalmas orcánkat,
   Őrizd, védjed magyar hazánkat.
   Ne vígy minket a kísértésbe,
   Zárj bennünket jóságos Szívedbe,
   Adjál nékünk édes békességet,
   Barátunknak minden nemzetséget.
   Add, hogy minden népek világában
   Gyarapodjunk javakban és számban.
   Magyarságban legyünk bátrak, hűek,
   Bajban sohse legyünk kishitűek.
   Tied az ország, a hatalom, a dicsőség,
   Mindenható hatalmas istenség,
   Kérünk, hallgasd meg esdeklő szavunk,
   Lássad, milyen nagy szűkségben vagyunk.
   Széttépett honunkban népünk zokog,
   Megkínzott arcunk könnyektől ragyog.
   Hallgasd meg bús, könyörgő imánkat,
   Óh, add vissza nagy magyar hazánkat. Ámen.
483./ Szeretet nélkül a kötelesség elkedvetlenít,
   Szeretet nélkül a felelősség kíméletlenné tesz,
   Szeretet nélkül az igazságosság keménnyé tesz,
   Szeretet nélkül a kedvesség képmutatóvá tesz,
   Szeretet nélkül az okosság kegyetlenné tesz,
   Szeretet nélkül a rend kicsinyessé tesz,
   Szeretet nélkül a becsületesség kevéllyé tesz,
   Szeretet nélkül a tulajdon kapzsivá tesz,
   Szeretet nélkül a hit fanatikussá tesz,
   Szeretet nélkül az élet értelmetlen,
   Ám szeretetben élni: boldogság és öröm!
484./ Te, Uram, aki kívül vagy az időn,
   csak mosolyogsz, amikor látod,
   hogyan viaskodunk mi vele.
   Jól tudod, mit csinálsz.
   Nem követsz el hibát,
   akkor sem követtél el,
   amikor kiosztottad az időt az embereknek.
   Mindenkinek adtál időt, hogy kiszámíthassa,
   mit is akarsz vele.
   Igen, van időm, Uram.
   Minden idő az enyém, amit nekem adtál:
   életemnek évei,
   éveimnek napjai,
   napjaimnak órái.
   Az én dolgom csupán,
   hogy nyugodtan és tisztán töltsem;
   hogy megtöltsem úgy, ahogyan Te kívánod
   hogy engedelmeskedjem Neked,
   aki a vizet borrá változtathatod,
   mint egykor Kánában tetted...
   Uram, többé már nem időt kérek Tőled,
   hogy ezt vagy azt tehessem.
   Csak Kegyelmet kérek Tőled,
   hogy a nékem adott időben
   azt tegyem, amit Te akarsz.  (Michel Quist)
485./ Add Uram, hogy jó lehessek,
   Soha se gyűlöljek, csak szeressek,
   Virágot lássak télben, hóban,
   Ne higgyek a rosszban, csak a jóban.
   A kenyérnek falatját megbecsüljem,
   A szenvedők könnyét töröljem.
   A holnaptól sose féljek,
   Az embereknek jobb jövőt reméljek.
   Uram, ki fönt vagy a Mennyekben,
   Úgy tudjak hinni rendületlen.
   Hogy mindig jó lehessek,
   Soha se gyűlöljek, csak szeressek.
486./ Reggeli ima
   Óh, édes mennyei Atyám,
   Ez éjjel te vigyáztál rám,
   Fogadd ezért köszöntenem,
   Magamat neked szentelem.
   De kérlek, hogy a gonosztól
   E napon engemet megóvj,
   S amit gondolok, beszélek,
   És cselekszem, áldd meg, kérlek!
   Te vagy az én legjobb Atyám,
   Minden jó csak Tőled jő rám!
   Te is édes őrangyalom,
   Vigyázz reám mindenkoron,
   Óh, Mária, Édesanyám,
   Imádkozzál a Jézusnál,
   Kinek áldassék szent Neve,
   Most és örökkön örökké. Ámen.
487./ Az én megfeszített Jézusom kegyelmében kelek fel. Ő segéljen  kegyelmével,
   ha ő segít, semmi sem nehéz, ha  ő elhagy, erőnk elvész. Ezért legszebb  e
   feltétel: Jézus nevében kezdem el. Ámen.
488./ Mária népe
   Mária népe, egy szép haza vár,
   Szólít a csillag, az égi sugár,
   Jézusnak útján Mária a Fény,
   Hívő népednek ő a Remény.
   Gondokat, terveket, munka porát,
   Hordjuk a köznapok hosszú sorát,
   Mária mindent Elédbe teszünk,
   Úgy vigyázz ránk, fogd a kezünk.
   Gondoztad egykor az Isten Fiát,
   Tengernyi lélek néz fel ma Rád,
   Nyugtalan, botló, ezer meg ezer,
   Mind azt várja, hogy Anyja leszel.
   Férfiak hű szíve, benned remél,
   Esdeklő énekük hozza a szél,
   Életünk terhét, szívünk örömét,
   Fogadd el, hisz mind a Tiéd.
   Tündöklő égből a drága Meleg,
   Földre leszállott a Szép Szeretet,
   Asszonyok arcán lányok mosolyán,
   Ragyogjon az Égi Sugár.
   Csillagok csillaga, angyali Láng,
   Mária, mennyei Édesanyánk,
   Tépjen a szélvész, verjen az eső,
   Feléd hajt, egy égi erő.
489./ Uram Jézus, taníts meg arra, hogy nagylelkű legyek,
   És úgy szolgáljalak, amint megérdemled:
   Hogy adjak számolgatás nélkül,
   Hogy harcoljak nem gondolva arra,
   Hogy sebeket kaphatok,
   Hogy dolgozzam pihenés nélkül,
   Egészen odaadva magam a Te szolgálatodra,
   Nem várva más jutalmat, mint azt,
   Hogy tudom: a Te szent akaratodat teljesítem. Ámen.
490./ Atyánk Lelke újíts meg,
   Hit Lelke add, hogy hű legyek,
   Kedves Lélek alakíts,
   Igaz Lélek Te taníts,
   Erős Lélek, adj erőt,
   Fény Lelke, hozz derűt,
   Élet Lelke, hozd mit várok,
   Béke Lelke: új világot!
491./ Ima a Szűzanyához
   Könyörgünk Nagyhatalmú Szűz, pártfogónk és oltalmazónk,
   Tengernyi sok bánat, baj és keserűség közepette
   Emeld fel hatalmas szavadat isteni Fiad előtt,
   Hogy akik köteles hűsséggel tisztelünk
   És anyai szeretetednek örvendezünk,
   Könyörgésed által itt a földön
   Minden gonosztól megszabaduljunk,
   A mennyekben pedig örökkévaló örömökbe jussunk,
   Szent Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus által,
   Aki az Atyával és a Szentlélekkel egyetemben él és uralkodik,
   Most és mindörökkön örökké. Ámen.
492./ Drága Jó Istenem, Hálát adok életem minden pillanatáért,
   Épségemért és egészségemért,
   És mindazért, amivel megajándékoztál.
   Add, hogy ezután is törvényeid szerint éljek,
   Hogy ezáltal a Mennyországba jussak. Ámen.
493./ Ima munka előtt
   Szentháromság  egy   Isten,  buzdíts,   erősíts,  támogass   kötelességeim
   teljesítésében, hogy a  munka, amelyet Nevedben  megkezdek, a  Boldogságos
   Szűz és a mennyei Szentek  közbenjárása által Istennek dicsőségére,  nekem
   és embertársaimnak  pedig  lelki üdvösségére  váljék.  A mi  Urunk,  Jézus
   Krisztus által. Ámen.
494./ Mindenható  Isten  tiszta   szívből  kérünk,   Fogadd  imádságunk,   buzgó
   könyörgésünk. Amit eddig végzett  töredelmes lelkünk, Vagy amit  mulasztva
   eddig még nem tettünk,  Pótolja szent Fiad  drágalátos Vére, Legyen  buzgó
   lelkünk megszentelésére. Tedd boldoggá  Isten, aki remél Benned,  Szenvedő
   hazánkról töröld le a könnyet. Add meg híveidnek kik a sírba tértek, Adjon
   drága Jézus örök üdvösséget. Ámen.
495./ Én Uram, én Istenem!
   Úgy állok előtted,
   mint koldus a gazdag ember előtt.
   Kérlek, segíts nyomorúságomon, irgalmas!
   Úgy állok előtted, Uram,
   mint szolga az ura előtt.

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása